Celeb

Unokája kelti reggelente Charlie-t - interjú

Fái

Létrehozva: 2018.02.21.

<p>Horváth Charlie nemrég tért haza New Yorkból, s amióta a fia a családjával hozzáköltözött, jól van, de a feleségét gyakran emlegeti.</p>

Forrás: Csányi Kriszta

Nagyon jól néz ki!

Kihez képest?

Telelt valahol?

New Yorkban voltam a Grammyn. A ManDoki Soulmatessal léptem fel a Madison Square Garden Beacon Theatre-ben. Két és fél, háromórás koncert volt. Megcsináltuk, énekeltem három dalt, aztán sikeresen hazajöttünk. Alig vártam, hogy hazaérjek!

Miért?

Ezerszer voltam New Yorkban, hideg is volt, olyasmi, mint most itt. Tizenöt óra utazás átszállással, fárasztó, nem is nagyon szeretek már repülni. Öt napot voltam kint, találkoztam régi huligánokkal. Nem kocsmáztunk, étteremben voltunk. A floridai barátom, a Kloger Gyuszi meglepetésként Floridából átjött miattam, hogy lássuk egymást. Elmentünk New Yorkban steaket enni egy steakhousba. Söröztünk is, whiskyztünk is. Jó volt találkozni régi barátokkal.

Mikor járt ott először?

1980-ban Svédországból mentem. Akkor ott játszottam a Pannónia Express-szel.

Sosem fogom megérteni, miért jött haza.

engeteg lehetőség volt, mi a családdal Norvégiában akartunk kint maradni, az tetszett a legjobban a Katikámnak. A kisfiam akkor négy-öt éves lehetett, de apukám, anyukám, mindenki itt volt, és én mindig szerettem volna itthon bizonyítani. Végül nagy nehezen sikerült valami ebből. Sok helyen voltam, végigjártam a Közel-Keletet akkor, amikor innen még senki. 

Ma is Norvégia a kedvenc?

Igen. Az emberek kedvesek, szerintem a legszebb hely a világon.

Norvégia helyett most itt ülünk egy szűrővizsgálaton, a 8. Népegészségügyi Konferencián, ahol ön az egyik sztárvendég. Komolyan veszi a szűrővizsgálatokat?

Van egy hely, ahová rendszeresen járok. Isten áldásával rendben vagyok. Fontosnak tartom, főleg negyvenéves kortól. Addig szinte egyáltalán nem voltam orvosnál, de negyventől mindenkinek ajánlom, hogy évente vegyen részt egy komplett szűrővizsgálaton. Bárcsak Katikám élne! (Széles Katalin képzőművész volt az énekes felesége – a szerk.) Három éve ment el, de a család együtt van, a fiam, a kisunokám és az édesanyja. Két éve költöztek hozzám, így most már nem vagyok egyedül, azóta minden rendben van. Sokat dolgozom azokkal, akikkel már negyven éve együtt muzsikálunk.

Meséljen az unokájáról!

A fiam nélkülem nőtt fel, mert tizenkét évet dolgoztam kint, és évente csak egyszer jöttem haza. Emiatt az unokám nekem most nagyon sokat jelent. Reggel hétkor mindig bekopog, mielőtt indul az iskolába. Bizony, már iskolás, pedig március végén lesz hét­éves. Az óvodában felmérték, és iskola­érettnek találták. A félévi osztályzata is klassz lett. Vagány gyerek, örökmozgó. 

A fiam is zenész, ő is csinálja a dolgait. Jól megvagyunk. Rendben vagyok, ezért is ajánlom mindenkinek, hogy menjen el szűrővizsgálatra. Most kell bejelentkezni!

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17146437_auto_resized.jpg
origo.hu

Kína a háborúról tárgyal egy nagyhatalommal

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27233_resized.jpg?avcount=1713605111
origo.hu

Magyar Péter bevallotta, hogy loptak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142944_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Ez nem megengedett!” – áll a bál a TV2-es műsor két szereplője körül, eltanácsolnák őket

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145698_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Szentendre balliberális polgármestere megtiltotta egy keresztény jelkép használatát

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17146090_auto_resized.jpg
life.hu

Napi horoszkóp 2024. április 20.: ma nehéz lesz visszafogni magad

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17146262_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Orosz–ukrán háború: ennyi esély van a béketárgyalásokra az oroszok szerint + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27234_resized.jpg?avcount=1713605111
origo.hu

Véres orosz megtorlás indul Ukrajnában

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143035_auto_resized.jpg
travelo.hu

Videó: Anyukája mellett szinte eltörpül a Szegedi Vadaspark legújabb, cuki lakója

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713605111
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713605111
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145120_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Közleményt adtak ki a Messenger- és a Facebook-felhasználóknak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27241_resized.jpg?avcount=1713605111
magyarnemzet.hu

Orbán Viktor tudhat valamit, már Puzsér is a tenyeréből eszik

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/IOasJ8O6piLbk2ANZ9GVkfH6wyzv9w5p3aTzZ3hPdmc/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2YzMDg1YzNkNDlkMzQwZDhhNjhiYjliZTA4NzE3MDMx.jpg
Szerelem

Nem adja fel, vissza akarja szerezni a vőlegénye Kárpáti Rebekát – videó

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/MVcTvZc_pQ2pn5eP0OgRxnsTEogtoejfWqaynBCgBbE/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2JiYTM0NjM4NGVkZDRiYjc4MzYwODIxN2Q1MjY0NDg0.jpg
Pletyka

"Ez már csak kapálózás" – alig szeretné valaki Tóth Andit az X-Faktorba mentornak