Celeb

Újra együtt Radics Gigi és Berkes Olivér - videó

Nagy Daniella

Létrehozva: 2017.03.07.

Tündéri felvétel került napvilágra Radics Gigiről és Berkes Olivérről – közösen énekelt gyerekdalukhoz videoklip is készült, ennek történetét a Borssal osztották meg először.

– Tízévente csinálunk valami új projektet – nevetett Radics Gigi, miközben Berkes Olivérrel azt számolták, hogy éppen ennyi év telt el a közös videoklipjük elkészülte és A Dal műsorában való idei szereplésük között.

– Akkor már benne voltam a szakmában, de még nem igazán ismertek – kezdett bele a közös dal történetébe Gigi. – Király Tamás talált rám, és megkért, hogy vegyek részt egy gyereklemez elkészítésében, amihez ő írta a dalokat. Olivér akkorra már ismerte Királyékat, de Gigivel csak a közös daluk kapcsán találkozott először.

– Én akkortájt, 13–14 évesen hagytam abba a teniszt és egy lemezen kezdtem dolgozni Viktorral, Ben pedig rappelt – emlékezett vissza Olivér. – Gigi hangja már ekkor is nagyon tetszett, úgyhogy örültem, hogy vele énekelhetek – osztotta meg lapunkkal érzéseit Olivér, aki azt is elmesélte, hogy a Király Viktorékkal közös lemez befejezésének a kamaszkori hangváltozása állta útját. Nála ugyanis ez a folyamat öt éven át tartott.

Míg Olivér életében az volt az első klipforgatás, Gigi számára már a második, mégis nagyon izgult, hogy meg kell fognia a fiú kezét. A videó persze remekül sikerült, és bár külön városban éltek, a két énekes ezt követően lazán ugyan, de tartotta a kapcsolatot. Gigi Budapestre költözése és megasztáros győzelme – amihez Olivér is igyekezett hozzásegíteni őt a szavazataival – hozta ismét közelebb őket egymáshoz, mert ezután időről időre összefutottak különböző rendezvényeken.

Mivel ugyanaz a stílus áll közel mindkettőjükhöz, nem zárják ki, hogy a jövőben újabb közös munkájuk lesz, addig azonban külön utakon érvényesülnek. Giginek készülőben van a legújabb albuma, amiből egy ütős dal áprilisban már hallható lesz, és Olivér sem tétlenkedik: Závodi Marcival elektronikus, a WellHellóból ismert Wagner Emillel pedig akusztikus irányban folytatja a zenélést, miközben márciusban stúdióba vonul az angol nyelven készülő szóló projektjével.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17087599_auto_resized.png
origo.hu

Nehéz döntést kellett meghoznia G.w.M exének, Nagy Melanie-nak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26464_resized.jpg?avcount=1711708510
origo.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091872_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Rendőrök lepték el az eltűnt kétéves Danka otthonát: Markológéppel ássák fel a területet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090504_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

„A City legyőzi az Arsenalt, de bajnok egyik csapat sem lesz”

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089235_auto_resized.jpg
ripost.hu

Minden nap szenvedés, gyógyíthatatlan beteg a gyönyörű színésznő

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091966_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Megtalálta az ukrán szálat az orosz Nyomozó Bizottság a krasznogorszki terrortámadással kapcsolatban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26465_resized.jpg?avcount=1711708510
origo.hu

Németország döbbenetes háborús bejelentése, minden megváltozik

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17067198_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Óraátállítás: Ha azt hiszed, csak a faliórát kell átállítani, van egy rossz hírünk

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084687_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megdöbbentő, babahírt közölt máris a Házasság első látásra párja

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711708510
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090709_auto_resized.jpg
borsonline.hu

4 csillagjegy, akinek nagy felismeréseket hoz az élet még a napfogyatkozás előtt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084502_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/5B4yKCVhgEuLxSc3tPm_mj3dRxekpu-gGA6ZbniqTWk/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzhlMmYzYWQ4NjNjMDRiNGViYmU5OTViOTRjZjI3NTYy.jpg
Vonzalom

Megcsalásnak számít? Ezt tette felesége háta mögött a TV2-es egy másik nővel