Celeb

Végre látja a közönségét Lola

Nagy Daniella

Létrehozva: 2017.07.18.

28 évesen új világ nyílt meg Lola előtt. Szem­műtéten esett át, és amit azóta tapasztal, az minden eddigi elképzelését felülmúlja.

Pályafutása során először nem kell már este 11-kor hazakullognia a koncertekről, fesztiválokról Lolának. Nem kínozza ugyanis már erős szemfájdalom, sőt végre a közönségét is jól látja a színpadról.

– Most nemcsak azt látom, hogy az első sorban mit csinálnak, hanem azt is, ha a huszadikban mosolyog valaki – újságolta a Borsnak az énekesnő. – Van olyan előadó, aki nem szereti nézni a közönséget, én vi­szont nagyon. Öröm látni, hogy jól érzik magukat az emberek. Idén először magabiztosan állok eléjük, mert pontosan látom, hogy mi van körülöttem.

Lola ezt az új élményt annak köszönheti, hogy megműtötték a szaruhártyáját. Ezelőtt sosem lépett fel szemüvegben, arra hivatkozva viszont nem mondhatott le fellépést, hogy fáj a szeme, így volt rá példa, hogy kontaktlencse nélkül vagy egyetlen kontaktlencsével énekelte végig a koncertet, ami azért volt nehéz, mert alig látott, és az egyensúlyközpontja teljesen megváltozott. Idővel ehhez is képes volt hozzászokni, de most sokkal kellemesebb gondjai vannak: az élet szépsége és részletgazdagsága az, amit még szoknia kell.

– Látom, ha egy madár leszáll a fára, ami teljesen hétköznapi dolog a legtöbb ember számára, nekem viszont új. Mostanában tapasztalom meg mindazt, amiből eddig kimaradtam. Előfordul, hogy éjjel nem húzom el a függönyt a szobában és nem hagyom aludni a páromat, mert mutogatom neki az ablakon át, hogy „nézd, nézd, ott egy csillag!” A műtét után az orvosok nyugtatót akartak adni nekem, mert azt hitték, hogy a stressz miatt sírok, pedig csak a szürke massza helyett színes autókat láttam márkajelzéssel együtt az utakon – mesélte boldogan Lola, aki legközelebb július 19-én, szerdán, az A38 hajó tetőteraszán veszi szemügyre a közönségét.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142666_auto_resized.jpg
origo.hu

Elárulta, milyen nőre vágyik a TV2 sztárja

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27226_resized.jpg?avcount=1713588311
origo.hu

Elszólta magát a megcsalásról a magyar sztárpár

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145602_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Azt akarom, hogy azonnal szedjék ki a fiamat a föld alól" - döbbenetes, mit vett észre az édesanya gyermeke sírján

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145198_auto_resized.jpg
vg.hu

Órákon belül feleződik a bitcoin: mutatjuk, ki lesz a történelmi esemény legnagyobb nyertese

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141581_auto_resized.png
metropol.hu

Házasság első látásra: kiderült, mi van Bogi és Csabi között

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27232_resized.jpg?avcount=1713588311
origo.hu

Jákob Zoltán elárulta, miért lett sikeres

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713588311
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713588311
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144310_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Házasság első látásra: Enci megfenyegette Andrist, mindent kitálal

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143728_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Elképesztő tündércukiság: legfrissebb fotóján Berki Emma tiszta apukája!

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/MVcTvZc_pQ2pn5eP0OgRxnsTEogtoejfWqaynBCgBbE/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2JiYTM0NjM4NGVkZDRiYjc4MzYwODIxN2Q1MjY0NDg0.jpg
Pletyka

"Ez már csak kapálózás" – alig szeretné valaki Tóth Andit az X-Faktorba mentornak

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/iAf_dNB5Qmol82puOI69Fa_tjYLlEM8DZ5xvAsnxKOQ/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2YxYzA5YzhiOWY3ZTRjOTZiODA5MDIwYTA4MDU5MTUy.jpg
Divat

A Next Top Model Hungary zsűritagja elárulta, mitől szép egy nő valójában