Celeb

Válás: Polyák Lilláék külön szobában alszanak Bázelben

Fái

Létrehozva: 2015.12.05.

Bár még csak most derült ki, hogy zátonyra futott a házasságuk, a Bors megtudta: jó egy hónapja külön él Homonnay Zsolt és Polyák Lilla.

Mesébe illő szerelem volt az övék, az Operett és a Madách Színház sztárjai most mégis úgy döntöttek: külön folytatják tovább.

A Facebookon szombaton mindketten megerősítették a hírt, ugyanazzal a hivatalos szöveggel:

“Mivel az életünk minden kiemelkedő szakmai és magánéleti történését megosztottuk veletek, fontosnak érezzük, hogy a kevésbé örömteli híreket is tőlünk tudjátok meg. Közel húsz év után nem alkotunk többé egy párt. A kapcsolatunk hullámvölgybe került, amiből nem tudtunk kilábalni, ezért úgy döntöttünk, külön utakon folytatjuk tovább. Nem élünk együtt, de gyermekeinket továbbra is közösen neveljük.”

Az életük továbbra is több szálon fonódik össze, nem csak két kisfiúk, de például a munkájuk miatt is. Most is együtt vannak egy svájci turnén, a Szépség és a Szörnyeteg című musicallel.

– Pontosan, Bázelben járunk éppen – mesélte egy színházi informátorunk. - Nagyon furcsa őket külön látni, hiszen korábban mindig mindenhol kézen fogva jártak. Két intelligens ember, akik szeretik egymást, de rájöttek arra, hogy kihűlt a házasságuk és ez ellen hiába is tesznek bármit, már nem lehet megváltoztatni. Lilla mindent elkövetett, hogy összetartsa a családot, de nemrég be kellett látnia, mindhiába. Hónapok óta pletykálják színházi berkekben, hogy párkapcsolati problémáik vannak. Ahhoz viszont még túl fiatalok, hogy ne vágyjanak a teljes, tökéletes boldogságra. Az nyílt titok, hogy az operettes táncosnő és Zsolt közt van valami, ha nem is szerelem, de senki nem tudja, ennek mi lesz a vége. Zsolt néhány hete el is költözött otthonról. Ezt a színházban is pontosan tudták, nem véletlen, hogy ezen a bázeli turnén külön szobába csekkolták be őket a szállodába.

Külön alszanak, de a színpadon együtt léteznek. Zsolt a Szörnyeteg, meseszép felesége pedig Tea mama. Lilla egy napra hazautazik, mert vasárnap este fellép a Barbra Streisand koncerten a Kongresszusi Központban. Ő fogja énekelni a dalt, aminek a címe: Woman in Love.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143561_auto_resized.jpg
origo.hu

Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27226_resized.jpg?avcount=1713597010
origo.hu

Elszólta magát a megcsalásról a magyar sztárpár

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145671_auto_resized.png
metropol.hu

„Soha életedben nem csillogtál még így!” – Tóth Gabi fotóval jelentette be a váratlan örömhírt, záporoznak a gratulációk

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17137828_auto_resized.jpg
vg.hu

Új korszak kezdődik: péntektől mindenki tudni fogja, megéri-e átjárni tankolni a szomszédos országokba

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145426_auto_resized.png
metropol.hu

Széteshet Szoboszlai Dominik csapata, Klopp után egy másik kulcsember is leléphet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145006_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Sajtóhír: az OBI tulajdonosa megrendezte halálát és Oroszországba menekült

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27232_resized.jpg?avcount=1713597010
origo.hu

Jákob Zoltán elárulta, miért lett sikeres

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141642_auto_resized.jpg
astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. április 19.: a Bika szerencsés, a Skorpiót meglepetés éri

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713597010
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713597010
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145063_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Vilmos herceg elhagyta a rákbeteg Katalin hercegnét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145644_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Nagyon megalázó, ami a Házasság első látásra adásában történt

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/MVcTvZc_pQ2pn5eP0OgRxnsTEogtoejfWqaynBCgBbE/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2JiYTM0NjM4NGVkZDRiYjc4MzYwODIxN2Q1MjY0NDg0.jpg
Pletyka

"Ez már csak kapálózás" – alig szeretné valaki Tóth Andit az X-Faktorba mentornak

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/iAf_dNB5Qmol82puOI69Fa_tjYLlEM8DZ5xvAsnxKOQ/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2YxYzA5YzhiOWY3ZTRjOTZiODA5MDIwYTA4MDU5MTUy.jpg
Divat

A Next Top Model Hungary zsűritagja elárulta, mitől szép egy nő valójában