Vallási gyülekezet vette el a mulatós sztár fiát

Bár a Zenés barátságok a Muzsika TV egyik legvidámabb műsora, mégsem őszinte a házigazda Bertici fivé­rek mosolya mostanában. Bertici Attila szívét a bánat mardos­sa, ugyanis megszakított vele minden kapcsolatot 17 eszten­dős fia.
Bár a Zenés barátságok a Muzsika TV egyik legvidámabb műsora, mégsem őszinte a házigazda Bertici fivé­rek mosolya mostanában. Bertici Attila szívét a bánat mardos­sa, ugyanis megszakított vele minden kapcsolatot 17 eszten­dős fia.

– Október 21-én, a születésnapomon találkoztam utoljára a fiammal. Visszagondolva már akkor is furcsán viselkedett, mert megölelt, és többször is mondta, mennyire szeret. Pedig ezt nem gyakorolta sűrűn. Az­óta viszont hiába keresem, hívom vagy írok neki, semmire nem reagál. Facebookon is próbáltam felvenni vele a kapcsolatot, látom, hogy elolvasta az üzenetem, de nem válaszol. Majd megbolondultam karácsonykor, hogy nem ünnepelhettünk együtt, az ajándékai azóta is itt várják – magyarázta kétségbeesetten Bertici Attila, akinek meggyőződése, hogy egy vallási gyülekezet állhat a háttérben.

– Norbi Debrecenbe jár zeneiskolába, de szokott hazajárni Szatmárnémetibe, ahol egy vallási felekezet már korábban is megkörnyékezte. Volt ugyanis egy barátnője, akinek udvarolgatott, de a gyülekezet hatására el kellett hagynia, mert az a meggyőződésük, hogy az úr dönti el, hogy ki legyen a párja. Ugyanígy tömték tele a fejét azzal, hogy a mulatós zene az ördög zenéje. Ezért már a fellépéseinkre sem jött el, pedig korábban még szintetizátoron is kísért minket beugróként – mesélte a Muzsika TV sztárja, aki nem tudja, mit lépjen, hogy újra viszontlássa a fiát.

– Az apa-fia kapcsolaton túl nagyon baráti volt a viszonyunk. Norbi nagyon apás volt, ezért sem tudom hova tenni ezt a hirtelen pálfordulást. Abban bízom, ha ő vagy a környezetében valaki olvassa a BorsOnline-t, akkor észbe kap, felveszi velem a kapcsolatot. Elviselhetetlen érzés ez a tehetetlenség!