Celeb

Tragikus szerelem: Szécsi Pál másfél évvel élte túl Domján Editet

HG

Létrehozva: 2018.10.28.

<p>Ahány ismerős, annyi vélemény. Poór Péter arról beszélt a Borsnak, hogy <a href="http://www.borsonline.hu/celeb/nem-szerelmi-banat-az-ital-miatt-lett-ongyilkos-szecsi-pal/162891" target="_blank">Szécsi Pált az ivás utáni keserűség késztette öngyilkosságra</a>. Mások szerint azonban Domján Edit halálának is döntő szerepe lehetett. De vajon a Jászai Mari-díjas színésznő miért dobta el magától az életet egy nappal a negyvenedik születésnapja után?</p>

Szécsi Pált sírig tartó szerelem kötötte Domján Edithez, és soha nem tudta feldolgozni az elvesztését. Szécsi 1972-ben a Magyar Rádióban, egy műsorban találkozott Domján Edittel. Innentől kezdve elválaszthatatlanok voltak. A színésznő gyakran elkísérte fellépéseire Szécsi Pált, úgy tudni, kapcsolatukat a nagy korkülönbség tette tönkre. A színésznő 12 évvel volt idősebb Szécsinél. Domján Editet nagyon bántotta, hogy erről a „barátok” a hátuk mögött sokat suttogtak. Azt ő sem tudhatta, hogy sok évvel később az ilyesmi már szinte természetes lesz. A nagy szerelem így aztán még egy évig se, januártól mindössze novemberig tartott. Domján Edit egy nappal 40. születésnapja után öngyilkos lett. Szécsi Pál másfél évvel később, 30 évesen követte.

Elvetette a közös gyermeklüket

Akik ismerték, úgy tudják, a színésznő öngyilkossága nagyban közrejátszott abban, hogy Szécsi Pál komoly depresszióval küzdött. Már korábban is volt erre hajlama, hiszen édesanyja kisgyerekként hagyta el őt és két nővérét. Azóta kereste azt a nőt, aki ezt a hiányát valamilyen szinten pótolja. Ezért is került hamar a nála idősebb színésznő bűvkörébe. A baj csak az volt, hogy két nagyon érzékeny, és depresszióra hajlamos művész szeretett egymásba. Domján Edit egyik utolsó interjújában azt mondta: egy színésznőnek 40 éves kora után nincs helye a pályán.

Azt csak legközelebbi ismerősei, köztük Szécsi Pál tudták, hogy a nőiségről is így vélekedett. 30-as éveit elhagyva már nem érezte magát szépnek. Úgy tudni, a Szécsi Pállal való közös gyermeküket is elvetette. Innentől kezdve olyan rossz lelki állapotban volt már, hogy egyre többet foglalkozott a halál gondolatával. A színésznő szavai, hangulatai halála után is ott csengtek Szécsi Pál fülében, soha nem tudta elfelejteni, amit szerelmétől oly sokszor hallott. Barátai szerint e gondolatok akkor törtek rá mindig, amikor a pohár fenekére nézett. Rosszabb periódusaiban hatszor is megpróbálta eldobni magától az életet.

Színdarab készült szerelmükről

Szerelmeiről és erről a borús időszakairól Pozsgai Zsolt színdarabot is készített, melynek Gergely Róbert volt a címszereplője.

– A szülőfalumban, Szilágyon már 8 évesen Táncdalfesztivált rendeztem, és Szécsi dalokat énekeltem – mondta a Borsnak Pozsgai Zsolt rendező, akinek a Megszállottak című filmjét most a hétvégén mutatják be Los Angelesben a Magyar Filmek Fesztiválján. – Amikor Gergely Robival megismerkedtem, rájöttem, hogy csak ő tudja elénekelni Pali dalait, ráadásul még hasonlít is rá. Hat szerelméről, köztük a Domján Edit előttiekről, és hat öngyilkosságáról szólt a darab. Edit föladta, pedig Palival akkor volt a szerelmük a csúcspontján. Ezért úgy gondolom, ez a döntés elég erős lökést adott Pali életének befejezéséhez is.

Nővére nem akarta sírba vinni szerelmük titkát

Szécsi Pál nővére, a korábban pincérnőként dolgozó Kati könyvet írt testvéréről. Azt mondta, mindig a Domján Edittel való kapcsolatáról faggatták.

– 70 éves vagyok, nem szerettem volna magammal vinni ezt a titkot – mondta korábban a valasz.hu-nak. – Domján Edit a halála előtt három nappal írt nekem egy hétoldalas levelet, amiben azt kéri, hogy vigyázzak Palira. Pali 12 évvel volt fiatalabb nála, de nem látszódott a korkülönbség. Olyanok voltak, mint akik a föld fölött lebegnek. Edit halála előtt pár nappal kértem Palit, hogy menjen át hozzá. Tudtam, hogy Edit el akarja neki mondani, gyermeket várt a testvéremtől, de elvetette. Én egy pillanatig nem hibáztatom Editet. Ma már tudom, hogy ha valaki el akar menni, azt nem lehet visszatartani. Van, akinek 80 év adatik, de az egész élete üres. Palinak és Editnek nem sok idő jutott, viszont azt teljesen kihasználták, minden percét és rezdülését megélték.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17136252_auto_resized.jpg
origo.hu

Megszólalt a belga kormányfő a brüsszeli polgármester példátlan tettéről

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27130_resized.jpg?avcount=1713306911
origo.hu

Alig takarja valami Tolvai Reni hatalmas melleit

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17124005_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

9 házi lagzis sütemény, amivel rengeteget spórolhatsz a frigy költségein

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135570_auto_resized.jpg
vg.hu

Belefojtották a szót Orbán Viktorba Brüsszelben: tele vannak a belga lapok a botránnyal – de fordulat jöhet az ügyben

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17116644_auto_resized.jpg
life.hu

Ha nem akarsz "olcsó" megjelenést, ezeket a ruhadarabokat ne viseld

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17134259_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Spanyolország döntött: fokozza a nyomást Magyarországon

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27131_resized.jpg?avcount=1713306911
origo.hu

Szexképek kerültek fel az internetre Taylor Swiftről

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135992_auto_resized.jpg
travelo.hu

Videó: Szakad a hó az Írott-kőn, bekeményített az április

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17129407_auto_resized.jpg
borsonline.hu

3 csillagjegy, akik április végig olyan isteni beavatkozásban részesülnek, ami örökre megváltoztatja az életüket

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17124055_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„9 év házasság után szeretnénk bejelenteni, hogy vége” – összetörtek a rajongók, újabb közönségkedvenc sztárpár válik

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17134038_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Így néznek ki ma a Dallas sztárjai – van, akire garantáltan nem fogsz ráismerni – galéria

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17116568_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Új funkciót kapott a Messenger, sokan fognak neki örülni

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/RiuPh-hTzx-M74_miVhy5JJs45DrP_iO07U5sxcnWvY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzNjNmE5MTRiNmM4YjQ4Njk5ZWViZjBiNjc2ODIwMDc5.jpg
Csinos

Felröppent az 54 éves Barta Sylvia szoknyája, mindent látni lehetett - videó

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/9JxSysKcyK_5cXWw82kU6fjwl1FuqakCG2PX2phFk2I/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzhjOGJjMGVjZjRmYjRiYWFhMjZiNjAzMDVhMzVhMGFm.jpg
Karrier

Majka Curtist másolja? Ezért szegődött az RTL-hez