Celeb

Varga Viktor pénzre cserélte a szerelmet – interjú

A. T.

Létrehozva: 2015.10.31.

Nem érdekli, ki mit gondol róla. Számára csak az fontos, hogy jól érezze magát a bő­rében. Most nincs ez így, ezért önkéntes száműzetésbe vonult Indiába. Reméli, sikerül rálelnie a helyes útra.

Valószínűleg nem lesz az állatvédők kedvence, ha megtudják, mit gondol az állatok hasznosításáról. Erős, sarkos véleményt hallottam öntől, amikor arról beszélt, szeret szőrméket tervezni.

Igazából sokkal több állatot mészárolunk le étkezési,  mint ruházati célból. Nem vagyok vegetáriánus, szeretem a húst. Az állati húsra szüksége van a szervezetünknek. Az ős­emberek is hordták a megzabált vadak lenyúzott bőrét. Ez szerintem tök normális, ha már úgyis meghaltak. Csak most több milliárdan vagyunk a bolygón, és ezért nyilván több állatot kell megölni. Ez a nagy számok törvénye.  Szeretem enni a húsukat, viselni a szőrméjüket.

Ami a szívén az a száján. 

Őszinte ember vagyok. 

Ebben rejlene a sikere titka? 

Mondhatni, hogy megosztó személyiség vagyok és igen, szerintem a titkom egyszerűen az őszinteség. Nem hazudok soha, és ez látszik is a rólam készült felvételeken, interjúkban. Fel merem vállalni a gondolataimat, ennél fontosabb nem is létezik számomra. Mindent ki­mondok és mindent meg is teszek, amit csak jónak látok. 

Nem érzi úgy, hogy feltűnési viszketegségben szenved?

Biztosan sokan hiszik ezt, és valószínűleg részben igaz is. Aki a színpadon dolgozik, az valahol exhibicionista. Én is szeretem, ha néznek, ha beszélnek rólam, ha fi­­gyelnek rám. Ebben a szakmában ez kell is.

Igen, de elég ritka, hogy valaki a figyelemért ráugrik a Mona Lisára a Louvre-ban. Mondja csak, minden rendben van önnel? 

Mármint agyilag?

Igen. Mentálisan.

Nálam kevesebb ember van na­gyobb rendben agyilag. Jól vagyok. Csak az én személyiségem abszolút arra való, hogy szerepeljen. Egy átlagembernek talán ez kissé sok. A viselkedésem, a külsőm. Nekem sem kellene így kinéznem, csakhogy én így vagyok én. 

És mi rejtőzik az álcája alatt?

Nehéz kérdés. Olyan, mintha legalább ezren élnének bennem, legalább ennyi személyiségem lenne, és sokszor nem tudják az embe­rek, melyik is vagyok valójában.

Ön tudja? Jól kijönnek egymással a személyiségei?

Persze, én már kiismertem ma­gam. Már tudom, melyik személyiségem mit akar. Inkább az embereknek különös a viselkedésem. Egyszer így látnak, máskor úgy. Én viszont olyan képet adok magamról aktuálisan, ami nekem is tetszik.

Hogyan telik egy napja?

Azt elképzelni sem tudják. Sok mindent csinálok egyszerre. Évekkel ezelőtt felmondtam a me­nedzsmentemnek, azóta teljesen egyedül végzem az összes feladatot, ami ehhez a szakmához kapcsolódik. Én vagyok a saját me­nedzserem, a koncertszervezőm, a sajtósom, a sofőröm stb. Ezt alig lehet bírni. Én se nagyon bírom, ezért is utazom Indiába. 

Az utazásra még visszatérünk. Rengeteget dolgozik, így sok pénzt is keres. Feléli a gázsikat?

Elég paradox személyiség vagyok. A lazaságot hirdetem, de valahogy kaptam egy merev személyiséget is. Olyan vagyok, mint egy arisztokrata, mindig tudom, mit kell tennem. Ami pénzt megkeresek, félreteszem. Nagy igényeim nincsenek, imádom a gyönyörű autómat, a házat, amelyben most élek a Duna-parton és így ennyi. Étkezés gyakorlatilag nincs, alig eszem, szinte csak benzinre költök. Talán ezért sem okoz gondot kifizetnem az indiai utazást. 

Az Édes élet című realityt is a pénzért vállalta? Hónapokig a kirakatban élt, de magánemberként megfizette az árát: szakított a kedvesével.

Ennek van jó és rossz oldala is. Cinthyával (Cinthya Dictator – a szerk.) szerelmespárként szerepeltünk, mindketten megalapoztuk az anyagi jövőnket és megismert minket egy ország. Mi komoly, majdnem tökéletes képet tudtunk mutatni magunkról, nem voltak megírt forgatókönyveink. Az viszont rossz, hogy a szerelmet lecseréltük az anyagi javakra. A szereplés tönkretette a szerelmünket. Ez hatalmas kereszt. Mégsem siránkozom, ennek nyilván így kellett lennie. Ha van még egymással dolgunk, akkor az úgyis kiderül.

