Trükkös motoros rabolta ki Vitray Tamást

Alattomos motoros tolvaj fosztotta ki Vitray Tamást – tudta meg a Bors. Egy fiatal férfi kiszúrta a legendás televíziós autójának kerekét. Amikor a 81 éves tévés kiszállt megnézni, mi a baj, betörte a kocsi ablakát, majd készpénzzel, bankkártyával és a lakáskulccsal kereket oldott.
Alattomos motoros tolvaj fosztotta ki Vitray Tamást – tudta meg a Bors. Egy fiatal férfi kiszúrta a legendás televíziós autójának kerekét. Amikor a 81 éves tévés kiszállt megnézni, mi a baj, betörte a kocsi ablakát, majd készpénzzel, bankkártyával és a lakáskulccsal kereket oldott.

Budapesten, a III. kerületi Szentendrei úton hajtott június 10-én kora délután vajszínű Volvójával Vitray Tamás, amikor egy kereszteződésben melléhúzódott egy motoros és a kerekére mutogatott. Az egykori tévés egy élelmiszerbolt parkolójában megállt, és észrevette, hogy lapos a bal hátsó gumija.

Eltávolodott a kocsitól, majd amikor visszatért, azt látta, hogy az ismeretlen motoros elhajt az autója mellől. A kocsi jobb első ülésének ablaka be volt törve, az utastérből pedig eltűnt a táskája, amelyben – úgy tudjuk – Vitray Tamás bankkártyája, lakáskulcsa és kétszázezer forint készpénz volt.

– Ide parkolt le, még a betört ablak üvegszilánkjai is itt vannak, nézzék! – mutatja a helyszínen a Borsnak egy névtelenséget kérő szemtanú, aki megerősítette: valóban a volt műsorvezető járt pórul. – Idegesen telefonált. Mindenki felismerte, azonban senki nem merte megszólítani. Két rendőr jött ki a lopás helyszínére. Tíz perc alatt kiértek, de akkor már nem sokat tudtak tenni – tette hozzá a tanú.

– A Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) ismeretlen tettes ellen indított eljárást lopás gyanúja miatt – közölte a BRFK sajtóügyelete. Információink szerint a rendőrség a közeli bolt biztonsági kameráinak felvételeit is megnézte, de mivel csupán az üzlet van bekamerázva, így ez sem segített a nyomozásban.

A rendőrség egyébként rendszeresen figyelmezteti a lakosságot a hasonló módszerekkel dolgozó trükkös bandákra. A motoros egy speciális csizmával – aminek az orrába fémpánttal egy pengét rögzítettek – kiszúrja a kocsi gumiját, majd amikor a sofőr megáll kereket cserélni, kifosztják. A trükkös tolvajoknak még arra is van gondjuk, hogy a Vitrayhoz hasonló idősebb vezetőket szúrják ki, akik biztosan nem érhetik őket utol.

Kerestük az ügyben Vitray Tamást is, de nem kívánt nyilatkozni a történtekről.

Levizelik az autót

A Bors korábban beszámolt egy másik trükkös lopásról. Piros lámpánál az élen álló autó hátulját levizelik, mire a sofőr kiugrik a kocsiból, és első dühében a menekülő pisilő után ered.

Eközben egy másik tag beül a volán mögé, és elhajt a járművel. Lapunknak be is mutatták a rendőrök, hogyan dolgoznak a trükkös tolvajok. A sors fintora, hogy a szemléltetésnél használt fekete sport Ibizát nemsokára ellopták a fővárosban.

Soha ne feledje!

Kiszálláskor az indítókulcsot vegyük ki, az ajtókat mindig zárjuk le.

Ne hagyjunk értéket az utastérben, vagy valaki maradjon az autóban.

Legyünk óvatosak a hirtelen felbukkanó idegenekkel szemben.