Celeb

Újabb sztár házassága futott zátonyra: Bebe elhagyta kedvesét

Bors

Létrehozva: 2016.11.03.

Nem működtek a hétköznapok - vallotta be a sztár.

Forrás: Youtube/Globo TV

- Hosszas vívódás után a feleségemmel közösen arra a döntésre jutottunk, hogy kapcsolatunkat, amelyből négy évet férj- és feleségként éltünk le, lezárjuk - árulta el Abebe Dániel, azaz Bebe a Blikknek. A Back II Black frontembereként ismertté lett (bár előtte egy fiúbandában is megfordult) énekes a bulvárlapnak elárulta: már el is költözött otthonról és Katától. Úgy tűnik, a szakítás nyugodtan zajlott, hiszen az egykori szerelmespár most is naponta beszél, ráadásul Bebe nem is jelentené ki biztosan: végleg lezárt a történet. "Most, hogy egyedül vagyok, rengeteget gondolkodom, jó döntést hoztam-e, illetve mit kezdjek az életemmel. Hazudnék, ha kijelenteném, biztosan végleges a szakításunk, mert nem látok a jövőbe. Szeretem Katát, ő is engem, de a hétköznapok nem működtek."

Bebéék az elmúlt hónapokat azzal töltötték, hogy megpróbálják megmenteni kapcsolatukat - noha ez úgy tűnik, nem sikerült, legalább nem mérgesedett el a helyzet. "Kata mindig a családom része lesz, ezen az sem változtat, ha egyszer új párom lesz. Amikor az oltár előtt állva kimondtam, hogy igen, akkor arra tettem ígéretet, hogy örök életemben segíteni, tisztelni fogom őt" - nyilatkozta a lapnak.

Bebe már korábban is beszélt arról, mennyire nehéz, hogy külön ritmusban élik az életüket. Egy 2015-ös cikkünkben is erről mesélt az énekes: "Kata késő délutánig dolgozik, én általában akkor indulok, így elkerüljük egymást. Amikor pedig hazaérek, ő már alszik. Nem egyszerű, de már hozzászoktunk. Boldogok vagyunk, csak jobb lenne, ha több időt tudnánk együtt tölteni..."
Sajnos az azóta eltelt időszak rányomta a bélyegét kettejük kapcsolatára. De ki tudja, mit hoz a jövő?

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27209_resized.jpg?avcount=1713523218
origo.hu

Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27208_resized.jpg?avcount=1713523218
origo.hu

Már ez a nagyhatalom is a harmadik világháborúra készül

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17138956_auto_resized.jpg
life.hu

Ha egyetlen kozmetikumot használsz lefekvés előtt, ez legyen az

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141917_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Gyűlöletcunami és lincshangulat Magyar Péter vidékjárásán + videó 

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144003_auto_resized.jpg
life.hu

Friss fotó készült Diana hercegné végső nyughelyéről: különleges pillanatban örökítették meg

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27207_resized.jpg?avcount=1713523218
origo.hu

Pénzt lehet keresni a tilosban parkolók bejelentésével

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142944_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Ez nem megengedett!” – áll a bál a TV2-es műsor két szereplője körül, eltanácsolnák őket

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713523218
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143251_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Micsoda fotó! Menyasszony lett Liptai Claudia kislányából, Pankából

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143581_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Fájó döntést hozott meg Nádai Anikó: súlyos katasztrófa történt

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/P4C1P7TsBA6vVqiTzkj4mkVLoD1Vnii5BQlxV0MFhuk/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2NmZDdlNDM5MGUzZDQzN2FhM2I3MjM1NTE3MDkxN2I1.jpg
Vallomás

„Szteroidos kezelést kapok” – komoly problémával küzd Marics Peti

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/BXXBwj8joBF5Kps72FIDvCRWYFkq-XVRY9c7pJQm9Mc/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzFiNmZlOGViZDQ5YjQ1Y2Q4MDMyMDdhNDJhYWEyYTc0.jpg
Család

Rubint Réka megrendítő vallomása: „A gyerekekkel eltöltött időt később nem lehet pótolni”