Celeb

Trokán Péter: segítséggel neveltem a lányaim

Fái

Létrehozva: 2019.11.22.

Bár sok évvel ezelőtt egyedül maradt a Jászai-díjas színművész két gyermekével, azt állítja, nem volt drámai a helyzet, mert mindig akadt segítsége.

Forrás: Dombóvári Tamás

Trokán Péter és Papadimitriu Athina szerelméből, ami jó tizenhat évig tartott, két gyönyörű, tehetséges leány született, Nóra és Anna. Amikor az útjaik elváltak, a lányok az apukájuknál maradtak.

– Valóban együtt laktunk a lányokkal a válás után – mondja Péter, de azt azonnal hozzáteszi – Ez nem azt jelenti, hogy egyedül neveltem fel őket. Mindig volt segítségem, mellettem állt az édesanyám, és az akkori párom. Fél évvel azután, hogy szétmentünk, megismerkedtem egy csodálatos lánnyal, akivel hat évig éltünk együtt. A lányaim barátnőjüknek tekintették, a mai napig jóban vannak. Tíz, tizenkét évesek voltak a lányok, amikor Athina elment, erre az ember nincs felkészülve. Ahogy a gyereknevelésre sem, de el kell kezdeni, és közben megtanulod. Én is, hogy hogyan kell olyan családban élni, ahol nincsenek együtt a szülők. A gyerekek már nem voltak olyan kicsik, segítettek, sok mindent maguk megcsináltak. Ebből nem volt gond – állítja, és nevetve hozzáteszi – Én nem csináltam egyetlen szendvicset sem! Hál istennek, nem maradtam egyedül.

Trokán szerint az állatvilágból lehet ellesni a legjobb nevelési módszereket.

– Ahogy védelmezik, felnevelik a kicsinyeiket, az példaértékű. Sokat lehet tanulni főleg abból, hogy példát kell mutatni. Figyelj, nézd, hogy csinálom. Mi Athinával nem neveltünk, nem voltak szabályok, hanem úgy éltünk, hogy a gyerekek másolják le. Tisztességesen, becsületesen, egymást segítve, ez volt a nevelés maga. Talán azért is lettek színészek, mert nézték, hogy a papa, mama mivel foglalkozik. Jöttek velünk a színházba, tudták, hogy nem habókos játék. Komolyan vették az egyetemet, a tanáraikat, ahogy őket is komolyan veszik a szakmában, számítanak rájuk.

Jövőhéten a Lakástalkshow-ban Lovász László vendége lesz Trokán Péter a Sony Max csatornán, s erről a témáról is mesél majd a nézőknek.    

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142269_auto_resized.jpg
origo.hu

Brutálisan kiraboltak több luxusüzletet Budapesten

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27196_resized.jpg?avcount=1713477617
origo.hu

Spontán öngyulladás: minden magyarázat nélkül gyulladt fel több ember

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17136775_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Megdöbbensz, ezért kérik el a személyidet ha az Aldiban vásárolsz

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17137828_auto_resized.jpg
vg.hu

Új korszak kezdődik: péntektől mindenki tudni fogja, megéri-e átjárni tankolni a szomszédos országokba

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139025_auto_resized.jpg
ripost.hu

Melyik jegyben születtél? Így mosolyog rád nyáron a szerencse

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139930_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Magyarország háborús veszélybe sodródik az amerikai agytröszt szerint

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27195_resized.jpg?avcount=1713477617
origo.hu

Elképesztő dolgok történtek a római bordélyházakban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17117771_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

30 kilót fogyott Viktória, aki egy szerelmi csalódás miatt hízott meg

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713477617
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713477617
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142175_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Visszatért a színpadra a Nemzeti Színház lebénult művésze

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141717_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megszűnik a magyarok egyik legkedveltebb csatornája

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/qXB74QkEJUfIrZYmEunDDCwjt0HPbchZ8rxyUSMjGEk/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2RhMjcwNGYyY2VmMDQ0ZDliZWQ1YTQ1NDE0ODIwYWE0.jpg
MONOKLI

„Hiába kiabáltam segítségért" – brutálisan összeverték a magyar énekest, sokkoló fotók