Celeb

Újra összeomlott a Piramis?

K. Sz.

Létrehozva: 2018.10.02.

Bizonytalan ideig nem csendülnek fel koncerten a Piramis-évek legendás dalai. Úgy tudni, a meghökken-tő fejlemény hátterében a mene­dzser és Révész Sándor ellentéte áll.

Forrás: Knap Zoltán

Újra félthetik kedvenc zenekarukat a Piramis együttes rajongói. Nem tudni ugyanis, mikor hangzanak fel élőben a 70-es évek második felének legnépszerűbb rockslágerei, amelyek Révész Sándorhoz és zenésztársaihoz kö­tődnek. Az utóbbi években az énekes és a gitáros, Závodi János elevenítette fel a legendás dalokat Piramis-évek néven, de most megszakadt a fellépéssorozatuk.

„Biztosan észrevettétek, hogy az oldalról eltűntek a közelgő események. Hála istennek mindannyian jól vagyunk, annyi történt csupán, hogy többéves, zökkenőktől nem mentes, de termékeny és sikeres együttműködés után szétváltak útjaink koncertszervező asszonyunkkal, Hugival... A három legutóbb beharangozott koncert (Budatétény, Rátka, Siófok) elmarad” – jelentette be Révész a Facebookon. 

Zenészkörökben úgy tudják, a leállás mögött Révész és a csapat menedzserének viharos konfliktusa áll. A viszonyuk annyira elmérgesedett, hogy a közös anyagi érdek sem akadályozta meg a kenyértörést. Ezt látszik igazolni, hogy Kersák Hugi mene­dzser feltűnően ingerülten reagált megkeresésünkre. 

– Úgy gondolom, az a legkorrektebb, ha nem válaszolok semmit a kérdésre –  mondta indulatosan, majd bontotta a vonalat. 

Ugyancsak iparági pletyka, hogy Révész kiugróan magas sztárgázsiért lépett fel, amiről most egy időre le kell mondania. Ezért is áll értetlenül a történtek előtt Hajnal Gábor, a nagynevű zenei producer. 

– Szinte példátlan, hogy „csak úgy” lemondanak három telt házas koncertet, ilyet legfeljebb egészségi okokra hivatkozva szoktak tenni. Ez a zenészeknek sem jó, hisz ilyen klasszisok akár több millió forinttól is eleshettek – me­sélte a producer. 
Tegnap többször kerestük Révészt és Závodit is, de lapzártánkig nem sikerült elérnünk őket. 

A csúcstól a romokig

A Piramis az 1975-től ’81-ig tartó korszakában Magyarország legnépszerűbb zenekara volt. Révész Sándor, Som Lajos, Gallai Péter, Závodi János, Köves Miklós az ország minden fellépőhelyét megtöltötte. Az énekes kiválása után egy évvel a csapat ’82-ben feloszlott. A következő évtizedekben a zenekar többször összeállt egy-egy nosztalgiakoncert erejéig, de az ellentétek kiújultak a zenészek között, és a kétezres években külön utakon próbálják felmelegíteni a régi sikereiket Piramis Plusz és Piramis-évek néven.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/
origo.hu

Elszabadult makákók miatt új rendőri egységet hoztak létre Thaiföldön

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26456_resized.jpg?avcount=1711700112
origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084794_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Sokan csak most tudták meg és alig hiszik el, mit jelent valójában a WC kifejezés

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088629_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Ronaldo kiborult a portugálok veresége után, és szórakoznak vele + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17086745_auto_resized.jpg
ripost.hu

Elhagyta az országot, Cipruson hunyt el minden idők egyik legjobb magyar csatára

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090947_auto_resized.jpg
hirtv.hu

"Sírjál, majd elmegy a tejed!", reagált Magyar Péter, amikor Varga Judit kétségbeesésében sírt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26457_resized.jpg?avcount=1711700112
origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17083650_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Szabad-e locsolni? 5 szívderítő locsolóvers húsvétra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088538_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Itt az újabb sokk: Katalin hercegné után újabb közönségkedvenc híresség jelentette be, hogy rákkal küzd

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711700112
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084687_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megdöbbentő, babahírt közölt máris a Házasság első látásra párja

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17080117_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Közös fotóval jelentette be Krausz Gábor és Mikes Anna: vége

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/5B4yKCVhgEuLxSc3tPm_mj3dRxekpu-gGA6ZbniqTWk/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzhlMmYzYWQ4NjNjMDRiNGViYmU5OTViOTRjZjI3NTYy.jpg
Vonzalom

Megcsalásnak számít? Ezt tette felesége háta mögött a TV2-es egy másik nővel