Celeb

Üldözik Dóra erotikus képeit

G. Sz.

Létrehozva: 2019.03.22.

Valakinek nagyon a bögyében lehet Mészáros Dóra, ugyanis az egykori playmate Insta­gram-oldalát szinte havonta törlik.

A hajdani nyuszilány, Mészáros Dóra régóta él erotikus munkából, pornószínésznőként és sztriptíztáncosként is dolgozik. Mivel Instagram-oldalát fontos reklámfelületnek tartja, rendszeresen szórakoztatja követőit erotikus fotóival. Már amikor hagyják, mert mondvacsinált indokokkal rendszeresen felfüggesztik a fiókját, miután ismeretlenek feljelentik illetlen tartalom közzététele miatt. Ráadásul egy hete az egész oldalát feltörték. Dórát azért döbbentik meg a történtek, mert a közösségi portál tele van az övénél jóval kihívóbb, erotikusabb tartalmakkal. Meggyőződése, hogy valakik utaznak rá.  

– Azt írta az Instagram, hogy nem létezem, a 16 ezer követőm pedig egyik pillanatról a másikra eltűnt. Aztán létrehoztam egy másik oldalt, de oda képet nem tudtam feltölteni, csak videókat – mesélte a Borsnak az egy hete kezdődött kálváriájáról a modell, akinek ötlete sincs, hogy kiknek állhat az útjában. – Gyáva em­berek, egy sem mer felhívni az­zal, hogy személyes problémája van velem, csak jelentget, meg feltör. Végül annyi e-mailt írtam az Insta­gramnak, hogy visszakaptam az oldalam. Egy rejtély ez az egész történet, de örülök, hogy újra van oldalam, az utálóimnak pedig minden jót kívánok! – üzente Dóra. 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17087599_auto_resized.png
origo.hu

Nehéz döntést kellett meghoznia G.w.M exének, Nagy Melanie-nak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26464_resized.jpg?avcount=1711708220
origo.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091872_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Rendőrök lepték el az eltűnt kétéves Danka otthonát: Markológéppel ássák fel a területet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090504_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

„A City legyőzi az Arsenalt, de bajnok egyik csapat sem lesz”

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089235_auto_resized.jpg
ripost.hu

Minden nap szenvedés, gyógyíthatatlan beteg a gyönyörű színésznő

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091966_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Megtalálta az ukrán szálat az orosz Nyomozó Bizottság a krasznogorszki terrortámadással kapcsolatban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26465_resized.jpg?avcount=1711708220
origo.hu

Németország döbbenetes háborús bejelentése, minden megváltozik

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17067198_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Óraátállítás: Ha azt hiszed, csak a faliórát kell átállítani, van egy rossz hírünk

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084687_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megdöbbentő, babahírt közölt máris a Házasság első látásra párja

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711708220
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090709_auto_resized.jpg
borsonline.hu

4 csillagjegy, akinek nagy felismeréseket hoz az élet még a napfogyatkozás előtt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084502_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/5B4yKCVhgEuLxSc3tPm_mj3dRxekpu-gGA6ZbniqTWk/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzhlMmYzYWQ4NjNjMDRiNGViYmU5OTViOTRjZjI3NTYy.jpg
Vonzalom

Megcsalásnak számít? Ezt tette felesége háta mögött a TV2-es egy másik nővel