Celeb

Vécére is testőrrel megy Pásztor Anna

Bors

Létrehozva: 2018.08.29.

Forrás: Bors

Noha a színpadról kemény ugyanakkor közvetlen nőnek tűnik, az, hogy egy zaklatója meg akarta késelni, még Pásztor Annában, az Anna and the Barbies énekesnőjében is mély nyomokat hagyott. Anna ugyan - saját bevallása szerint - igen rossz környékeken fordult meg élete során, arra azonban nem számított, hogy egyszer itthon is félnie kell. “Éltem New Yorkban és Londonban is rossz negyedekben, mert ott volt olcsó lakni. Az ajtótól futva mentem a taxiig, nehogy baj legyen, mert az ott mindennapos. Itthon mégis megdöbbentő” - magyarázta.

“Előállt az a helyzet, amit Magyarországon még soha nem láttam, hogy a Toi-Toi vécére is testőrrel megyek. Ott áll egy kétajtós szekrény a mellékhelyiség előtt, amíg bent vagyok” - idézte az énekesnő TV2 sajtóeseményén elhangzott szavait a Blikk.

Anna egyébként arról is beszélt: amikor megtette a feljelentést zaklatója ellen, megpróbált vele személyesen is beszélni, ám ezt nem engedték neki. “Szeretném szemtől szemben megkérdezni ettől az embertől, hogy mi a baja. Amikor a feljelentést meg kellett tennem a rendőrségen, le akartam menni a fogdába, de nem engedték. Pedig kíváncsi vagyok rá, mi volt a terve, s hogy tényleg meg akart-e szurkálni.”

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27198_resized.jpg?avcount=1713498314
origo.hu

Remegve menekült a kérdések elől Magyar Péter - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141579_auto_resized.png
metropol.hu

Visszahívják az emberek kedvenc jégkrémét: nagy probléma van vele

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139890_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Nyilatkozott az orosz mesterlövész, miután megadták magukat az ukránok + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140754_auto_resized.jpg
life.hu

Megműtötték Csonka Andrást: hetekig kímélnie kell magát

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140941_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Akciófilmbe illő jelenetek zajlottak a magyar-ukrán határon

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27197_resized.jpg?avcount=1713498314
origo.hu

Így búcsúznak a sztárok Azahriah menedzserétől

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140211_auto_resized.jpg
travelo.hu

Mintha idegenek lények lennének - A Kilimandzsáró különleges fái

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713498314
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713498314
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142646_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Next Top Model Hungary: Bikinis fotóval jelentette be, babát vár

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140135_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Csobot Adél és Istenes Bence a poklok poklát járja meg - külföldön érte őket utol a szerencsétlenség

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/6bsESZcbegwTv-qqCYlu4r9pYw2qwPqVHqF0Y5A7fm0/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2MxNDQzMmQ2ZTJiNzRiOWZhZGYwY2JlMzQ3MDVlMDAx.jpg
BOTRÁNYOS

„Ez nem megengedett!” – áll a bál a TV2-es műsor két szereplője körül, eltanácsolnák őket

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/qXB74QkEJUfIrZYmEunDDCwjt0HPbchZ8rxyUSMjGEk/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2RhMjcwNGYyY2VmMDQ0ZDliZWQ1YTQ1NDE0ODIwYWE0.jpg
MONOKLI

„Hiába kiabáltam segítségért" – brutálisan összeverték a magyar énekest, sokkoló fotók