Celeb

Vajna Tímeának elment a kedve a szüléstől

Földvári Zsófi

Létrehozva: 2017.06.03.

<p>Az amerikai élet arra döbbentette rá a filmbiztos feleségét, hogy önerőből szeretne karriert építeni, amibe nem biztos, hogy belefér a családanyaszerep.</p>

Forrás: Bánkúti Sándor

Harmincéves korára érett meg arra, hogy elfogadja magát és a világot, amely körülveszi. Az élete – miután kirakatban van – a csillogás mellett rengeteg konfliktussal jár, de ő egyre ügyesebben lavíroz az üzleti életben. 

– Két napja érkeztünk haza Cannes-ból – mondja a Borsnak Vajna Tímea, akivel a Mr. Funkban, a fánküzletében találkoztunk. A nemzetközi fánknap alkalmából jött ide. – Csak pár napot töltünk itthon, úgyhogy ellátogattam az üzleteimbe, hogy ellenőrizzem, minden megfelelően működik-e. Jól mennek a dolgok annak ellenére, hogy nem vagyok elég kemény főnök. A feladatokat ki tudom osztani, de számon kérni képtelen va­gyok. A hangomat talán so­ha életemben nem emeltem fel, ezért nem vitatkozunk Andyvel sem. Ő is simulékony ember és én is, így nincs konfliktushelyzet. Hétfőn megyek vissza Los Angelesbe, igyekszem a családommal és a ba­rátnőimmel is tölteni egy kis időt. 

A modellt sok támadás érte a videointerjú miatt, amelyet Andyvel közösen ad­tak Cannes-ból. Az internet népe szerint felhábo­rító, hogy Ti­minek féléves amerikai tartózkodás után már akcentusa van. 

– Tényleg borzasztó akcentusom van – reagál a kritikákra. – Már Andy előtt is szörnyen be­széltem, amióta viszont vele vagyok, ez tovább romlott. Andy akcentussal beszél, és én átvettem tőle. Nagyon jó a hallásom, és nyolc év alatt, amióta együtt vagyunk, átvettem ezt a hülye akcentust – mondja. 

Vajna Timi az amerikai mindennapjairól is mesélt a Bors olvasóinak: 

– Két színiiskolába já­rok és egy angol suliba.

A színisuliba azért iratkoztam be, hogy tapasztalatokat szerezzek ezen a téren is, és persze a nyelvtanulás miatt. Nagyon könnyű így tanulni, rá vagy kényszerítve, hogy különböző szituá­ciókban rögtön angolul reagálj  – újságolja lelkesen. – Nem va­gyok színésznő, és nem is akarok az lenni, de az egyik óra végén odajött hozzám a tanár az osztálytársaimmal együtt, és azt mondták, nagyon jó volt, amit csináltam. Egy jósnő karakterét kellett felvennem, és a tanárom szerint annyira igazi voltam, hogy érdemes lenne foglalkoznom ezzel a szakmával – mondja. 

Ilyen visszajelzések után joggal merül fel a kérdés, hogy miért nem próbálkozik színészi karrierrel, tudván, hogy ebben Andy Vajna hatékonyan segíthetné. 

– Remekül tudok utánozni em­bereket, ebben tényleg jó va­gyok – mondja Timi –, a humoros szerepek is jól állnak. Andy segítségét viszont sosem venném igénybe. Ha tényleg jó vagyok valamiben, hadd ne kelljen azt hallgatnom, hogy a férjem protezsált be! Egyébként voltam már úgy castingon, hogy nem tudta senki, ki a párom. A fiatalok már nem is igen ismerik Andyt a kinti filmes világban. 

A modell sokat beszél a szakmai terveiről, egy kérdést azonban mintha kerülne: sok cikk jelent meg arról, hogy hamarosan gyereket vállalnának Andy Vajnával. Amikor erről faggatjuk, meglepően őszinte választ ad: 

– Tudom, hogy választhattam volna én is azt az életet, amit az osztálytársaim, akiket a Facebookon látok: fiatalon férjhez megyek, és gyereket szülök. De nekem mást rendelt a sors. Bár mindenki ezzel nyaggat, őszintén szólva, nem érzem, hogy olyan nagyon szülni akarnék. Azt gondolom, az sem baj, ha ez az érzés sosem változik bennem. Nem kell mindenkinek szülnie. 

Készül az első filmes munkája 

Timi még Cannes-ban nyilatkozta: élete egyik nagy álma, hogy összehozzon egy kisfilmet. A Borsnak részletekkel is szolgált.  

– A kisfilm, amire vágyom, a fejemben már készen is van: egy argentin síoktatóról szól, Pablóról, aki 16 éves korában motorbalesetben elvesztette a lábát. Műlábbal oktat síelést. Az ő élettörténetét szeretném bemutatni egy szerelmi történeten keresztül. Egyfajta „soha ne add fel!” üzenete lesz a filmnek, amelynek a producere leszek. 

Imádja a sebességet 

A minap az egyik Bors-olvasó hívta fel a figyelmünket arra, hogy Tímeát egy kék Lamborghiniben látta, sőt a Fecebookra felkerült egy bejegyzés, amelynek írója egy piros lámpánál rendezett vele rövid gyorsulási versenyt. 

– Imádom a sebességet, de alapjában véve szabálykövető ember vagyok – mondja Timi. – Az csak egy pici gyorsulás volt, nem veszélyeztettünk senkit. 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091077_auto_resized.png
origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26456_resized.jpg?avcount=1711692613
origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17078457_auto_resized.png
metropol.hu

Bocsánatot kért Katalin hercegnétől, azonnal törölte bejegyzését Ryan Reynolds felesége

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091052_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Elutasították Ilaria Salis kérelmét, marad a magyar börtönben

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17086779_auto_resized.jpg
ripost.hu

Egy ország kapott szívéhez a gyásztól: elhunyt a népszerű műsorvezető

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089525_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Váratlan helyről kapott támogató szavakat Varga Judit

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26457_resized.jpg?avcount=1711692613
origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088075_auto_resized.jpg
travelo.hu

Hamarosan újraindulnak a népszerű dunakanyari körjáratok

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084794_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Sokan csak most tudták meg és alig hiszik el, mit jelent valójában a WC kifejezés

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711692613
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091872_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Rendőrök lepték el az eltűnt kétéves Danka otthonát: Markológéppel ássák fel a területet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090122_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Annyit nyert a lottón, amiből élete végéig hetente vehet magának egy Lamborghinit

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/DiRPy-3nPJr4CQIBkYbPdtZrNwj6_B8PPulljWoyLFY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2IyNDc5NTBmMjJkODQwZTE4NGUxNWFkY2ZkNDZmNjA3.jpg
Kapcsolat

Megyeri Csilla szakításáról pletykálnak. Újra...