Világrekordot döntött Istenes Bence és Csobot Adél

Világrekordot döntött Istenes Bence és Csobot Adél

gyerek
PUBLIKÁLÁS: 2018. március 12. 08:00
<p>Nincs is jobb időtöltés vasárnap délelőtt, mint hogy világrekordokat döntsenek – vallja Istenes Bence, aki várandós párjával és gyermekével látogatott el egy eseményre, és világrekorderként távozott.</p>
P. J.

Gyerekzsivaj töltötte be vasárnap a Budapest Kongresszusi központot. A szülők és a kicsik azért érkeztek, hogy világrekordot döntsenek, minél több gyereket levegőbe emelve egy időben. 

A „Három királyfi, három királylány” nevű kezdeményezést országszerte 13 másik helyen is követék: így ott is több száz kisgyermek és szülő vett részt benne. Köztük volt Istenes Bence és a várandós Csobot Adél is, akik elhozták elsőszülött fiukat, a kis Nátánt. A sztárpárt a színpad mögött sikerült elcsípnünk, akkor már annak tudatában, hogy minden bizonnyal sikerült megdönteni a világrekordot.

– Ha vasárnap nincs már dolgom, akkor általában világrekordokat döntögetek – kezdte nevetve a Borsnak Istenes Bence, akitől Csobot Adél vette át a szót.

– Nem voltam még ilyen eseményen, de nagyon megható volt látni ennyi kisgyereket és szülőt. Ott álltunk a tömeg közepében, és hatalmas energia áradt felénk. Csodás volt a sok gyerek csiripelését hallgatni – örvendezett az énekesnő.

Istenes Bence, már egy ideje Németországban él a családjával, így nem tud már minden hazai felkérésre igent mondani. 

– Kevés rendezvényt vezetek már. Sajnos olyan kevés időm van mostanában, hogy nem tudok mindent elvállalni. Ez az első alkalom, hogy nyilvános eseményen apaként részt tudtam venni. Korábban is szerettem a gyerekeket, de így más hangulata volt az egésznek. Szülőként másképp viszonyul az ember a gyerkőcökhöz. 

Bence a többi szülővel együtt ugyan felemelte volna a saját fiát is, de Nátánnak nem sikerült időben színpadra kerülnie. A  kezdeményezés sikeréből mégis kivette a részét. 

– Nátánt sajnos nem sikerült a színpadra felvinni, de helyette felemeltem Adélt, a pocakjában a babával, szóval én is emeltem gyereket – tette hozzá a műsorvezető. 

Novák Katalin: Követendő példát mutatnak a családoknak Bencéék

Az eseményen részt vett Novák Katalin, az Emmi család- és ifjúságügyért felelős államtitkára, aki személyesen gratulált a sztárpár második gyerme­kéhez. 

– Lélekemelő volt ennyi gyereket és szülőt látni. Egy gyermeki mosolynál nincs is szebb a világon, és elsősorban erről szól a családalapítás, nem pedig az anyagiakról. Fantasztikus, hogy Bencéék ilyen fiatalon példát mutatnak a többi családnak és megmutatják az örömüket a nyilvánosságnak – mondta Novák Katalin a Borsnak.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.