Celeb

Utcára kerülhet Pártos Csilla

HG

Létrehozva: 2018.02.19.

Hónapok óta félelemben él Pártos Csilla, és fia, Csaba is. Nem tudják, mikor kapcsolják ki náluk a gázt, mikor kell elhagyniuk a lakásukat.

A kényszerköltözés Demoklész kardjaként lebeg a fejük felett már régóta. Ennek az az oka, hogy amióta volt férje, Pécsi Ildikó fia, az édesanyja nevére íratta a lakást, és mellette összes ingatlanukat, már a csekkek sem jönnek Csilla nevére. És bár az ünnepek alatt hatályos moratórium védte őket a közművek kikapcsolásától, az ünnepek is aggodalmak között teltek.

Karácsony előtt jöttek olyan hírek, hogy talán megoldódik a közel hat éve húzódó pereskedés. Erre azért volt remény, mert Csilla Joshi Bharat műsorában arról beszélt, hogy ő soha nem volt semmiféle megegyezés ellen. A műsorban azt mondta, miért is lenne, ő csak annyit szeretne, hogy a gyermekével ne tegyék az utcára.

A jogi hercehurca a házaspár, Pártos Csilla és Pécsi Ildikó fia, Csaba válásával kezdődött. A volt férj azt akarta, hogy Csilla fiukkal együtt hagyja el a válásig a közös ingatlant, és a tartásdíjat sem akarta fizetni. Ezután döntött úgy Pártos Csilla, hogy akkor a Kossuth-díjas színésznőt perli be rokontartásért. Azért is kényszerült erre, mert fia átíratta lakásukat és az összes többi ingatlant édesanyja nevére.

A volt férj elköltözése óta, csak és kizárólag Csilla fizette a villany- és fűtésszámlát, igaz, volt olyan időszak, hogy volt elmaradás, mivel nem volt miből kifizetni, mert nem kapott gyerektartást sem. A volt tévés műsorvezetőnő szeretné fizetni a gázszámlát, de a tulajdonos engedélye hiányában ez nem lehetséges. A Bors megkereste Pártos Csillát, meg szerettük volna tudni, hogy teltek az ünnepek. Lapunknak most azt mondta, nyilatkozni nem szeretne az ügyben. A patthelyzetre egyelőre Csilla ügyvédje, Gerencsér András sem lát megoldást.

– Nincs kétség, a nagymama és a papa célja, hogy ügyfelem a fiával elhagyja az ingatlant. Furcsa, hogy nincs bennük könyörület, hiszen ilyen helyzetekben a vérrokonok hajlanak a megállapodásra. Főleg, ha egyértelmű, hogy a válásra nem az ügyfelem hibájából került sor. Szerintem nem sok nagymama tenné az utcára az unokáját – mondta Gerencsér András, Pártos Csilla ügyvédje.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090640_auto_resized.png
origo.hu

A HVG által megszerzett rendőri jelentés drámaian részletezi, Magyar Péter hogyan kínozta Varga Juditot

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26444_resized.jpg?avcount=1711632618
origo.hu

Meghallgatta tanúként Varga Juditot az ügyészség

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089258_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Szabi, a pék 12 legjobb péksüteménye húsvétra: ezekkel a receptekkel garantált a siker

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090002_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Putyin elmondta, hogy megtámadná-e Európát

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17072264_auto_resized.jpg
life.hu

Az igazi répatorta titka: ez a recept még a Nyuszikának is ízlene

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17078877_auto_resized.jpg
vg.hu

Vendégmunkások: miért jöttek Magyarországra? Megkérdeztük őket!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26445_resized.jpg?avcount=1711632618
origo.hu

A TV2 sztárját nem akarta beengedni a lakásba a férje

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090995_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Meglepő eredmény a húsvéti kalácsteszten: a Lidl és a Penny terméke is versenyzett

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17080391_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Együtt tette meg a bejelentést a kislánnyal kapcsolatban Young G Béci és Norina

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711632618
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17079298_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Kiszállok" – Ennyi volt, Till Attila elbúcsúzott

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088538_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Itt az újabb sokk: Katalin hercegné után újabb közönségkedvenc híresség jelentette be, hogy rákkal küzd

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/1L53DUZBYOA19J5qcAf5Q5mAc5htxmrQUnkzmqbHGqc/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzM2NTVlZmU5MjUzNTRmNzFhMTEzOGIwZDE0MDU3MWQ2.jpg
Kapcsolat

Stana Alexandra: Egyedül vagyok, de nem vagyok magányos

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/NGTSkhAe4r_xyD7EZpvixbLravikOwcZ8QXfNh1u_ww/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzQwOTEwNTNjNzM5YzQ5NGQ5ODdkYWM4MDNkZWFkNWFm.jpg
Nőiesség

"Nem vagyok se magas, se vékony" – modellnek állt a TV2 sztárja – fotók