Celeb

Unokatestvére talált gyógymódot Lerch Istvánnak

Földvári Zsófi

Létrehozva: 2019.03.19.

A zenész unokatestvére, Kassai György rátalált egy olyan új terápiára, ami segíthet a legendás muzsikusnak abban, hogy teljes életet éljen. Ehhez azonban Londonig kell utazni.

Forrás: Bors

Két éve nem lépett színpadra a Tűzvarázsló és ezernyi más slágerek szerzője és előadója, az Erkel Ferenc-díjas zenész, Lerch István. A muzsikus állapotáról a család ritkán nyilatkozik, mindössze annyit tudni, hogy a híresség jelenleg a felépülésre koncentrál.

A rehabilitációjában logopédusok és mozgáskoordinációs terapeuták segítik. A fejlődése azonban lassú, amit a hazai orvosok természetesnek vesznek. A rokonok viszont nem.

Köztük is a legaktívabb, Kassai György, a Fradi egykori legendás jégkorongozója, Lerch István unokatestvére, aki nemrégiben egy dokumentumfilmbe botlott, ami megváltoztatott benne sok mindent.

Kassai szombaton a Klubrádió vendége volt, így beszélt a rehabilitáció lehetőségeiről a Klubdélelőtt című műsorban: 

– Úgy nőttünk föl Istvánnal, mintha testvérek lennénk, elég friss híreket tudok az állapotával kapcsolatban. Erősen összefogott most a család, mert találtunk olyan lehetőségeket, amelyek az elmúlt két évben föl sem merültek. 

Kassai Györgyöt egy dokumentumfilm inspirálta.

– A film pont olyan, mintha Istvánról forgatták volna. A kezdet, a főszereplő sérülése, az egy az egyben ugyanolyan volt, mint Istváné. Szinte csak a fejeket kellett volna kicserélni. Ennek a férfinak négy évig tartott a rehabilitációja szakemberek kezében – mondta el a Borsnak.

Kassai szerint az ARNI-módszer magyarországi képviselője, Pásztor Gabriella sokat segíthet Lerch állapotán.

– A filmben azt láttam, hogy négy év alatt egy olyan élhető életet tudtak produkálni a főszereplőnél, amely arra ad alapot másoknak is, hogy az ilyenfajta sé­rü­léseket másoknál is helyre le­het állítani – mondja a ma is aktív sportoló.

– Vannak persze bizonyos szituációk, amelyeket már nem lehet, de esetünkben van remény. Megsokszorozta a család erejét a lehetőség, mindent el fogunk követni, hogy István lehetőséget kapjon. 

Kerestük a témában Lerch István feleségét, Enikőt is, ő azonban nem kívánta kommentálni az értesüléseinket. 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089156_auto_resized.png
origo.hu

Ezeket a gumikat messziről kerülje el, ha nyári szett vásárlását tervezi!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26464_resized.jpg?avcount=1711710019
origo.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084687_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megdöbbentő, babahírt közölt máris a Házasság első látásra párja

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090947_auto_resized.jpg
hirtv.hu

"Sírjál, majd elmegy a tejed!", reagált Magyar Péter, amikor Varga Judit kétségbeesésében sírt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17076988_auto_resized.png
metropol.hu

Heti szerelmi horoszkóp: Érdemes óvatosnak lenni, ennek a csillagjegynek még szakítást is hozhat a húsvéti nyuszi

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089945_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Varga Judit interjúja után feljelentést tettek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26465_resized.jpg?avcount=1711710019
origo.hu

Németország döbbenetes háborús bejelentése, minden megváltozik

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091619_auto_resized.jpg
astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 29.: Túlcsordulnak az érzelmek nagypénteken

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084794_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Sokan csak most tudták meg és alig hiszik el, mit jelent valójában a WC kifejezés

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711710019
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17076634_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Emlékszel még ezekre az ikonikus magyar színészekre? Teszteld velünk!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088312_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/5B4yKCVhgEuLxSc3tPm_mj3dRxekpu-gGA6ZbniqTWk/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzhlMmYzYWQ4NjNjMDRiNGViYmU5OTViOTRjZjI3NTYy.jpg
Vonzalom

Megcsalásnak számít? Ezt tette felesége háta mögött a TV2-es egy másik nővel