Celeb

Túlélheti Marsiék házassága az ingázást?

Fái

Létrehozva: 2017.03.06.

Napok óta téma, hogy miért hagyta itt a családja Marsi Anikót. Miért utazott vissza a férje, Palik László két fiukkal, Vilmossal és Vincével Mallorcára? Megéri a Tényeket vezetni úgy, hogy magára maradt?

Marsi Anikó férje a fiaival újból külföldre költözött – írta a Best. Az érintett a magazinban sem szólalt meg, de attól még – a Bors értesülései szerint – a hír igaz. Az nem kérdés, hogy minden a gyerekek érdekében történik, és Anikónak, ahogy már máskor is nyilatkozta, alkalmazkodnia kell egy új helyzethez. De ez egyre furább.

Miért éri meg távkapcsolatban élni? Miért kellett a gyerekeket félévkor kivenni az iskolából? Talán azért, mert ahogy Anikó korábban nyilatkozta, nem ment nekik a magyar nyelvtan? A kezdeti lelkesedés után kiderült, hogy mégsem tudtak beilleszkedni az új iskolába? A magazin arról ír, hogy Anikó hétvégente a családja után repül. Ez nem olcsó mulatság. A legdrágább jegy akár százötvenezer forint is lehet, a legolcsóbb úgy százezer. Közvetlen járattal 2.5 óra az út, de az télen nem igazán van, átszállással jobb esetben is kétszer ilyen hosszú. Egy ilyen bonyolult, nehéz helyzet a legszeretőbb, legösszetartóbb családot is megviseli.

– Az ingázás pszichés teher, ami próbára teszi a kapcsolatot – szögezi le Makai Gábor, klinikai szakpszichológus. – A fizikai megterhelést le lehet győzni, de ez zavart okoz. Hosszú távon az ingázás befolyásolja a hangulatot, a kapcsolatot. Fontos az érintés, a személyes kontaktus, a közösen megélt élmények – ez változik, módosul a távkapcsolat során, és pszichés terhet okoz.

Nyomást tesz az emberre. Komoly előkészületeket igényel ilyen döntést meghozni. Idő kell ahhoz, hogy kiderüljön, működik, vagy a családból valakiben rossz érzést kelt. Ha csak egyvalaki nem érzi jól magát, vissza kell csinálni. Marsi Anikó hét televíziómentes év után, 2016. május 2-án kezdett a Tényekben, Gönczi Gábor partnereként. A családjával ak­kor is Mallorcán éltek, de a híradózással régi álma vált valóra, akkor azt mondta, így lett teljes az élete, haza köl­tözött. A szak­mai kihívás mellett a fizetése is állítólag brutális, ami megérhet némi kényelmetlenséget.

Egy héttel ezelőtt interjút adott az Origónak, amelyben az ingázásról nem, de a férjéről beszélt:

„Szeretek dolgozni! Szeretek a TV2 csapatához tartozni. Nyilván töltenék több időt a családommal, de egyszerre az életben minden nincs. Fel kell fognom, hogy új helyzet van, és ehhez alkalmazkodnom kell. Ma már nem csak a családom ügyeit intézem, mint korábban éveken át. Ha épp belázasodik a kisebbik fiam, és nincs ott az anyja, az persze borzasztóan rossz érzés, de van egy szuper, zseniális apukája, aki megoldja a helyzetet. Bizonyos szerepeket át kellett vállalnia.”

Ezek szerint jelentős szerepet… Egy TV2 közeli informátorunk szerint nem biztos, hogy Anikó fizeti a repülőjegyét.

– A vezérigazgató, Dirk Gerkens Dubajban él a családjával, vagyis ő is ingázik, és szinte biztos, hogy a TV2 fizeti a repülőjegyét. Bár Anikó simán ki tudja gazdálkodni a hétvégi kiruccanásokat, lehet, hogy az ő utazásait is állja a munkáltatója – mondta az informátor.

– Az is lehet, hogy Marsi szerződése csak egy évre szól, ami hamarosan lejár. Ha nem jön be az ingázás, legfeljebb nem újítja meg. Természetesen a kérdéseinket feltettük a TV2 sajtóosztályának, ahonnan a következő választ kaptuk: „Sajtóértesüléseket nem kívánunk kommentálni.”                     

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091585_auto_resized.png
origo.hu

A lélegzetelállító szőke szépség is ott lesz a világ leghíresebb versenyén - galéria

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26456_resized.jpg?avcount=1711689016
origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090709_auto_resized.jpg
borsonline.hu

4 csillagjegy, akinek nagy felismeréseket hoz az élet még a napfogyatkozás előtt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091194_auto_resized.jpg
hirtv.hu

A Frizbi interjú után Magyar Péter bejegyzést tett közzé + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17069923_auto_resized.jpg
life.hu

Ezek a legveszélyesebb csillagjegyek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17083766_auto_resized.jpg
vg.hu

Különösen pusztító vírust terjesztő kullancsfaj jelent meg hazánkban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26457_resized.jpg?avcount=1711689016
origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090087_auto_resized.jpg
astronet.hu

Húsvéti hosszú hétvégi horoszkóp 2024. március 29-április 1: Csodaszép ünnepek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17087231_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Szívszorító üzenetet posztolt T. Danny exe, Kecskés Enikő

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711689016
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084794_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Sokan csak most tudták meg és alig hiszik el, mit jelent valójában a WC kifejezés

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084687_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megdöbbentő, babahírt közölt máris a Házasság első látásra párja

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/DiRPy-3nPJr4CQIBkYbPdtZrNwj6_B8PPulljWoyLFY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2IyNDc5NTBmMjJkODQwZTE4NGUxNWFkY2ZkNDZmNjA3.jpg
Kapcsolat

Megyeri Csilla szakításáról pletykálnak. Újra...