A színészt 2017 ősze óta többször érte a vád, miszerint szexuálisan zaklatott fiatal fiúkat, legutóbbi ügye, amikor a vád szerint egy 18 éves fiút leitatott, majd a nadrágjába nyúlt, és a nemi szervét fogdosta, a bíróság elé is került, január hetedikén lesz a tárgyalása.
December 24-én a színész egy éves hallgatás után jelentekezett be, és osztott meg egy meglehetősen bizarr felvételt, aminek már a címe is zavarba ejtő. Let Me Be Frank, azaz Hadd legyek őszinte, csakhogy nem ilyen egyértelmű a helyzet, hiszen emellett még egy utalás is lehet a House of Cards-ban általa alakított Frank Underwoodra is. Ami elég valószínű is, hiszen Spacey a videóban végig a korrupt, manipulatív politikus karaktere bőrébe bújva beszél, amikor többek közt ezt mondja:
Megígérhetem, ha eddig nem kellett fizetnem azokért a dolgokért, amikről mind tudjuk, hogy elkövettem, akkor biztosan nem fogok olyanokért fizetni, amiket el sem követtem.
De a felvételen még más is elhangzik, teljesen összezavarva a nézőket azzal kapcsolatban, hogy kit is látnak, a színészt vagy az általa megformált nem létező karaktert.
Persze, majd azt mondjátok, tiszteletlen vagyok, amiért nem tartom be a szabályokat, mintha eddig a szabályok szerint játszottam volna. Sosem tettem, és imádtátok.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.