Celeb

Újra Budapesten járt Terence Hill

Bors

Létrehozva: 2018.11.19.

<p>Beteg gyerekeket látogatott, és egy budapesti kórház megsegítésére ajánlotta fel autóját az olasz világsztár. </p>

Titokban jótékonykodott hazánkban Terence Hill, és egy olyan december 1-jén induló árverésben vállalt fontos szerepet, amiben a saját, felújított Dune Buggy autója – amit a Különben dühbe jövünk című filmben is láthattunk –  keresi új gazdáját.

A nyertes nevét a jövő februári Guido & Maurizio de Angelis koncert sztárvendégeként, ő maga fogja kihirdetni, a bevétellel pedig a Heim Pál Országos Gyermekgyógyászati Intézetet segíti. A világsztárt a kórház igazgatósága mellett Berkes Gabriella énekesnő, és fia, Berkes Olivér fogadta.

– A kórház kommunikációs feladatait látom el, és ott voltunk, amikor Terence Hill megérkezett, és hozta az autóját. A fiam, Olivér kedvenc színésze volt kiskorában, és hihetetlen, hogy a nagy ikonját most mi fogadhattuk, és terelgethettük a kórházon belül. Egy tünemény ember, minden gyerekhez bement, mosolygott, áradt belőle a kedvesség és a szeretetet. Vitt nekik narancsot, csokit. Szavak nincsenek rá – számolt be a Borsnak az eddig titkos eseményről az énekesnő, aki Hill anyanyelvén, olaszul beszélgetett, az ettől igazán meghatódó sztárral.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17085749_auto_resized.png
origo.hu

Kiderült, ekkor lép be Franciaország a háborúba

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26455_resized.jpg?avcount=1711673714
origo.hu

Stana Alexandra elmondta, ki most az egyetlen férfi az életében

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17078457_auto_resized.png
metropol.hu

Bocsánatot kért Katalin hercegnétől, azonnal törölte bejegyzését Ryan Reynolds felesége

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17087833_auto_resized.jpg
vg.hu

Reagált a Budapest Airport a 729 forintos bőrönd-kiárusításra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17086779_auto_resized.jpg
ripost.hu

Egy ország kapott szívéhez a gyásztól: elhunyt a népszerű műsorvezető

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091973_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Műsorváltozás: 21 órától a Varga Judit-interjú a HírTV műsorán

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26454_resized.jpg?avcount=1711673714
origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17075366_auto_resized.jpg
lakaskultura.hu

Keleti inspiráció Tatabányán: sötét, zegzugos lakásból modern, légies otthon

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088538_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Itt az újabb sokk: Katalin hercegné után újabb közönségkedvenc híresség jelentette be, hogy rákkal küzd

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711673714
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091872_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Rendőrök lepték el az eltűnt kétéves Danka otthonát: Markológéppel ássák fel a területet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17080391_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Együtt tette meg a bejelentést a kislánnyal kapcsolatban Young G Béci és Norina

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/DiRPy-3nPJr4CQIBkYbPdtZrNwj6_B8PPulljWoyLFY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2IyNDc5NTBmMjJkODQwZTE4NGUxNWFkY2ZkNDZmNjA3.jpg
Kapcsolat

Megyeri Csilla szakításáról pletykálnak. Újra...