Celeb

Vádemelést javasolnak A Nagy Ő csábítója ellen

Munkatársunktól

Létrehozva: 2017.07.28.

Kilencven napja van az ügyészségnek eldönteni, megalapozott-e a V. M. és R.Tamás elleni vád.

Szinte napra pontosan négy éve írtunk arról, hogy a TV2 A Nagy Ő című műsorának egyik cicababája, és egy, a Belvárosban aranyéletet élő férfi lehet az, aki a legtöbb hazai hírességet közvetítette már ki szexmunkára.

Akkor cikkeink következményeként a nő, V. M. és korábbi párja is a rendőrségre rohant, hogy önként tegyen vallomást, amiben gyakorlatilag másokra próbálta meg ráhúzni a vizes lepedőt. A Bors most megtudta, ő és egy R. Tamás nevű férfi lehet az, akinek kerítés miatt bíróság elé kell majd állnia. A rendőrség ugyanis vádemelést javasol.

– A nyomozás iratai vádemelési javaslattal a napokban megérkeztek a Budapesti VIII. Kerületi Ügyészségre. Az érdemi ügyészi döntés folyamatban van, en­nek határideje legfeljebb 90 nap – közölte megkeresésünkre dr. Bagoly Bettina, a Fővárosi Főügyészség sajtószóvivője. Tavaly októberben a Bors fotó­sa azt is megörökítette, ahogyan V. M. szembesítésre érkezik a rendőrségre. Nagy meglepetésünkre akkor az Éden Hotelből megismert Szandra is feltűnt, be­ment az épületbe, később la­punknak beismerte, meghallgatták.

– Igen, valóban jártam a rendőrségen, s mindent elmondtam, amit tudok róla és a munkásságáról, hogy segítsem a hatóság munkáját – mondta akkor.     

Focistafeleség is volt a listán

V. M. korábban a playmate-versenyen is indult, ezt követően a párjával üzemeltette az „ügynökségét”, a tíz évvel ezelőtti modellalbumukban számos hazai híresség képe sorakozik, köztük olyan lányé is, aki ma már lemezlovasként ismert országosan. Úgy tudjuk, őt is kihallgatták. R. Tamás kínálata talán egy fokkal színesebb: szintén egy korábbi elektronikus étlapja landolt a postafiókunkban, amelyben nem csak szépségkirálynőket és modelleket, valóságshow-hősöket, de válogatott focista nővérét, sőt volt válogatott futballista feleségét is megtalálhatjuk a kínálatban.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144289_auto_resized.jpg
origo.hu

Migránsok okozták balesetet a Liszt Ferenc repülőtér közelében, amelyben két ember meghalt - fotó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27222_resized.jpg?avcount=1713569710
origo.hu

Bugyi nélkül fotózták a Magyarok Világszépe királynőjét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145100_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Alig ismert magára: a mai napig bánja szépészeti beavatkozásait a Jóbarátok sztárja

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145738_auto_resized.png
hirtv.hu

Vezércikk - Orbán Viktor: Húsz éve minden európai választást megnyertünk + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142129_auto_resized.jpg
ripost.hu

3 csillagjegy kapcsolata el van átkozva, ők még idén szakíthatnak!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17134554_auto_resized.jpg
vg.hu

Ő Bíró Ada, a köztévé új mesterséges intelligencia műsorvezetője

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27223_resized.jpg?avcount=1713569710
origo.hu

Tangás fürdőruhára vetkőzve ünnepelte születésnapját Szőke Zsuzsi

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713569710
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713569710
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17129520_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Ettől elolvadsz: ilyen édesek Rúzsa Magdi hármas ikrei a misére ment – fotó!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141005_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Kedves párbeszédbe kezdett Kudlik Júlia és Bíró Ada

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/iAf_dNB5Qmol82puOI69Fa_tjYLlEM8DZ5xvAsnxKOQ/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2YxYzA5YzhiOWY3ZTRjOTZiODA5MDIwYTA4MDU5MTUy.jpg
Divat

A Next Top Model Hungary zsűritagja elárulta, mitől szép egy nő valójában

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/UwzHKNrO1pT7FNeUbRWSO86pUAhiACztqed1Did-Eig/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzQxNjA4MjU0ZDdlMDQyMmVhZjViZWQ3NTgxMGQ0NDI0.jpg
Hűtlenség

"Úgyis megcsaltál, amikor akartál" – durva beszélgetés zajlott le Megyeri Csilla és párja közt