Celeb

Verebes szerint méltatlan olyan emberek szexuális zaklatását felfedni, akik letettek valamit az asztalra

Bors

Létrehozva: 2017.10.20.

Ötven éve van a pályán, és rendezőként bizony ő is akármikor megtehette volna, hogy visszaél a hatalmával és színésznőket fektet le - erről és más számos megdöbbentő történetről beszélt Verebes István rendező csütörtök este az ATV Egyenes Beszéd című műsorában, Rónai Egon műsorvezetőnek.

Verebes a műsorban kifejtette, hogy a magyar színházi közeg bizony ilyen, a rendezők azt tehetnek a társulat tagjaival, amit csak akarnak, tönkretehetnek családokat, leárazhatnak megbecsült művészeket, megtehettek bármit, hiszen hat éven át úgyis pozícióban maradtak, akármi történik is. "Mocskos módon megaláznak nőket, férfiakat egyaránt" - mondja Verebes. 

A műsorvezető kérdésére, miszerint miért tűrik ezt azok, akiket megaláznak, azt válaszolta, azért, mert olyan embereket neveltünk itt évtizedek óta, akik az önbecsülésüknek hiányában vannak....

A rendezőt az utóbbi napok legfontosabb, a társadalmat leginkább érdeklő, zaklatási témában hívták a műsorba, hiszen ő fél évszázada színházakban él, neki pontosan kell tudnia, mi is történik az öltözőkben, az igazgatói irodákban. És ő tudja is...

Mint arról a Bors is beszámolt, a Hollywoodban kirobbant zaklatási botrány (Harvey Weinstein producer híres színésznőket zaklatott) itthon is elindult a lavina, egyre többen bújnak elő az őket ért és eddig titokban tartott molesztálási történeteikkel. Magyarországon Sárosdi Lilla színésznő volt az első, aki felvállalta, hogy egy híres rendező egy autóban erőszakoskodott vele, a péniszét az arca elé lógatva akarta rávenni az akkor pályakezdő művésznőt az orális szexre, amiért cserébe - nyilván - sok jó szerepet kap.

Sárosdi elsírta magát, és végül kiszállt a kocsiból, de az eset így is nagyon komolyan megviselte, pszichológushoz járt. A történetével a Weinstein sztori kapcsán jött elő, mert szerinte fontos, hogy napvilágra kerüljenek ezek az ügyek, hogy végre ne az áldozatoknak kelljen rosszul érezniük magukat azért, amiért bántják, kihasználják őket. 

Verebes azonban, - azzal együtt, hogy megérti a haragot és sajnálja ami a színésznővel történt - nem tartja jó ötletnek, hogy a zaklatót nevén nevezzék. Szerinte az egész ügy összekuszálódott, és mivel nem bizonyítható, amit mond Lilla, ezért komoly presztízsveszteséget szenved a rendező, akin örökre rajta marad a pecsét. 

Verebes itt nem áll meg, példaként hozta Kiss László úszóedző ügyét is. "Kiss László ügyben sem voltam és nem vagyok annak a híve, ami történt. Értem, értem a felbuzdulást, de azt, ahogy meghurcolták ezt az embert aki világbajnokokat és olimpiai bajnokokat adott ennek az országnak, az nemtelen volt. Az méltatlan volt." 

Aztán ezt is mondta: A művésznőnek attól kezdve magánügye ez, hogy kimondta a zaklatója nevét. Hiszen addig volt közügy, amíg egy jelenségről beszélt. Felhívja rá a figyelmet és vitát gerjeszt, ezt helyeslem. De azt nem helyeslem, hogy egy embert meghurcolnak mert nem tudja bizonyítani. Verebes azt is kiemelte, Marton úriember. 

Verebes arra kérdésre, hogy egy színész mit visel el a rendező részéről, azt válaszolta, hogy nagyon változó. "Vannak színésznők, akiknek meg lehet fogni a fenekét, van akinek nem." 

A rendező végül reagált arra is, hogy a Színház és Filmművészeti Egyetem diákjai petíciót írtak arról, hogy függesszék fel Marton Lászlót minden pozíciójából: 

"Azt üzenem a Színházi Főiskola hallgatóinak, hogy előbb tapasztaljanak valamit ebben a szakmában. Ne lépjenek föl ítélethírdetőként. Nem érdekel engem, hogy a főiskolások elhiszik-e Marton Lászlóról, hogy elkövette-e azt vagy nem. Nem érdekel. Sőt másnak a véleménye sem érdekel. (...) Magánügyem, hogy Marton Lászlóról el tudom-e képzelni...nem szeretném elképzelni. Mindenkiről elképzelhető ma, aki színházvezető volt, rólam is. Megtehettem volna. Minden további nélkül megtehettem volna." 

Verebes lányát, Verebes Lindát  - színésznő - kerestük, hogy véleményezze apja szavait, de cikkünk megjeleneséig nem sikerült elérni. 

Update: A 24.hu szúrta ki, hogy Dettre Gábor filmrendező is hozzászólt Sárosdi Lilla azon Facebook-videójához, amelyben megnevezte kinek az áldozata volt 20 évvel ezelőtt. Ott elmesélte, hogy egy barátnője szinte ugyanezen ment át Marton László és perverz barátja társaságában.

A Balázs Béla díjas filmrendező azt írta, ha Marton általa ismerte másik áldozata akarja, majd felvállalja névvel is a történetet, ő nem tud helyette dönteni. 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143561_auto_resized.jpg
origo.hu

Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27219_resized.jpg?avcount=1713542415
origo.hu

Migránsok okozták a balesetet a Liszt Ferenc-repülőtér közelében, amelyben két ember meghalt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143473_auto_resized.jpg
life.hu

Most lehet félnivalója Tom Cruise-nak: lánya, a 18 éves Suri boríthatja a bilit

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141917_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Gyűlöletcunami és lincshangulat Magyar Péter vidékjárásán + videó 

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144003_auto_resized.jpg
life.hu

Friss fotó készült Diana hercegné végső nyughelyéről: különleges pillanatban örökítették meg

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135527_auto_resized.jpg
vg.hu

Csengeri óriásbörtön: zajlik a toborzás, kiderült, mennyiért keresnek dolgozókat

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27218_resized.jpg?avcount=1713542415
origo.hu

Botrány: Vajna Tímea húga idegesen üzent testvérének

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132642_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Olcsó, használt műszaki cikket keresel? A Media Markt polcain is találsz majd ilyet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713542415
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713542415
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142175_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Visszatért a színpadra a Nemzeti Színház lebénult művésze

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140135_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Csobot Adél és Istenes Bence a poklok poklát járja meg - külföldön érte őket utol a szerencsétlenség

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/iAf_dNB5Qmol82puOI69Fa_tjYLlEM8DZ5xvAsnxKOQ/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2YxYzA5YzhiOWY3ZTRjOTZiODA5MDIwYTA4MDU5MTUy.jpg
Divat

A Next Top Model Hungary zsűritagja elárulta, mitől szép egy nő valójában

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/UwzHKNrO1pT7FNeUbRWSO86pUAhiACztqed1Did-Eig/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzQxNjA4MjU0ZDdlMDQyMmVhZjViZWQ3NTgxMGQ0NDI0.jpg
Hűtlenség

"Úgyis megcsaltál, amikor akartál" – durva beszélgetés zajlott le Megyeri Csilla és párja közt