Celeb

Ubrankovics Juli: Régen működött a kémia Nagy Ervinnel

F. Zs.

Létrehozva: 2018.07.23.

A Tanár című sorozat kirúgott főszereplője talán sosem tudja meg, pontosan miért is küldték el. Mert az  indok, miszerint Nagy Ervinnel nem játsszák el hitelesen az egymással évődő párt, szerinte nem igaz.

Nem csitulnak a kedélyek az RTL Klub sikersorozata, A Tanár körül, amelyből eltávolították az egyik főszereplőt, a Klaudiát alakító Ubrankovics Júliát. Az első hivatalos és meglehetősen szűkszavú kommunikáció még arról szólt, hogy a színésznő helyére Trokán Nóra érkezik, napokkal később azonban végre megszó­lalt Juli is, aki nem tett lakatot a szájára.

– Miután az újságok lehozták a reakciómat, elindult egy olyan lavina, amelynek jelképesen most is a súlya alatt görnyedek, de persze ezt is túlélem – mondja Juli a Bors munkatársának. A színésznővel személyesen találkoztunk egy budapesti kávézóban.

A szemében elszántság csillog, szinte azonnal beszélni kezd: – Engem egy sorozat főszerepére kértek el, nem az első évadra, vagyis jogos volt azt gondolnom, hogy hosszú távú munka vár rám, hiszen Németországban 6 évadot futott az eredeti. Egészen május végéig, az utolsó epizódig ezt tudtam. Aztán szóltak nekem, hogy Herman Péter, az RTL Klub drámai és szórakoztató műsorokért felelős igazgatója beszélni akar velem. Semmi hivatalos – mondták –, ne hozzam az ügynökömet. Ez a találkozó nem jött össze sem hétfőn, sem kedden, sem szerdán, sem csütörtökön, mert mindig áttették másik napra. Aztán pénteken be­mentem, de nem volt bent senki a vezetők közül, csak a rendező, aki húsz percben, terepszemle előtt közölte velem, hogy „Figyelj, Ervinnek nem működik veled a kémia, hát, ööö kiírtunk a következő évadból, te már nem jössz vissza.” A rendezővel történt beszélgetéskor derült ki számomra, hogy ők már nagyon régen tudják, hogy nem akarnak velem dolgozni. És pont ez az én problémám, ez az, amiért csalódott vagyok: miért nem mondták meg azonnal, hogy nem kellek? Mikor döntötték el, hogy átvágják a felvételt, mikor castingolták le – most már tudjuk – Trokán Nórit a szerepre október 31. és május 20. között? És ez idő alatt nekem miért nem szólt senki, hogy változás van?

Juliból dől a szó, nem látszik mérgesnek. Azt mondja, nem is dühös, inkább a döbbent kifejezés lenne helytálló most, aztán beszél tovább: szerinte téved, aki azt hiszi, hogy ő az egyetlen művész ebben az országban, akit úgy használnak és dobnak el, ha nem kell, mint egy zoknit.

– Kellesz, amíg úgy gondolják, ha viszont nem, akkor egyik napról a másikra kilök a rendszer, és bezáródik mögötted az ajtó. Ha kussolsz, még lehet, hogy kapsz valami munkát, ha szembeszállsz velük, akkor viszont háborút indítanak, és véged. Pedig a filmes szakma alapvetően nem ilyen, ezért nem okés, ami most zaj­lik. Sokat dolgoztam itthon és külföldön, a szakmánk alapja a konfliktuskezelés, a nyitottság az alkotók között, akkor is, ha kü­lönböznek a vélemények – mondja Juli, majd így folytatja: – Ahogy Nagy Ervin is kiállt ellenem, ez igazi döbbenet. Nem volt köz­tünk kémia, ezt nyilatkozta. Egyébként mi már játszottunk együtt a Katona József Színházban, A nagy Sganarelle és tsa című, Bodó Viktor rendezte darabban. Ott nem volt gond a ké­miával. – Azt gondolom, hogy ezt el le­hetett volna elegánsabban, korrektebben is intézni, semmi okuk nem volt rá, hogy ilyen módon bú­csúzzunk el egymástól. Elfogadom, hogy esetleg nem tetszik a munkám, mondjuk  ötvenvalahány napot dolgoztunk együtt, ha nem voltak velem elégedettek, miért nem szóltak a huszonkettedik napon, vagy akármikor?

A Bors munkatársa az RTL Klubnak is szerette volna feltenni Juli kérdését, de a csatorna azt  válaszolta, hogy folyamatban lévő peres ügyről nem nyilatkoznak. 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089698_auto_resized.png
origo.hu

Kiskorú veszélyeztetése és személyi szabadság megsértésének gyanúja miatt feljelentést tettek Varga Judit interjúja után

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26456_resized.jpg?avcount=1711694412
origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088312_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089525_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Váratlan helyről kapott támogató szavakat Varga Judit

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17086839_auto_resized.jpg
ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091973_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Műsorváltozás: 21 órától a Varga Judit-interjú a HírTV műsorán

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26457_resized.jpg?avcount=1711694412
origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17073172_auto_resized.jpg
astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 23.: az Oroszlán megkönnyebbül, a Nyilasnak komoly felismerései vannak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711694412
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090709_auto_resized.jpg
borsonline.hu

4 csillagjegy, akinek nagy felismeréseket hoz az élet még a napfogyatkozás előtt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090910_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Gyerekként is nehéz volt, na de most megbirkózol-e ezzel a helyesírási teszttel?

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/DiRPy-3nPJr4CQIBkYbPdtZrNwj6_B8PPulljWoyLFY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2IyNDc5NTBmMjJkODQwZTE4NGUxNWFkY2ZkNDZmNjA3.jpg
Kapcsolat

Megyeri Csilla szakításáról pletykálnak. Újra...