Celeb

Ubrankovics Júlia: Nagy Ervin nem mond igazat a kirúgásomról

F. Zs.

Létrehozva: 2018.08.04.

<p>Értetlenül áll Nagy Ervin friss nyilatkozata előtt A Tanár című sorozatból kirúgott főszereplőnő. Partnere szerint szakmai okok miatt váltak meg tőle, Juli viszont állítja, erről szó sincs. </p>

Amikor már mindenki azt hitte, lecseng az Ubrankovics Júlia színésznő kontra RTL Klub ügy, pénteken friss interjú jelent meg az Index hírportálon, amelyben Nagy Ervin, a sorozat másik főszereplője bekapcsolódott a vitába. 

„Az első héttől kezdve problémák voltak, hol a hangsúlyozással, hol azzal, hogy Juli mindig a kezében tartott valamit, ha kellett, ha nem, mint az amerikai sorozatokban, mert az hú, de ter­mészetes. És ha ezekről a problémákról szóltunk neki, ha megpróbáltunk segíteni, felhívni a figyelmét, hogy a karakter az nem egészen ilyen, annak általában sértődés vagy hárítás lett a vége. Úgy éreztem, Amerikából több önérzetet hozott ha­za, mint szakmai tu­dást.” 

Ubrankovics Jú­lia szerint Nagy Ervin szavai egész egyszerűen nem igazak: 

– Nem tu­dok mást mon­dani: először azt mondták, hogy azért küldenek el, mert nem volt meg a kémia Ervin és köztem, aztán – miután több portálnak is nyilatkoztam az ügyben, ahelyett, hogy csendben maradtam volna – már azt mondták, rossz színésznő va­gyok. Ha menet közben szólnak, hogy nem tetszik a játékom, vajon meglepődöm a kirúgásomon? – teszi fel a költői kérdést munkatársunknak. – Nem szóltak a forgatások alatt, hogy nem tetszik, amit csinálok, pedig a mi szakmánkban természetes, hogy a munkafolyamat közben változtatunk, ha mondjuk a rendező kér valamit. Tartom magam ahhoz, hogy semmilyen szakmai indoka nem volt a kirúgásomnak. Ervin nem mondott igazat.

Juli jelenleg kényszerszabadságon van, ami egyfelől jó neki, mert végre pihen, másfelől kényszer, mivel A Tanár második évada miatt lemondott minden munkát, októberig szabad. 

– Nem vagyok összetörve, ha Bacsó Pé­ter tudott rendezni, ha Stohl András, Bodó Viktor vagy Cserhalmi György tudott velem játszani, nem gondolom, hogy szakmailag el kellene bi­zonytalanodnom. Nem is teszem, ősszel utazom vissza Amerikába, jövő tavasszal lesz egy színházi bemutatónk, és nem sikerült elvenni a kedvem a magyarországi munkáktól sem, december körül itthon is elindítok egy projektet. Az igazamért kiállok, hiába vagyok „csak egy lány” a nagy kereskedelmi csatorna ellen – jelenti ki Juli. – Nincs egyébként peres ügyem az RTL-lel, nem követelek kártérítést, megállapodni szeretnék velük a kiesett bevételeim kompenzálásáról. 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17085641_auto_resized.png
origo.hu

Jelentős műsorváltozás lesz a TV2-n

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26456_resized.jpg?avcount=1711695013
origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090709_auto_resized.jpg
borsonline.hu

4 csillagjegy, akinek nagy felismeréseket hoz az élet még a napfogyatkozás előtt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091237_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Főügyész Magyar Péter felvételéről: így nem törölhető a tartalom

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17086839_auto_resized.jpg
ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17092191_auto_resized.png
hirtv.hu

Vezércikk - ilyenkor hol vagytok baloldali harcos amazonok? + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26457_resized.jpg?avcount=1711695013
origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091619_auto_resized.jpg
astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 29.: Túlcsordulnak az érzelmek nagypénteken

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17079298_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Kiszállok" – Ennyi volt, Till Attila elbúcsúzott

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711695013
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084794_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Sokan csak most tudták meg és alig hiszik el, mit jelent valójában a WC kifejezés

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091872_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Rendőrök lepték el az eltűnt kétéves Danka otthonát: Markológéppel ássák fel a területet

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/DiRPy-3nPJr4CQIBkYbPdtZrNwj6_B8PPulljWoyLFY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2IyNDc5NTBmMjJkODQwZTE4NGUxNWFkY2ZkNDZmNjA3.jpg
Kapcsolat

Megyeri Csilla szakításáról pletykálnak. Újra...