Verebély Iván: Nem hitték, hogy kijövök az intenzívről - interjú

Igaz, hogy betegeskedett?

Kifogtam egy szívelégtelenséget, és a legsúlyosabb tüdőgyulladást egyszerre. Már az utóbbi is az a fajta volt, amit hatvan fölött nem szoktak túlélni. Öt hétig voltam a Honvéd Kórházban, a legszigorúbb intenzíven kezdtem. A fiam vitt be mentővel, már alig kaptam levegőt. Majd egy liter vizet csapoltak le a tüdőmből. Szívelégtelenségem volt, amitől két billentyűm tönkrement. Szerencsém, hogy Kiss Róbert professzor, akit fiatalkorom óta ismerek, jó barátom, megmentett. Életveszélyes állapotban voltam, pontosan tudta, menyire reménytelen a helyzet, de mindent megtett, hogy ne legyen igaza. Csak a család és ő tudta, a hátam mögött zajlottak a drámai események. Amikor meggyógyultam, annyit mondott: Iván, köszönöm, hogy meggyógyultál.

Ez nem semmi!

A gyerekeimnek és az unokáimnak köszönhetem, hogy újra megtanultam járni. Mindennap jött valamelyik, volt hogy mind az öten. A betegségem vége felé két oldalról megfogtak, és mennem kellett velük. Két és fél hónapig nem tudtam játszani, de már jól vagyok. Olyannyira, hogy a szerepeimet visszavettem, megint tündöklöm királynőként a My Fair Ladyben.

Teljesen meggyógyult?

A napokban voltam a professzor barátomnál kötelező ellenőrzésen. Nem biztatott sok jóval, két szívbillentyűm is rosszul működik, az aortám is meszes, de a szívműtét az én koromban már nem jó ötlet.

Az első feleségét egy betegségnek köszönhette.

1961-ben, a főiskola után három hónapig feküdtem kórházban, mert Miskolcon eljátszottam negyvenfokos lázzal a Luxemburg grófja táncos-komikus főszerepét. November hatodikán és hetedikén négyszer. Ezután vírusos szepszissel három hónapig feküdtem a belgyógyászati klinikán élet és halál közt. Amikor jobban lettem, megengedte az orvos, hogy kimenjek a folyosóra, ahol ott ült az első feleségem, akkor még ismeretlenül. Megláttam ezt a gyönyörű nőt, aki egyébként festőművész, és odamentem hozzá. Bemutatkozás nélkül azt mondtam a vadidegen nőnek: ugye tudja, hogy maga lesz a feleségem? Hosszan rám nézett, és azt válaszolta: elképzelhető. Két évre rá született Cosima lányunk, aki már nagymama.

Majd elvált, és újranősült.

Most márciusban volt a 35. házassági évfordulónk, mert nem váltunk el, csak tizenhat éve nem élünk együtt. A különélésnek köszönhetem, hogy ma is a legjobb barátok vagyunk. Hihetetlen sokat segít a mindennapokban. Ma például orvoshoz vitt, utána bevásároltunk. Ha nem ügyel, nem próbál a József Attila Színházban, akkor ellát. És ehhez nem kell együtt élni. A nejem huszonhat évvel fiatalabb nálam. Azzal tisztelt meg, hogy ötven­éves koromban kijelentette: szeretne még két gyereket, de csak tőlem. A két gyermekünk bizonyítja, a felkérés sikerrel végződött. Amikor Fanni lányom született, napra pontosan ötvenhárom és fél év volt köztünk. Stylistként dolgozik több televíziónál.

A párja huszonnégy volt, ön ötven. Nem félt?

Abszolút nem. Ötvenévesen azt hittem, örökké fogok élni. Most, hogy a nyolcvankettedikben vagyok, gondolkodom azon, hogy két télikabátot már nem veszek. Most töltöm a pályám hatvankettedik évét, ötvenkét éve vagyok a Révay utcai teátrumban. Én vagyok legrégebben az épületben, konkrétan a 104-es öltöző harmadik székében, közvetlen a vécé előtt.

Ez jó vagy rossz hely?

Nagyon jó. Az öltözőm előtt csak akkor mennek el a többiek, ha pisil­niük kell. A többi előtt mindenki jön-megy. Nálam csak én és tehetséges, fiatal barátom, Endrédi Gábor öltözik, akinek köszönhetem, hogy visszavehettem a szerepem, mert az ő tá­mogatása nélkül nem mertem volna lépcsőzni.

Rajong a Centrál Színházért.

Ha nagy ívet szeretnék húzni ebben a hatvankét évben, akkor azt mondanám: Szinetártól Puskás Tamásig. Én vagyok az egyetlen, aki főiskolásként a híres Koldusoperában, Szinetárnak köszönhetően áthágva a szigorú szabályokat, Szomorúfűz Walter bandatag szerepét játszhattam el, annak dacára, hogy első és másodéves sehol nem szerepelhetett. Másodévben, Ádám Ottó osztályával a Heltai Jenő-darabban, a Lumpáciusz Vagabunduszban Szalámi urat, a hentest játszottam, ami a világirodalom legkövérebb szerepe. Ehhez voltam negyvenkilenc kiló. Ami volt tömés, azt mind elhozták nekem a Nemzetiből. Minden előadáson lefogytam negyvenhétre. De elkezdődött a színpadi pályafutásom. Azt, hogy életem fináléjában sikeres és boldog szerepeket játszó, öreg színész vagyok, Puskás Tamásnak köszönhetem, aki a tizenharmadik igazgatóm. Ez a szerencseszámom. Úgy szeretem, mintha a saját fiam lenne. Ő meg úgy szeret engem, mintha a második apja lennék. A Centrálba itthonról megyek haza, az családomtól a családomhoz.

Puskás jó ember.

A világon a legjobb. Egy ember, aki magához tud ölelni. Aki végigizgulta a betegségem. Amikor felhívtam, itthon vagyok, kiabált, hogy ez a nap legszebb pillanata. És milyen rendező! Állva tapsolnak a darabjain. Azt írta a születésnapomra sms-ben, hogy: Isten éltessen! „Fiadapád.” Így egybe. Ha gondom van, apaként nézek rá, ha nincs, akkor fiamként, akire nagyon büszke vagyok. A saját fiamra is az vagyok, az RTL-nél kreatív producer. Marci a harmadik gyermekem. A két unokám mellé van egy tizenegy éves dédunokám is, aki szintén kacsingat a színpad felé, karácsonykor táncolt a Diótörőben.

Gratulálok! Most kapta meg a Magyar Érdemrend tisztikeresztjét. 

Mivel lovagkeresztem is van, míg más a láncait, én csak a keresztjeimet veszíthetem. (Nevet) Úgy éreztem magam a közel húsz akadémikus közt, mint elefánt a porcelánboltban. A fiammal mentem, úgy csoszogtam ki érte. Fehér Anna meg is kérdezte: csípőprotézis-beültetésed volt? Hát, így járok. (Nevet) De ne legyek elégedetlen, én ezzel is jól járok.