Celeb

Válófélben a színészpár: repkednek a tányérok, hogy öröm nézni

Bors

Létrehozva: 2016.05.30.

Nagyon csúnyán alakul Amber Heard és Johnny Depp válása. A színésznő azt állítja, a sztár bántalmazta őt a házasságuk alatt.

Amber Heard május 23-án adta be a válókeresetet, és már akkor lehetett tudni, hogy botrányok fogják övezni a procedúrát, hiszen nem kötöttek házassági szerződést Johnny Depp-pel. Másnap a színésznő nyilvánosságra hozott egy képet a sérült arcáról, és azt állította, a színész fizikai és lelki terrorban tartotta őt 15 hónapig tartó házasságuk alatt.

Mindeközben a sztár – mintha nem is éppen ellene zajlana vizsgálat családon belüli erőszak gyanúja miatt – „Hollywood Vampires” nevű bandájával koncertezik. A súlyos vádak nem tették páriává a színészt, rengetegen csápoltak a koncertjén „Szeretünk, Johnny!” feliratú táblákkal.

A közvélemény egy része tehát nem hisz a szép színésznőnek, és Depp ügyvédje is állítja, Amber csak kitalálta a vádakat, hogy minél gyorsabban megkapja a sztár vagyonából a részét, és ítéljenek neki feleségtartást is. Az ügyben megszólalt a sztár első felesége, Lori Anne Allison is, aki szintén védelmébe vette Deppet: szerinte a színész egy légynek sem tudna ártani, nem hogy kezet emeljen egy nőre. Vanessa Paradis, aki tizennégy évig volt a színész kedvese, és két gyermeke született a sztártól, szintén elképzelhetetlennek tartja, hogy igazak legyenek a borzalmak, amelyekkel Deppet vádolják. „Johnny érzékeny és szerető ember, soha nem volt velem agresszív az együtt töltött csodás évek alatt” – írta közleményében Vanessa.

A bíróság azonban jóváhagyta a távolságtartási végzés kérelmét, így Johnny nem mehet Amber közelébe. A sztárpár Los Angeles-i otthonának szomszédja, Raquel Rose Pennington tanúskodott barátnője mellett, azt állítja, többször jelen volt, amikor Depp obszcén dolgokat kiabált, miközben kábítószertől és alkoholtól elhomályosodott aggyal tört-zúzott. Legutóbb a rendőrség is kiszállt a helyszínre, ám nem találtak bűntényre utaló nyomokat, így nem vádolták meg a színészt.

Valaki tehát hazudik ebben az egyre rusnyább ügyben: vagy a sztár egy erőszakos szörnyeteg, vagy a színésznő nem riad vissza semmilyen eszköztől, hogy számára kedvezően szabaduljon ki a házasságából.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17146195_auto_resized.jpg
origo.hu

UFO-k miatt riasztották a segélyhívót, a rendőrök sem hittek a szemüknek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27221_resized.jpg?avcount=1713601210
origo.hu

Kiderült, hogy mikor térhet vissza az Uber Budapestre

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143072_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Mit főzzek hétvégén? 13 tepsis recepttel segítjük az ötletelést szombat-vasárnapra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141359_auto_resized.jpg
vg.hu

Újabb négysávos utat adtak át Magyarországon – fotók

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141332_auto_resized.jpg
ripost.hu

Nagyon cukik együtt: így öleli magához Tóth Gabi szerelme a kis Hannarózát

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143905_auto_resized.png
hirtv.hu

Háború Ukrajnában - Kiderült, valójában miért támadta meg Irán Izraelt + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27234_resized.jpg?avcount=1713601210
origo.hu

Véres orosz megtorlás indul Ukrajnában

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17136775_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Megdöbbensz, ezért kérik el a személyidet ha az Aldiban vásárolsz

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713601210
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713601210
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142944_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Ez nem megengedett!” – áll a bál a TV2-es műsor két szereplője körül, eltanácsolnák őket

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145063_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Vilmos herceg elhagyta a rákbeteg Katalin hercegnét

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/IOasJ8O6piLbk2ANZ9GVkfH6wyzv9w5p3aTzZ3hPdmc/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2YzMDg1YzNkNDlkMzQwZDhhNjhiYjliZTA4NzE3MDMx.jpg
Szerelem

Nem adja fel, vissza akarja szerezni a vőlegénye Kárpáti Rebekát – videó

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/MVcTvZc_pQ2pn5eP0OgRxnsTEogtoejfWqaynBCgBbE/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2JiYTM0NjM4NGVkZDRiYjc4MzYwODIxN2Q1MjY0NDg0.jpg
Pletyka

"Ez már csak kapálózás" – alig szeretné valaki Tóth Andit az X-Faktorba mentornak