Celeb

Vele költözött össze az x-faktoros Tóth Andi

kbv

Létrehozva: 2016.04.29.

A nagyi elköltözött, Andi pedig fiatalkorú, így nem maradhatott egyedül.

Forrás: Fórika Attila

Nagyváradon élő édesanyja nehezen viselte, hogy csak ritkán találkozhatott fiatalkorú lányával, ezért Budapestre költözött az énekesnőhöz, pedig nem igazán kedveli a mi nyüzsgő fővárosunkat, ahol egyelőre a tájékozódás is nehezen megy neki. Így Andi már nem nagymamájával osztja meg az otthonát, hanem anyukájával, aki ugyan szigorúan fogja, de mégis a legjobb barátnők. Az anyuka a költözés miatt a munkahelyén is felmondott, de mégis örül a döntésének, így sokkal nyugodtabb.

– Legnagyobb örömömre nem cigarettázik, nem iszik, és tudom, hogy esze ágában sincs kipróbálni a kábítószereket, mert konzervatív nevelést kapott tőlünk – mondta az anya a Best magazinnak, aki akkor is lánya mellett volt, amikor Andi nemrég szakított kedvesével, Péterrel.

Az együttélés persze nem felhőtlen, Andi nem tagadja, hogy apró-cseprő dolgokon néha képes összeveszni az anyukájával, ugyanis az asszony sokkal szigorúbb a nagyinál, akivel eddig élt Budapesten a nagyváradi lány. Például az éjszakai kimaradozások tekintetében, amit egyáltalán nem néz jó szemmel az anyuka, de azért mindig megegyeznek lányával, hogy mikorra érjen haza.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132625_auto_resized.jpg
origo.hu

Megérkezett az új Moszkvics csúcsmodell, le fog esni az álla, ha meglátja

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27107_resized.jpg?avcount=1713247218
origo.hu

Oroszország háborús üzenetet küldött Izraelnek és Iránnak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132857_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Ez a helyesírási teszt garantáltan megizzaszt: okosabb vagy, mint egy ötödikes?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17133197_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Izrael döntött: akár órákon belül megindulhat az Irán elleni válaszcsapás

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132777_auto_resized.jpg
ripost.hu

A mai napig zavarba jön tőle: ezt a szerepét bánta meg a legjobban Sandra Bullock

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17120913_auto_resized.jpg
vg.hu

Már csak a csoda segíthet: Varga Mihály rossz hírt közölt a nyugdíjasokkal – lehetett sejteni, hogy ez lesz

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27100_resized.jpg?avcount=1713247218
origo.hu

Sejtelmesen üzent Stana Alexandra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132131_auto_resized.jpg
astronet.hu

A Megértés angyala védelmez minket április 15. és 20. között

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17122754_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Megkért, hogy ne hagyjam őt elkallódni" - Hajas László is elismerte az apró nógrádi faluban élő fodrász fiú tehetségét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17133406_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Détár Enikő megrázó vallomást tett a tragikusan elhunyt Babicsek Bernáttal kapcsolatban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17127599_auto_resized.jpg
borsonline.hu

A sztárjósnő elárulta, melyik pár marad együtt Házasság első látásra végén

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17123850_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Kisbabám” – Majka videóval jelentette be az örömhírt, záporoznak a gratulációk

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/EZKv9B2w-QarG-nZtE7cLd-HYIbjVVOWqRpc7H_mlw4/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzJkNGJmNGQ1OTIwMzRmNDhiOTc5YmYxNzk0ZjhiMThk.jpg
Megsúgjuk

Kiszivárgott! Ők lehetnek a Nyerő Páros új évadának szereplői

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/LWOfjxZ7Fa8T6kcnjaRSdFenbQhwKmWFvky2b1z5kgM/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50Lzk0OThlYzhiOWU4MzQ5YmI5ZmFhZTUwYTc2MjVkODM3.jpg
színház

Détár Enikő megrázó vallomást tett a tragikusan elhunyt Babicsek Bernáttal kapcsolatban