Világsztár írta át Radics Gigi dalát - videó

Világsztár írta át Radics Gigi dalát - videó

világsztár
PUBLIKÁLÁS: 2017. április 07. 05:30
N. D.

Radics Gigi néhány évvel ezelőtt még küzdött a kilókkal, és a Borsnak korábban azt is elárulta, hogy az iskolatársai dömpernek csúfolták. Ennek az időszaknak szemmel láthatóan vége, Gigi felnőtt és valódi nővé érett, aki bátran áll ki a színpadra és vállalja formás idomait. Tavaszi koncertjén készült egy kis meglepetéssel a rajongóinak: szebbnél szebb ruhákba bújt, amik mind sokat sejtetőek voltak, a koncert végén pedig egy melltartóban és kalapban idézte meg a hamisítatlan R’N’B hangulatot.

A koncerten vendégként fellépő Caramel pedig büszke barátként osztott meg lapunkkal egy információt: a híres zeneszerző, Jacob Collier feldolgozást készített Gigi egyik videójához.

– Az internetnek köszönhetően egy magyar énekesnek is minden esélye megvan arra, hogy befusson akár egyetlen pillanat alatt – jelentette ki lelkesen Caramel. – Jacob Collier feldolgozta Gigi dalát, ez nagyon nagy dolog! Ez a srác is úgymond a „semmiből” jött, az internetre kezdte el feltöltögetni a zenéit, és most kapott az első lemezéért kettő darab Grammy-díjat. – újságolta Caramel.

– Amióta elkészült a videó, nagyon sok visszajelzést kaptam, főleg külföldről, hiszen zenei berkekben felfigyelnek arra, ha Jacob valakivel feldolgozást készít – vette át a szót Gigi, akit éppúgy felfedezettjeként kezel a világhírű producer, Quincy Jones, mint Jacob Collier-t. – Amerikából, Angliá­ból, sőt még Indiából is kaptam üzenetet. Jacobbal kölcsönösen tiszteljük egymást, csodálatosnak tartom a páratlan hallását és azt, hogy szinte nincs olyan hangszer, amin ne tudna játszani.

Caramel barátként és szakmabeliként is örül Gigi sikerének és úgy gondolja, mindez egy hatalmas változás előszele a magyar zeneiparban. 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.