Celeb

Végre megtörtént: így jegyezte el Pataki Ádám Claudiát

Bors

Létrehozva: 2017.04.28.

Családi vakáción hangzott el a nagy kérdés.

Noha már közös gyermekük is született, hosszú ideig nem kelhetett egybe Pataki Ádám és Liptai Claudia, hiszen a férfi még házas volt - március elején azonban a férfi csendben elvált ikrei édesanyjától, így nem lehetett kérdéses, hogy hamarosan megkéri a műsorvezetőnő kezét. Azt azonban senki sem tudhatta, mikor és miképp...

Nem kell a szomszédba mennie egy kis romantikáért Pataki Ádámnak, aki egy családi vakáción tette fel a nagy kérdést - ám nem is akárhogy. A több mint húszfős baráti társaság egyik tagjának ugyanis az utazás utolsó napján tartották a születésnapját. Mindenki úgy tudta, őt köszöntik fel - számolt be a lánykérésről a Best magazin. Az egyik barátnő belekezdett egy levél felolvasásába. Claudia csak a harmadik mondatnál jött rá, hogy ezek a sorok bizony Ádámtól neki szólnak - amit hamarosan a klasszikus térdre ereszkedés követett. Clau természetesen igent mondott.

"Rettentően izgultam, hogy minden úgy történjen, ahogy elterveztem. Bizonyos tekintetben régi vágású férfi vagyok, fontos nekem a házasság intézménye, az összetartozás hivatalossá tétele. Szerettem volna, hogy a lánykérés igazán romantikus legyen" - árulta el a lapnak Ádám.

"Leírhatatlan öröm, hogy ádám úgy kérte meg a kezem, hogy körbevettek a szeretteim, a kislányom, és persze ott volt a kezében a kisfiunk" - tette hozzá Claudia.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17083755_auto_resized.png
origo.hu

Opitz Barbi megvált a hatalmas, göndör hajától

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26470_resized.jpg?avcount=1711717219
origo.hu

Magyar Péter egy ócska, undorító, gyáva sz.ar alak volt és marad is

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17082722_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Remegő hanggal jelentkezett be Ördög Nóra: támadás történt az Ázsia Expressz szállodájában

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17092242_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Bayer Zsolt: Maximilian Steinmann

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17086779_auto_resized.jpg
ripost.hu

Egy ország kapott szívéhez a gyásztól: elhunyt a népszerű műsorvezető

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091212_auto_resized.jpg
vg.hu

Meglepő katonai szövetségest talált Oroszország

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26469_resized.jpg?avcount=1711717219
origo.hu

Retteghet Zelenszkij, súlyos fenyegetést kapott

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17083183_auto_resized.jpg
travelo.hu

Egy magyar pilóta 12 ezer méter magasból lőtt csodás éjszakai felvételeket a Balatonról

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17080117_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Közös fotóval jelentette be Krausz Gábor és Mikes Anna: vége

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711717219
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084794_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Sokan csak most tudták meg és alig hiszik el, mit jelent valójában a WC kifejezés

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17079298_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Kiszállok" – Ennyi volt, Till Attila elbúcsúzott

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/Z8rwq_CfbNiXhHhu0NaJpJktX4FR1EXyD8kgiv7cvas/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50Lzk5OTk0OTAyMjMxYzQ1OTFhYTA2MGE3NTBjNDRmZTAx.jpg
Vallomás

Makranczi Zalán kitálalt a Szinetár Dórával való házasságáról

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/LCJKiSzTBvHuApXX4j_M64L3eEWQnW87jW3jwK-M6ks/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzNiM2FlZWI5MGJlMDRjMTBhNWM5ODBkZTZhZTEyMWQ2.jpg
Bejelentés

Nagy bejelentést tett a TV2 a legnépszerűbb műsoráról