Celeb

Vajna Tímeának ki kell költöznie a bérelt budai villából

K. K.

Létrehozva: 2019.03.19.

Több mint nyolc éven át tartó fényűzés után véget érhet Vajna Timi meseszerű élete. A fiatal özvegy egyik barátnője szerint a néhai filmügyi kormánybiztos neje nemcsak lelkileg, anyagilag is megszenvedte Andy Vajna elvesztését.

Forrás: Bors

Luxusautóját elvették, és hamarosan a hatalmas házból is ki kell költöznie Vajna Tímeának – állítja a fiatalon megözvegyült asszony egyik barátnője. 

– Timit nagyon megviselték a történtek, teljesen el van veszve Andy nélkül. Nem találja a helyét, ráadásul egy perc nyugta sincs, mert a problémák sorra szakadnak a nyakába – mondta el informátorunk.

– Amíg Amerikában volt, addig az Audi terepjáróját visszavették tőle, mert az egy cég tulajdona. Most Andy egykori autójába kellett átülnie. De ami ennél is nagyobb probléma számára, hogy július elsején lejár a közös otthonuk bérleti szerződése, úgyhogy hamarosan el kell hagynia a házat, amelyhez rengeteg szép emlék köti. 

Vajna – akkor még Palácsik – Tímea 2010-ben került először az érdeklődés kereszttüzébe, miután akkori párja, Damu Roland többször is fizikailag bántalmazta. Az egykori sorozatszínész emiatt három évet ült a tököli büntetés-végrehajtási intézetben. Andy Vajna ekkor, Tímea életének legnehezebb korszakában bukkant fel a lány mellett. A bírósági tárgyalások során a támasza volt, és fokozatosan szerelem bontakozott ki közöttük.  

A korábban Gattyán György online cégénél hirdetési menedzserként, majd a Sanoma kiadónál ügyintézőként dolgozó Tímeát ekkoriban sokan azzal vádolták, hogy érdekházasságot kötött, és kizárólag az anyagi jólét reményében ment hozzá a producerhez, aki élete végéig a tenyerén hordozta.

A producernél 38 évvel fiatalabb feleség fényűző életét az egész ország árgus szemekkel figyelte, Tímea pedig nem szégyellte élvezni, ami kijutott neki. Közösségi oldalain sorra mutatta be méregdrága ruháit, cipőit, frissen kapott luxusautóit, tudósított az utazásairól vagyis arról, hogy hosszú idő után gondtalanul élvezte az életet.

Járgányai többet értek, mint egy átlagos lakás, így az a negyvenmilliós R8-as Audi, amamelyet Tímea cége, a Beauty Enterprises Hungary Kft. lízingelt. De szép otthont lehetne építeni a 70-80 milliót érő Lamborghini Huracán Spyder típusú sportautóból is. Alig néhány hónap járatás után azonban az olasz autócsodát is lecserélte egy Q7-es Audira, amelynek kormánya mögül többször is szelfizett. 

Andy Vajna feleségeként szinte egyik pillanatról a másikra csöppent az aranyéletbe, és a kormánybiztos január 20-i halálával ugyanilyen váratlanul jött el számára egy küzdelmesebb időszak. Az özvegy barátnője szerint ugyanis nemcsak a lelki társát, hanem azt az életszínvonalat és pompát is elvesztheti, amit Andy Vajna mellett élvezhetett.

– Félretett pénze, úgy tudom, nincsen – mondta a barátnő. – Sürgősen lejjebb kell adnia az eddigi igényeiből, mert a jelenlegi helyzet szerint egyszerűen nincs más választása. 

Tímeával megpróbáltuk felvenni a kapcsolatot, de lapzártánkig nem tudtuk elérni.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17146194_auto_resized.jpg
origo.hu

A Manchester United szerződést adott Jürgen Kloppnak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27221_resized.jpg?avcount=1713603619
origo.hu

Kiderült, hogy mikor térhet vissza az Uber Budapestre

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145449_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Lövéshangokra riadtak fel a szegediek, a város több pontján is észlelték a különös zajt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145212_auto_resized.jpg
ripost.hu

Kitálalt a házassági tanácsadó: innen tudhatod, hogy a kapcsolatod halálra van ítélve

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144014_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Ukrajnában szavaztak a magyarokról – lesújtó a végeredmény

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27234_resized.jpg?avcount=1713603619
origo.hu

Véres orosz megtorlás indul Ukrajnában

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17137545_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Itt a vége: Széll Tamás szomorú bejelentésére senki sem számított

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713603619
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713603619
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145063_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Vilmos herceg elhagyta a rákbeteg Katalin hercegnét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27241_resized.jpg?avcount=1713603619
magyarnemzet.hu

Orbán Viktor tudhat valamit, már Puzsér is a tenyeréből eszik

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/IOasJ8O6piLbk2ANZ9GVkfH6wyzv9w5p3aTzZ3hPdmc/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2YzMDg1YzNkNDlkMzQwZDhhNjhiYjliZTA4NzE3MDMx.jpg
Szerelem

Nem adja fel, vissza akarja szerezni a vőlegénye Kárpáti Rebekát – videó

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/MVcTvZc_pQ2pn5eP0OgRxnsTEogtoejfWqaynBCgBbE/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2JiYTM0NjM4NGVkZDRiYjc4MzYwODIxN2Q1MjY0NDg0.jpg
Pletyka

"Ez már csak kapálózás" – alig szeretné valaki Tóth Andit az X-Faktorba mentornak