Celeb

Új gyanú: föld alatti csatornában kering VV Fanni holtteste

Bors

Létrehozva: 2018.05.07.

A Bors megtudta, hogy a poligráfos vizsgálat szerint, a gyanúsított B. László vízbe dobhatta a csinos valóságshow-szereplő holttestét. Dr. Lichy József szerint az is lehet, hogy a lányt egy csatornába rejthette el feltételezett gyilkosa.

Forrás: Végh István

Hetek óta nagy volt a csend Novozánszki Fanni eltűnése, meggyilkolása körül. Utoljára az elbukott hazugságvizsgálat kavart nagy port, amiről a Blikk számolt be, de hogy hol jelzett a készülék valótlanságot, az mindeddig rejtély volt. A Bors most megtudta az egyik kulcsfontosságú kérdést, aminél a gyanúsított a műszer szerint lódíthatott.

– Mindenféle kérdést feltettek a gyanúsítottnak, ami az üggyel összefüggésbe hozható, így nyilván az a kérdés is elhangzott, hogy – hol található Fanni holtteste? – olyan válaszlehetőségekkel, mint például földben, vízben, levegőben – kezdte a Novozánszki család ügyvédje, dr. Lichy József, aki úgy tudja, a hazugságvizsgáló műszer a vízben opciónál jelezett erősebben.

Az ügyvéd ezen értesülését erősíti az is, hogy két hete ismét nagy erőkkel keresték a lányt a Dunában, méghozzá a gyanúsított lakhelyén, Dunaújvárosban, ahová a bérelt autó GPS-jelei is vezettek.

– A múlt hét előtti héten hatalmas keresés volt Dunaújvárosban. Az ország összes búvárja oda volt irányítva, és két napon át, a Duna teljes ottani szakaszát átfésülték. Nyilván, egy konkrét adat alapján dolgozták ki a lehetséges helyszínt – folytatta dr. Lichy, aki a víz kapcsán a másik, legvalószínűbb gyanút is megosztotta lapunkkal.

– Nagyon tartunk attól a lehetőségtől, hogy a gyanúsított éjjel fogott egy ácskapcsot és egy sötét mellékutcában, ahol nincs kamera, felemelte a 40 ezer budapesti aknafedél közül az egyiket, és belecsúsztatta a lányt, majd visszazárta azt. Ha ez így történt, Fanni teste belekerült egy 600 km hosszú, tekergős rendszer áramlásába és ott kering valahol – tette hozzá az ügyvéd, aki korábbi teóriáját sem vetette el, miszerint egy elhagyatott kútba is dobhatta gyilkosa a lányt.

Fél éve tűnt el

Mint tudott, Novozánszki Fanni 2017. november 20-án tűnt el XIII. kerületi albérletéből, ahonnan kamerafelvételek igazolják, hogy B. László lecipelte, és betuszkolta a ház mélygarázsában parkoló kölcsönautójába. A kocsit megtalálta és lefoglalta a hatóság, amiben miután vérnyomokat találtak, a rendőrség 99 százalékos biztossággal kijelentette: a lány gyilkosság áldozata lett. B. Lászlót gyanúsítják a gyilkossággal, aki csak bűnrészességét ismerte be.

A jelenleg is előzetes letartóztatásban lévő dunaújvárosi férfi állítja, ő csak átadta az ájult lányt, és arról fogalma sincs, hogy ezután mi történt vele.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144289_auto_resized.jpg
origo.hu

Migránsok okozták balesetet a Liszt Ferenc repülőtér közelében, amelyben két ember meghalt - fotó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27219_resized.jpg?avcount=1713554411
origo.hu

Migránsok okozták a balesetet a Liszt Ferenc-repülőtér közelében, amelyben két ember meghalt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141581_auto_resized.png
metropol.hu

Házasság első látásra: kiderült, mi van Bogi és Csabi között

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144129_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

A CIA vezetője szerint Ukrajna idén elveszítheti a háborút

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142129_auto_resized.jpg
ripost.hu

3 csillagjegy kapcsolata el van átkozva, ők még idén szakíthatnak!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139181_auto_resized.jpg
vg.hu

Dől a pénz a leggazdagabb magyarhoz, rengetegen akarnak vele üzletelni

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27218_resized.jpg?avcount=1713554411
origo.hu

Botrány: Vajna Tímea húga idegesen üzent testvérének

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135104_auto_resized.jpg
astronet.hu

Ennek a 4 csillagjegynek bőséget hoz a Bika hava

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713554411
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713554411
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141717_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megszűnik a magyarok egyik legkedveltebb csatornája

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140135_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Csobot Adél és Istenes Bence a poklok poklát járja meg - külföldön érte őket utol a szerencsétlenség

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/iAf_dNB5Qmol82puOI69Fa_tjYLlEM8DZ5xvAsnxKOQ/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2YxYzA5YzhiOWY3ZTRjOTZiODA5MDIwYTA4MDU5MTUy.jpg
Divat

A Next Top Model Hungary zsűritagja elárulta, mitől szép egy nő valójában

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/UwzHKNrO1pT7FNeUbRWSO86pUAhiACztqed1Did-Eig/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzQxNjA4MjU0ZDdlMDQyMmVhZjViZWQ3NTgxMGQ0NDI0.jpg
Hűtlenség

"Úgyis megcsaltál, amikor akartál" – durva beszélgetés zajlott le Megyeri Csilla és párja közt