Celeb

ValóVilág: Tivy barátnője szégyelli az ötperces aktust 

Bors

Létrehozva: 2016.09.21.

<p>Felforrosódott a le­vegő a ValóVilágban. Zseraldin zöld utat adott Tivynek, a szerelem oltárán azonban csak cirka ötpercig áldozott az újdonsült pár a takaró alatt, mert a nagydumás villalakó nem bírta to­vább.</p>

A dolognak több pikantériája is akadt. Az egyik, hogy a lány szerint Tivy nem igazán talált célba, nem abba a virágoskertbe ment, ahova szeretett volna, idő előtt lebőgött, és az alatt a pár perc alatt magán kívül semmi mással nem foglalkozott. 

Többek között a kinn hagyott barátnőjével, Brigivel sem, akinek a BeleValóban, élő adásban mu­tatták meg a megcsalást.

– Szerintem sokkot kaptam. Nemcsak azért alázott meg Tivy, mert rajtam kívül az egész ország az ő lepedőakrobatikáját nézte végig, hanem azért is, mert hihetetlen, amit művelt. Hajnalban újra visszanéztem a szexjelenetet. Ha már csinál valamit, akkor rendesen csinálja, és ne háromperces menetet nyomjon! Azt a látszatot kelti ezzel, hogy nekem csak egy „ötperces” pasira van igényem, aki ráadásul azt sem tudja, hova teszi be. Abszurd és felfoghatatlan, tényleg ennyire buták tudnak lenni az emberek?! Ráadásul Zseri még esemény utáni tablettát is kért. Új embert látok Tivyben, nem ilyennek ismertem meg – magyarázta a Borsnak Brigi, aki a megaláztatás ellenére sem mondott rosszat a fiúra.

Csípős

Az ötperces aktus ha másra nem, de tizenöt perc hírnévre mindenképpen elegendő volt. Takács Gabi

– A ri­portszobában azt mondta a párom, hogy megbánta. Állandóan rólam beszél, közben pedig ilyet tesz, és hogyan?! Szerintem a jövőben csak akkor bonyolódik újabb szexuális kalandba, ha Zseraldin ráveti magát. Ha valakit szeretek, kitartok mellette, de most tanácstalan vagyok. Annyival tartozunk egymásnak, hogy a kiesése után megbeszéljük a történteket. Addig azonban még rengeteg minden történhet a villában – sóhajtott a lány, aki szerint Zseri máris szerelmes a párjába.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144138_auto_resized.jpg
origo.hu

Tizenöt méteres óriáskígyó tartotta rettegésben Indiát

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27219_resized.jpg?avcount=1713546912
origo.hu

Migránsok okozták a balesetet a Liszt Ferenc-repülőtér közelében, amelyben két ember meghalt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142944_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Ez nem megengedett!” – áll a bál a TV2-es műsor két szereplője körül, eltanácsolnák őket

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145006_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Sajtóhír: az OBI tulajdonosa megrendezte halálát és Oroszországba menekült

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140755_auto_resized.jpg
ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145007_auto_resized.png
hirtv.hu

Olyan történetet idézett fel Orbán Viktor, amitől ledöbbent a hallgatósága + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27218_resized.jpg?avcount=1713546912
origo.hu

Botrány: Vajna Tímea húga idegesen üzent testvérének

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17136775_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Megdöbbensz, ezért kérik el a személyidet ha az Aldiban vásárolsz

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713546912
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713546912
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140135_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Csobot Adél és Istenes Bence a poklok poklát járja meg - külföldön érte őket utol a szerencsétlenség

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144603_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Ennyi volt, lekerül a képernyőről a TV2 sikerműsora

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/iAf_dNB5Qmol82puOI69Fa_tjYLlEM8DZ5xvAsnxKOQ/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2YxYzA5YzhiOWY3ZTRjOTZiODA5MDIwYTA4MDU5MTUy.jpg
Divat

A Next Top Model Hungary zsűritagja elárulta, mitől szép egy nő valójában

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/UwzHKNrO1pT7FNeUbRWSO86pUAhiACztqed1Did-Eig/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzQxNjA4MjU0ZDdlMDQyMmVhZjViZWQ3NTgxMGQ0NDI0.jpg
Hűtlenség

"Úgyis megcsaltál, amikor akartál" – durva beszélgetés zajlott le Megyeri Csilla és párja közt