Celeb

Vége! Ismét szakított Iszak Eszti és Dobrády Ákos

uv

Létrehozva: 2017.12.30.

<p>Tavaly nyáron váratlanul szakítottak, év elejétől újra egy pár alkottak, mostanra viszont ismét külön utakon jár az egykori álompár. </p>

Forrás: Vadnai Szabolcs

Iszak Eszter és Dobrády Ákos szerelme 2012-ben kezdődött, és két év múlva már leánykérésre is sor került. A boldog pár esküvőről és családalapításról álmodozott, de ahogy a gyerek, úgy a nagy nap is csak váratott magára. Tavaly nyáron bombaként robbant a hír, hogy több mint négy együtt töltött év után szakított a jegyespár, és Iszak Eszter már Szalai Ádám válogatott futballistával jár. 

Az új románc tiszavirágéletűnek bizonyult, januárban ugyanis Eszter már ismét Ákos oldalán tűnt fel, és a pár Hollywoodba repült romantikázni. A júniusi Bruno Mars-koncertet is együtt élvezték, egy hónappal később pedig már maga a zenész erősítette meg a békülést, és vallott családalapítási terveiről. 

– Mindig az volt az elképzelésem, hogy negyvenéves korom körül családot alapítok. Lassan itt az idő, de semmit sem sürgetek, hagyom, hogy maguktól alakuljanak a dolgok. Esztivel már beszélgettünk erről, és meglátjuk, mit hoz a jövő – mondta még júliusban Ákos, akinek ezután nem sokkal ismét válságba került a kapcsolata. 

A Bors úgy tudja, az egykori szerelmesek még az idei nyár végén, szép csendben, végleg pontot tettek a kapcsolatukra, véget vetve az addigi szép terveknek. A Bors először a műsorvezetőt kereste telefonon, de Eszter nem kívánt nyilatkozni sem a szakításról, sem a magán­életéről, Ákost pedig ezidáig nem sikerül utolérni. 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091076_auto_resized.png
origo.hu

Meghallgatta tanúként Varga Juditot az ügyészség

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26456_resized.jpg?avcount=1711688419
origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090709_auto_resized.jpg
borsonline.hu

4 csillagjegy, akinek nagy felismeréseket hoz az élet még a napfogyatkozás előtt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088621_auto_resized.jpg
vg.hu

Áll a bál a Telexnél: távozások jöhetnek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089984_auto_resized.jpg
ripost.hu

4 csillagjegy, akiknek óriási fordulatot ígér a húsvéti hosszú hétvége

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090504_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

„A City legyőzi az Arsenalt, de bajnok egyik csapat sem lesz”

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26457_resized.jpg?avcount=1711688419
origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17086012_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Muskátli kiültetése a tél után: ha így csinálod, nyáron ontani fogja a virágokat

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711688419
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088312_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17080117_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Közös fotóval jelentette be Krausz Gábor és Mikes Anna: vége

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/DiRPy-3nPJr4CQIBkYbPdtZrNwj6_B8PPulljWoyLFY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2IyNDc5NTBmMjJkODQwZTE4NGUxNWFkY2ZkNDZmNjA3.jpg
Kapcsolat

Megyeri Csilla szakításáról pletykálnak. Újra...