Újra foglalt a Mokka csinos műsorvezetőjének szíve

Újra foglalt a Mokka csinos műsorvezetőjének szíve

szépségkirálynő
PUBLIKÁLÁS: 2018. február 25. 09:00
<p>Válása után három évvel újra párra talált Szabó Dóra. Friss kapcsolatáról a Borsnak nyilatkozott először az egykori szépségkirálynő.</p>
uv

A 2011-es Miss Earth Hungaryként ismerhettük Szabó Dórát, aki később a Jó­ban Rosszban színésznője lett, ma pedig a Mokka műsorvezetői székében ül reggelente. Mindeközben férjhez ment és elvált, amit hosszú  szingliidőszak követett.

– Nehezen szakadok, nehezen heverek ki dolgokat, mert egy elég mély érzésű embernek tartom magam. A válás után három évig egyedül voltam, hosszan tartott a feldolgozás folyamata – mondta a Borsnak Dóra, aki lapunkkal elsőként osztotta meg a hírt: már nem magányos.

– Nem vagyok egyedül. Na­gyon friss, pár hónapos kapcsolatról van szó, úgyhogy még félve mesélek róla, próbálom óvni – tette hozzá hatalmas mosollyal az arcán a csinos tévés. – Futólag, látásból ismertük egymást korábban is, de semmilyen kapcsolatban nem voltunk. Egy merő véletlennek köszönhetjük egymást, egy eseményen sodort minket össze az élet, és úgy tűnik, nem véletlenül – mesélte Dóra, aki úgy érzi, végre a ma­gán­élete és a karrierje is sínen van.

– Imádom a munkám, nagyon úgy érzem, hogy megtaláltam a helyem a Mokka stábjában. Emellett pedig hamarosan egy saját vállalkozást szeretnék beindítani – tette hozzá a szépség, aki saját bizniszéről még nem árult el semmit.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.