Celeb

Utálta játékosa Stohl Andrást

G. Sz.

Létrehozva: 2018.02.05.

Anikó az eső pillanatban közölte, hogy ellenszenves neki a műsorvezető, ami könnyen az adás rovására mehetett volna. Stohl azonban mentette a helyzetet.

Hétfő este anya és lánya, azaz Anikó és Veronika néz farkasszemet a TV2 Piramisának labdáival, kérdéseivel. Amikor behívták őket játszani, még nem tudták, ki lesz a műsorvezető, így Anikó igencsak meglepődött, ő ugyanis, finoman szólva, egyáltalán nem rajong Stohl Andrásért, és a vele kapcsolatos ellenérzéseit abban a pillanatban jelezte is a stábtagoknak, ahogy találkoztak. Az asszony aztán az adásban folytatta, amit elkezdett, míg a legtöbb játékos lelkesen és közvetlenül kommunikál Stohllal, addig Anikó az első pillanattól kimérten beszélt a műsorvezetővel, és az egész adásban szigorúan magázta őt. Az asszony ellenszenve kemény feladat elé állította Stohlt, akinek meg kellett küzdenie a játékos kegyeiért.

– Egy háttérbeszélgetés kapcsán kiderült, Anikó úgy érkezett a műsorba, hogy kifejezetten nem kedvel engem, és ez a fülembe jutott. Nagyon erős személyiségű játékos volt, én magam is meglepődtem, mert akik nem kedvelnek, azok sem szokták ezt így, egy az egyben felvállalni – meséli a Borsnak Stohl, aki nem ijedt meg, sőt még szimpatikus is volt számára Anikó, amiért fel merte vállalni az iránta táplált ellenérzéseit. 

– Nem volt egyszerű úgy nekifogni egy 2,5–3 órás felvételnek, hogy aki ott áll mellettem, annak előítéletei vannak velem szemben. Hála istennek, ezek az előítéletek hamar megdőltek, és bármilyen furcsa is, ő lett az egyik kedvenc játékosom. A végén már puszival váltunk el egymástól és egy nagyon tiszteletreméltó asszonyt ismertem meg a személyében, erős véleménnyel a világról, a környezetéről. Remélem, végleg sikerült megváltoztatni az álláspontját velem kapcsolatban – folytatta a műsorvezető, akinek ugyan pluszfeladatot adott, hogy figyeljen Anikóra, de kifejezetten élvezte a vele való játékot.

– Hasonló élményben még soha nem volt részem, de tudtam, hogy ezt csak úgy tudom megoldani, ha magamat adom és figyelem, ő erre miként reagál. Kifejezetten jó „tanulópénz” volt, hiszen amilyen indulat volt benne velem szemben, annyira nagy volt a felvétel végére a fordulat. Nagyon érdekes volt ez az adás, és remélem, ez a tévéképernyőn is visszaköszön majd – magyarázza Stohl. Azt, hogy végül Anikó és Veronika hogyan zárta a játékot, A Piramis hétfő esti adásában láthatják. 

Pofon lett a kekeckedésbôl

Grace Jones 1983-ban Russell Harty tévés műsorvezetőnél járt, és már a beszélgetésük előtt sem volt túl jó véleménnyel az interjúiban rendre kekeckedő Hartyval. A műsorvezető aztán élő adásban úgy csipkelődött az énekesnővel, hogy közben hátat fordított neki, Jones pedig pár jól irányzott pofonnal jutalmazta Harty tiszteletlenségét. A Top Gear autós műsorában az egyik műsorvezetőnek, Chris Evansnak pedig azért kellett távoznia, mert a másik házigazdával, Matt LeBlanc-nal ki nem állhatták egymást. A Jóbarátok Joey-ja szerint Evans többször is lekezelően viselkedett vele, nem volt hajlandó együttműködni, és az utolsó közös munkáik alatt már szóba sem álltak egymással.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091087_auto_resized.png
origo.hu

Sírt és székeket rugdosva tombolt az NBA szupersztárja - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26455_resized.jpg?avcount=1711676112
origo.hu

Stana Alexandra elmondta, ki most az egyetlen férfi az életében

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091959_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Egyszerűen nagyszerű kevert tésztás húsvéti sütemény

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091834_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Varga Judit közeli ismerőse: A Partizánban hallott robotikus hangnemet korábban csak otthon csillogtatta meg Magyar Péter

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17082275_auto_resized.png
metropol.hu

„Mikes Anna csak egy van” – durván beszóltak Tóth Gabinak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089525_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Váratlan helyről kapott támogató szavakat Varga Judit

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26454_resized.jpg?avcount=1711676112
origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17081826_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Így készíts vaníliás cukrot házilag - egyszerűbb, mint gondolnád!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17082722_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Remegő hanggal jelentkezett be Ördög Nóra: támadás történt az Ázsia Expressz szállodájában

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711676112
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091872_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Rendőrök lepték el az eltűnt kétéves Danka otthonát: Markológéppel ássák fel a területet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090709_auto_resized.jpg
borsonline.hu

4 csillagjegy, akinek nagy felismeréseket hoz az élet még a napfogyatkozás előtt

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/DiRPy-3nPJr4CQIBkYbPdtZrNwj6_B8PPulljWoyLFY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2IyNDc5NTBmMjJkODQwZTE4NGUxNWFkY2ZkNDZmNjA3.jpg
Kapcsolat

Megyeri Csilla szakításáról pletykálnak. Újra...