Az utóbbi hetekben felröppent hírek szerint van dolguk egymással. Jelentek meg friss, közös képek önökről az újságokban, melyeken sétálnak, összebújnak.

Ó, ha az újságok azt írták, akkor biztos igaz. Én nem tudom, majd meglátjuk. 

Ha már a jövőt boncolgatjuk, akkor árulja el, mikor komolyodik meg? Mondjuk az öt­éves terve alapján hol tart majd akkor az élete?

Pont egy olyan életszakaszban vagyok, hogy nem tudom a kérdésére a választ, most keresem. Nagyon elvesztem az utóbbi időben, nem tudom, ki va­gyok, mik az új céljaim. Épp ezért is megyek Indiába. Rá kell lelnem önmagamra, a gyökereimre. Ha hazajöttem, biztosan tudni fogom, mit szeretnék. Most azt sem tudom, mi az igazi énképem.

Mikor és mennyi időre utazik Indiába?

Amikor az olvasók a cikket olvassák, már ott leszek. Há­rom hétig maradok.

Lesz útitársa?

Megtisztulni csak egyedül lehet, de nem leszek magányos, hiszen annyi mindennel találkozom majd ott.

Miként képzeli el a megtisztulási folyamatot?

Hátizsákos túrára készülök. Nem preferálom a szállodás utazásokat, én másra vágyom. Szállodába itthon is mehetnék. Ha ezt választottam volna, ak­kor olyan lenne, mintha elugranék itthon egy wellnesshétvégére, így viszont gyalog vagy vonattal, ahogy kijön a lépés, nekivágok a világnak. Nem foglalok előre szállást, viszem a hálózsákom, és ha a szabadban ér az éjszaka, a semmi közepén, akkor ott alszom. Szeretem a nomád körülményeket. Nem viszek modern technikai eszközöket sem. Mobiltelefon persze azért lesz nálam, de csak vész esetére. Ezenkívül pedig egy füzet és egy toll lesz majd a társam.

1980-as évek

1987. szeptember 19-én születik, Szegeden. Édesanyja egészségügyi dolgozó, édesapja testnevelő tanár és festőművész. Már az óvodában megmutatkozik zenei tehetsége.

1990-es évek

Szívesen produkálja magát a családjának, és zenei karrierről álmodik. Már az iskolában is különc, amiben nem akar, nem vesz részt.

2000-es évek

A miskolci Bartók Béla Zenei Intézetben tanul, majd Budapesten jazz-ének szakon folytatja tanulmányait. Jelentkezik az RTL Klub Csillag születik című tehetségkutató versenyébe. A közönség megismeri és megszereti extrém stílusát.

Szabadidejében szívesen fest és ír. Egy díjátadón megismeri Cinthya Dictator fotóst, akivel a jegyességig jut a kapcsolatuk.

Napjainkban

Tele van tervekkel, ötletekkel, most épp Indiában tartózkodik, önmegtisztulási zarándoklaton vesz részt. Hivatalosan jelenleg egyedülálló.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/
origo.hu

Elszabadult makákók miatt új rendőri egységet hoztak létre Thaiföldön

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26456_resized.jpg?avcount=1711699815
origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17076988_auto_resized.png
metropol.hu

Heti szerelmi horoszkóp: Érdemes óvatosnak lenni, ennek a csillagjegynek még szakítást is hozhat a húsvéti nyuszi

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17086839_auto_resized.jpg
ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17085164_auto_resized.jpg
vg.hu

Romániának is drukkolnunk kell a magyar sikerért

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26457_resized.jpg?avcount=1711699815
origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17025426_auto_resized.jpg
astronet.hu

Nagy tavaszi szerelmi horoszkóp 2024.: nem fogunk unatkozni a következő időszakban…

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091872_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Rendőrök lepték el az eltűnt kétéves Danka otthonát: Markológéppel ássák fel a területet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711699815
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090709_auto_resized.jpg
borsonline.hu

4 csillagjegy, akinek nagy felismeréseket hoz az élet még a napfogyatkozás előtt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084794_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Sokan csak most tudták meg és alig hiszik el, mit jelent valójában a WC kifejezés

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/5B4yKCVhgEuLxSc3tPm_mj3dRxekpu-gGA6ZbniqTWk/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzhlMmYzYWQ4NjNjMDRiNGViYmU5OTViOTRjZjI3NTYy.jpg
Vonzalom

Megcsalásnak számít? Ezt tette felesége háta mögött a TV2-es egy másik nővel