Celeb

Vészhelyzet: kórházban kezelik Hujber Ferencet

Bors

Létrehozva: 2014.10.08.

Kiborult, a vérnyomása az egekben volt, ezért ment be a kórházba Hujber Ferenc. A színész felesége, Cynthia kisbabát hord a szíve alatt, mára van kiírva a szülés. Férje ígéri, ha megcsörren a telefon, rögtön rohan majd hozzá.

A számos színházi bemutató és próba, a gyerekvállalás és a családfenntartás miatti stressz teljesen felőrölte Hujber Ferencet. A színész kórházba került – tudta meg a Bors.

Hujber szorongott, nem tudta feloldani a stresszt, a vérnyomása az egekbe emelkedett, ezért vonult be egy fővárosi intézménybe, hogy ott két napot pihenjen.

Mindeközben felesége, Cynthia mindenórás terhes, és kisfiukat Noelt is el kell látnia. S bár higgadtan kezeli, hogy Noa az eredeti tervekkel ellentétben október elsején mégsem jött világra, túlhordja, most hatalmas pocakkal még a férje miatt is aggódhat. Cynthiának azt mondták az orvosai, ha a baba szerdáig nem érkezik meg, megindítják a szülést. Kérdés, Hujber lesz-e olyan lelkiállapotban, hogy segíteni tudjon a pár­jának?

– Kivizsgálásra jöttem be hétfőn, mert éreztem, hogy valami nincs rendben. Folyamatosan levert a víz, összevissza kalimpált a szívem. Rengeteget dolgoztam, de az utóbbi időben sokszor úgy éreztem, az sem biztos, hogy ki tudok állni a színpadra, pedig jövő tavaszig megállás nélkül van munkám. Ennyi­re leterhelt időszak még sohasem volt az életemben – mondta elhaló han­gon Hujber, akit a kórházban telefonon értünk utol.

– A babavárás is megviselt. Ilyenkor, mint minden leendő apának, nekem is eszembe jutott az a szorongató gondolat, hogyan fogom eltartani ezután a családomat, lesz-e pénzünk – sorolta az összeomlás okait a színész, akinek extrém magas volt a vérnyomása, amikor orvosához fordult.

– Csak pihenni szeretnék egy-két napot teljesen stresszmentesen. Speciális kezelést kapok – mondta, de rögtön hozzátette, bárhogy is érzi magát, ha megcsörren a telefonja, hogy Cynthiánál megindult a szülés, azonnal elhagyja a kórházat.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090027_auto_resized.png
origo.hu

Húsvéti kvíz: Ön tudja a választ az ünneppel kapcsolatos kérdéseikre?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26456_resized.jpg?avcount=1711691412
origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084794_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Sokan csak most tudták meg és alig hiszik el, mit jelent valójában a WC kifejezés

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088621_auto_resized.jpg
vg.hu

Áll a bál a Telexnél: távozások jöhetnek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089984_auto_resized.jpg
ripost.hu

4 csillagjegy, akiknek óriási fordulatot ígér a húsvéti hosszú hétvége

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090947_auto_resized.jpg
hirtv.hu

"Sírjál, majd elmegy a tejed!", reagált Magyar Péter, amikor Varga Judit kétségbeesésében sírt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26457_resized.jpg?avcount=1711691412
origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089846_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

A 13 legjobb ebédötlet a húsvéti négynapos hosszú hétvégére

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091872_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Rendőrök lepték el az eltűnt kétéves Danka otthonát: Markológéppel ássák fel a területet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711691412
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090910_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Gyerekként is nehéz volt, na de most megbirkózol-e ezzel a helyesírási teszttel?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088538_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Itt az újabb sokk: Katalin hercegné után újabb közönségkedvenc híresség jelentette be, hogy rákkal küzd

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/DiRPy-3nPJr4CQIBkYbPdtZrNwj6_B8PPulljWoyLFY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2IyNDc5NTBmMjJkODQwZTE4NGUxNWFkY2ZkNDZmNjA3.jpg
Kapcsolat

Megyeri Csilla szakításáról pletykálnak. Újra...