Válságba jutott Joshi Bharat házassága

Válságba jutott Joshi Bharat házassága

Joshi Bharat
PUBLIKÁLÁS: 2016. december 06. 04:00
<p>A tévés a Borsnak elismerte, vannak gondjaik a feleségével. Az asszony a Facebookon jelezte a bajt.</p>
Bors

Nem egy, nem két ember mesélt Joshi Bharat műsorában házassági válságáról, sőt olyan is akadt, aki nála jelentette be: véget ért a kapcsolata. A TV2 műsorvezetője a keleti bölcsek nyugalmával, megértően hallgatta a történeteket, és jól helyezett kérdésekkel segítette megnyílni interjúalanyait, ha kérték, tanácsot is adott, hogyan tudnának kimászni a gödörből. Iskolájában tudatos életvezetést, sorselemzést tanított, de úgy tűnik, mindeközben egyvalamire nem jutott ideje és figyelme: megmenteni a saját házasságát.

Információink szerint ugyanis az év eleje óta terjedő pletykák igazak: Joshi és Csilla 26 éve tartó házassága a vége felé közelít. A jelek szerint a bajok nyolc éve kezdődtek, de idén mélyült el igazán a magánéleti válság: Joshi január óta nem hordja a jegygyűrűjét, és már más az állandó lakcíme, mint ahol a feleségével élt. A Blikknek korábban azt nyilatkozta, azért nem hordja a gyűrűt, mert az évek alatt kihízta, elkopott, s azért lett más a lakcíme, hogy ne találjanak rá illetéktelenek.

Az asszony, Csilla egy minapi bejegyzése azonban arra enged következtetni, hogy súlyosabb problémák állnak a változások hátterében. 

„A férjem 8 éve szingli, én mától! Drukkoljatok nekem!”– írta közösségi oldalán Csilla, majd pár óra múlva törölte is. A bejegyzés meglehetősen talányos, de talán nem merész következtetés, hogy arra utal, az indiai sorselemző-műsorvezető már hosszú évek óta eltávolodott párjától.

Szerettük volna Joshit megkérdezni magánéleti válságáról, ám olyan váratlanul érte hívásunk, és a téma annyira zavarba hozta, hogy eleinte csak idegesen ha­bogott. Az viszont szavak nélkül is beszédes, hogy ezúttal már nem is próbálta tagadni, hogy nagy a baj. 

– Minden házasságban vannak problémák, de meg fogjuk beszélni őket – szedte végül össze gondolatait szomorúan Joshi, hozzátéve: nem a nyilvánosság előtt szeretné megoldani házassági gondjait.

Pedig igazán nagy szere­lem volt az övék, Joshi a könyvében rajongva mesélt második fele­ségéről, akit egy fonyódi tábor­ban ismert meg. Azt írta, hogy ha a csodaszép nő nem csábítja el, talán még mindig keresné az igazit.

„Abban a minutában megjelent egy nagyon csinos és kedves nő, a haja a válláig ért, hosszú fehér ruhában volt, a ruhája felső részén vízszintes kék csíkokkal. – Mosónőt keres, uram? Ő volt a Csilla. Kávét ittunk, beszélgettünk, jó volt. – Este jössz? – kérdeztem, és ő azt felelte: igen. Bogláron lakott, oda vitte a mosnivalót, és este vasalva hozta vissza. Így ment két napig: sétálgattunk, beszélgettünk. Gyorsan formálódott a kapcsolatunk, nekem pedig az járt a fejemben, hogy baj lesz ebből. Panaszkodtam neki, hogy álmos és fáradt vagyok. Miért? A vasút miatt. Másnap megkérdezte tőlem, hogy miért nem jössz hozzám. Máris mentem... 1990. október 13-án kötöttünk házasságot Fonyódon, a polgármesteri hivatal anyakönyvvezetője előtt...” 

Joshi nem véletlenül érez­te, hogy megtalálta az igazit, Csillával egy gyermekük született, Shila, aki most 15 éves, házasságuk – a celebvilágban ritkán tapasztalhatóan – botrányok­tól mentes volt – egészen mosta­náig.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.