Celeb

Tüntetés állította meg Oszvald Marikáékat

L. P.

Létrehozva: 2020.02.12.

A Budapest–Bamako raliversenyen részt vevő Oszvald Marikáék Szenegálban ragadtak, mert Guineában véres tüntetések vannak. A művésznőt azonban a háborús helyzet egy cseppet sem ijeszti meg, sőt ő maga nyugtatja aggódó lányát.

Forrás: AFP, Instagram

Oszvald Marika a 2020-as évet élete legnagyobb kihívásával indította, s január harmincegyedikén elindult a Bamako raliversenyen, ahol Budapesttől egészen Nyugat-Afrika szívéig vezetnek. Az amúgy sem egyszerű futamot az időjárás és  az útviszonyok mellett most egy tüntetés nehezíti. A guineai kormány ugyanis hétfőn este jelezte a Budapest–Bamako szervezőinek, hogy a rali nem haladhat át az ország második legnagyobb településén, Labén. A 200 ezres városban az elmúlt napokban az elnök elleni tüntetések zajlottak, és az elfajult utcai össze­csapásoknak halálos áldozatai is voltak, ezért nem tudják a versenyzők biztonságát garantálni.

A hírek hallatán érthető, ha családja, rajongói aggódni kezdtek a 67 éves művésznőért. A Borsnak tegnap délelőtt sikerült utolérnie a színésznőt.

– Most Saint Louisban tartózkodunk Szenegálban, és várunk arra, hogy kijelöljenek nekünk egy újabb útvonalat, amin biztonságosan tudunk átmenni – mesélte a legnagyobb nyugalommal a hangjában Oszvald Marika, aki egy cseppet sem fél. – Az otthoniakat is megnyugtattam, hogy semmi gond nincs. A lányomnak is mondtam, hogy ne aggódjon, azért nem olyan veszélyes a helyzet, mint gondolnák – tette hozzá bizakodóan az Operettszínház sztárja, aki elmesélte, hogy a kényszerpihenő alatt mivel töltik a szabadidejüket.

– Míg várakozunk, adakozunk. A minap voltunk egy olyan családnál, ahol híg zabkását ettek, és azzal kínáltak minket. Szörnyű látnunk, hogy mennyit nélkülöznek itt az emberek. De mi hoztunk ruhákat, tanszereket és minden olyan adományt, amire csak szükségük lehet – mondta el a Borsnak Oszvald Marika, aki a történtek ellenére egy pillanatra sem bánta meg, hogy elindult a versenyen.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142666_auto_resized.jpg
origo.hu

Elárulta, milyen nőre vágyik a TV2 sztárja

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27246_resized.jpg?avcount=1713621617
origo.hu

G.w.M elmondta, mitől érzi nőnek magát egy nő

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145449_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Lövéshangokra riadtak fel a szegediek, a város több pontján is észlelték a különös zajt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17147292_auto_resized.jpg
hirtv.hu

„Megb@szlak és megöllek!” - ismét lecsapott a dorogi rém

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139025_auto_resized.jpg
ripost.hu

Melyik jegyben születtél? Így mosolyog rád nyáron a szerencse

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143526_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Orbán Viktor tudhat valamit, már Puzsér is a tenyeréből eszik

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27250_resized.jpg?avcount=1713621617
origo.hu

Első gyerekét várja a Jóban Rosszban egykori színésznője

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144703_auto_resized.jpg
astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. április 20.: az Ikreknek fontos felismeréseket hoz a szombat, a Mérleg menjen biztosra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713621617
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713621617
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17146291_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Házasság első látásra: egyetlen páros döntött az együtt maradás mellett

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27243_resized.jpg?avcount=1713621617
magyarnemzet.hu

Az Orbán-gyűlölő Lilu hatalmas öngólt lőtt, ezt nagyon benézte

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/OkUOr10Z6uyqLLfKGDZlKN021eZBQVGdgSF7eoz1Tc4/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2RkMGY1ODYwMmI4YzRlNjk4MGMzNzZmYjE0YTJlZDk4.jpg
Karrier

„Ilyen helyzetben pofont kapni..." - Kökény Dani menedzsere az internetről értesült, hogy az énekes dobta őt

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/rMzjipdtXOMfmSNX33HdfJ-G_WqVD2OJ9h-ez8xqidM/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzUwMGE3ZjY4NzIwMDQxY2U4ODM3OTZmYTkwOTU4YjRj.jpg
Dráma

Videó bizonyítja: Válni készül a Házasság első látásra párja?