Celeb

Újra együtt a család! Palik Lászlót hamarosan meglátogatja Marsi Anikó a gyerekekkel

Bors

Létrehozva: 2019.02.09.

Forrás: Bors

Egyre rosszabbul viseli Palik László (57), hogy a TV2-n látható Exatlon Hungary forgatása miatt december vége óta nem látta szeretteit. Ennyi időt még sosem töltöttek külön, hiányzik nekik egymás ölelése, ezért fontos döntést hoztak. Marsi Anikó (44) és a gyerekek hamarosan Dominikára utaznak!

– Néhány napja lettünk biztosak abban, meg kell szervezni ezt az utazást. Éreztük, hogy kezdünk elérni egy ponthoz, amikortól ez az állapot már nem vicces. Mindannyiunknak tele lett a hócipője azzal, hogy nem láttuk egymást december óta, és erre megoldást kell találnunk – árulta el Palik László (57) a Blikk érdeklődésére, akit megvisel, ha a forgatások között szabadideje akad, mert túl sokat gondol a szeretteire.

– Most tartunk ott, hogy az egymástól távol töltött idő a duplája annak, ami eddig a leghosszabb volt. Az egyetlen, ami egy kicsit könnyít a helyzeten, hogy nagyon sok órát dolgozunk mindennap, és ha vége a feladatoknak, mindannyian próbálunk aludni – mesélt a dominikai körülményekről a népszerű műsorvezető, aki azt is elárulta, olykor bizony előfordul, több nap is eltelik, mire sikerül beszélni a feleségével, vagy a két fiukkal, Vilmossal és Vincével.

– Eleinte még poénnak tűnt, a fiúk is úgy érezték, hogy elment a szigorúbb macska, így kicsit cincoghatnak. Persze az első pillanattól hiányzott nekik Laci, de sosem panaszkodtak. Nagyon büszkék rá, nézik is a műsorban, de most már mindannyiunknak szüksége van arra az ölelésre – árulta el a Tények műsorvezetője a Blikknek, aki férjével együtt a hét végén árulja el a fiúknak: nemsokára irány Dominika!

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144289_auto_resized.jpg
origo.hu

Migránsok okozták balesetet a Liszt Ferenc repülőtér közelében, amelyben két ember meghalt - fotó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27222_resized.jpg?avcount=1713577511
origo.hu

Bugyi nélkül fotózták a Magyarok Világszépe királynőjét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145426_auto_resized.png
metropol.hu

Széteshet Szoboszlai Dominik csapata, Klopp után egy másik kulcsember is leléphet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141496_auto_resized.jpg
vg.hu

Hiába adna egy magyar cég havi 600–700 ezer nettót, nincs jelentkező az állásra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141348_auto_resized.jpg
ripost.hu

Megkezdődött Tordy Géza temetése: itt lesz a színművész örök nyughelye

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145007_auto_resized.png
hirtv.hu

Olyan történetet idézett fel Orbán Viktor, amitől ledöbbent a hallgatósága + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27223_resized.jpg?avcount=1713577511
origo.hu

Tangás fürdőruhára vetkőzve ünnepelte születésnapját Szőke Zsuzsi

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140211_auto_resized.jpg
travelo.hu

Mintha idegenek lények lennének - A Kilimandzsáró különleges fái

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713577511
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713577511
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17134477_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Mennyire ismered a retró tévéműsorokat? Kvízünkkel most letesztelheted a tudásodat!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144310_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Házasság első látásra: Enci megfenyegette Andrist, mindent kitálal

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/MVcTvZc_pQ2pn5eP0OgRxnsTEogtoejfWqaynBCgBbE/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2JiYTM0NjM4NGVkZDRiYjc4MzYwODIxN2Q1MjY0NDg0.jpg
Pletyka

"Ez már csak kapálózás" – alig szeretné valaki Tóth Andit az X-Faktorba mentornak

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/iAf_dNB5Qmol82puOI69Fa_tjYLlEM8DZ5xvAsnxKOQ/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2YxYzA5YzhiOWY3ZTRjOTZiODA5MDIwYTA4MDU5MTUy.jpg
Divat

A Next Top Model Hungary zsűritagja elárulta, mitől szép egy nő valójában