Celeb

Újra börtön fenyegeti Aureliót

GYLF

Létrehozva: 2017.02.24.

Nyomdafestéket nem tűrő szavakkal, nyilvánosan szidta Baukó Évát VV Aurelio, az Édes élet sztárja a Borsnak elmondta: feljelentést tesz.

Alig tizenhét óra leforgása alatt száznegyvenezren nézték meg VV Aurelio videóját, amit nem titkoltan Baukó Évának címzett. Az Édes élet sztárja ugyanis egy nyilvános posztban fejtette ki: szomorú, amiért nem kap jelentősebb tévés feladatokat. „Azok, akik úgy szerepelnek a tv-ben, hogy drogosok, bűnözők, alkoholisták, vagy k...k, mivel tartalmasabbak nálam?” – tette fel a kérdést egy posztjában, amit a jelek szerint Aurelio magára vett.

„Nekem nem kell sz...m hatvanéves ügyvédeket, orvosokat”, „Úgy nézel ki, mint egy rakás szar!” – ilyen és hasonló szidalmakkal alázta a név szerint is megszólított Baukó Évát, akinek még tízezreseket is dobált a kamerába, azt sugallva, ő és a lelke is megvehető.

Ezrével érkeztek a hozzászólások, a videó pedig szinte egyetlen nap alatt körbejárta az országot. Tegnap reggel még száguldozott egy picit, aztán váratlanul el is tűnt. Talán nem is véletlenül. 
Egész nap próbáltuk elérni Aureliót, hogy megtudjuk: miért gondolta, hogy beszélnie kell, s ha már beszélt, később miért, vagy kinek a tanácsára tüntette el a felvételt, ám ő nem vette fel a telefonját. Valószínűleg ez sem véletlen.

A Bors által megkérdezett független ügyvéd szerint ugyanis a videó alapján felmerülhet a bűncselekmény gyanúja. – Vannak kijelentések, amelyek kimeríthetik a rágalmazás tényállását. Mivel a videót ő töltötte fel, az nagy nyilvánosságot kapott, így akár két évig terjedő szabadságvesztéssel is büntethetik – mondta dr. Antoni Péter, aki kérdésünkre azt is elárulta, mire számíthat Aurelio, aki drogügye miatt tavaly felfüggesztett börtönt kapott. – Mivel a rágalmazás miatt kizártnak tartom, hogy végrehajtandó szabadságvesztésre ítéljék, ezért a korábbi büntetése súlyosító körülményként szolgál majd abban az esetben, ha a rágalmazásban kimondják a bűnösségét.

Márpedig úgy fest, az ügy a rendőrségen folytatódik. – Mérhetetlenül megalázva érzem magam, feljelentést teszek az ügyben – mondta Baukó Éva, akit állítása szerint nagyon megviselt a goromba videoüzenet és a következményei.    

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27226_resized.jpg?avcount=1713579017
origo.hu

Elszólta magát a megcsalásról a magyar sztárpár

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141579_auto_resized.png
metropol.hu

Visszahívják az emberek kedvenc jégkrémét: nagy probléma van vele

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145086_auto_resized.png
hirtv.hu

Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba! + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140117_auto_resized.jpg
ripost.hu

Döbbenet: Netes koldusnak állt az RTL Klub sztárja

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139890_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Nyilatkozott az orosz mesterlövész, miután megadták magukat az ukránok + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27223_resized.jpg?avcount=1713579017
origo.hu

Tangás fürdőruhára vetkőzve ünnepelte születésnapját Szőke Zsuzsi

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141642_auto_resized.jpg
astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. április 19.: a Bika szerencsés, a Skorpiót meglepetés éri

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713579017
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713579017
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143582_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Egy hajszálon múlott: Hosszú Katinka hatalmas lehetőségtől esett el

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145602_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Azt akarom, hogy azonnal szedjék ki a fiamat a föld alól" - döbbenetes, mit vett észre az édesanya gyermeke sírján

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/MVcTvZc_pQ2pn5eP0OgRxnsTEogtoejfWqaynBCgBbE/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2JiYTM0NjM4NGVkZDRiYjc4MzYwODIxN2Q1MjY0NDg0.jpg
Pletyka

"Ez már csak kapálózás" – alig szeretné valaki Tóth Andit az X-Faktorba mentornak

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/iAf_dNB5Qmol82puOI69Fa_tjYLlEM8DZ5xvAsnxKOQ/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2YxYzA5YzhiOWY3ZTRjOTZiODA5MDIwYTA4MDU5MTUy.jpg
Divat

A Next Top Model Hungary zsűritagja elárulta, mitől szép egy nő valójában