Celeb

Világsztár fotósnak pózolt a magyar Super Body

Huszti Zoltán

Létrehozva: 2015.12.31.

A világ egyik leghíresebb fitneszvideósa, az angol Jeff Simpson kereste meg Dengi Dánielt, hogy dolgozzon vele. Ezt óriási elismerésnek tartja a 21 éves szolnoki fiatalember, akinek az élete gyerekkora óta a sport körül forog.

– Hatévesen kezdtem úszással, majd dzsúdóval folytattam tizenhárom éves koromig – mesélte a Borsnak Dani.

– Olyan vékony srác voltam, hogy a pehelysúlyúak között is én voltam a legkönnyebb, és ezzel a második helynél jobbat nem tudtam elérni. Aztán a kungfura váltottam, amit a mai napig nem hagytam abba. Ebben már az országos bajnokságon a dobogó legfelső fokára is felállhattam. Ezzel párhuzamosan 14 évesen elkezdtem a testépítést. 2012-ben határoztam el, hogy versenyezni fogok. Győzelemorientált vagyok, ezért csak két év múlva indultam versenyen.

A várakozás megérte, a saját és az abszolút kategóriának is bajnoka lettem. Többen mondták, hogy a külföldi versenyekhez még fiatal vagyok, de én megpróbáltam. Madridban az Arnoldon húszévesen a felnőttek között bekerültem az első ötbe. Idén a magyar kupán és a magyar bajnokságon a junioroknál lettem első, 2014-ben és 2015-ben pedig Super Body-győztes. Kijutottam Ohioba, ahol bár életem legjobb formáját hoztam, a túlzott izomtömegem miatt lepontoztak. Mégis többen is felfigyeltek rám. Jeff Simpson az interneten keresett meg. Ő a világ leghíresebb fitneszeseiről készít videókat, és beajánlott a fotósoknál hasonló rangú Simon Barnesshez is. Londonba hívtak munkára, ami egy út lehet a további pályámon – mesélte a fiatalember.

– Ha barátaimmal elmegyek szórakozni, jólesik, ha megismernek és odajönnek a lányok. Most már odafigyelek, hogy ne űzzek olyan sportot, amiben nyomot hagyó sérülést szerezhetek. Szerencsére a fitnesz nem ilyen – nevetett Dani. 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140220_auto_resized.jpg
origo.hu

Keményen nekimentek Berki Mazsinak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27179_resized.jpg?avcount=1713444315
origo.hu

Drámai fordulat: megkezdte az orosz hadsereg a teljes kivonulást

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17138507_auto_resized.jpg
vg.hu

Ingatlan-kisajátítás: áll a bál Józsefvárosban – előkerült egy videó, ami mindent megváltoztat

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17138611_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Levillogta a rendőrt az éjszaka közepén az érdi édesapa és nagyon jó oka volt rá

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27185_resized.jpg?avcount=1713444315
origo.hu

Undorítóan zaklatta a veronai buszbaleset halottjainak hozzátartozóit egy férfi

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17109457_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Óriási felháborodást válott ki a Tesco legújabb lépése

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713444315
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713444315
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140135_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Csobot Adél és Istenes Bence a poklok poklát járja meg - külföldön érte őket utol a szerencsétlenség

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135679_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megállították a forgalmat az 5-ös főúton, nagy a baj

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/IKREF3awOJJr8-Ag9nqTFvjBGZlNvPYLoYv4eaaSBE4/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2FhZGM5MTlmZjE5MjQ3MzNiNzdlZmQzZWJhZDUxN2Fm.jpg
BÚCSÚ

Íme az első fotók Tordy Géza temetéséről