Tragédia: szülése közben vesztette el édesanyját VV Zsuzsi

Boldogság és fájdalom – néhány óra alatt tapasztalhatta meg őket VV Zsuzsi, aki tizennyolc órás vajúdást követően hozta világra első lányát – miközben édesanyja örökre elment.
Boldogság és fájdalom – néhány óra alatt tapasztalhatta meg őket VV Zsuzsi, aki tizennyolc órás vajúdást követően hozta világra első lányát – miközben édesanyja örökre elment.

A filmvásznon is nehéz elképzelni ezt a történetet, pedig az élet írta: a ValóVilágból megismert Márki Zsuzsi néhány óra leforgása alatt adott életet első gyermekének, Lillának, és vesztette el szeretett édesanyját, Juditot.

Zsuzsi a Borsnak korábban elmondta, helyrehozta a kapcsolatát az Istennel, és az ő segítségével fordított hátat züllött életének, drogoknak, éjszakázásnak. Most, amikor az Úr újabb próba elé állította, ismét a hite volt az, ami erőt ad ahhoz, hogy elviselje az elviselhetetlent.

– Csütörtökön este bementem a kórházba, de onnan még hazaengedtek. Hajnali háromkor újra indultak a fájások, hatkor már a szülőszobában feküdtem – emlékezett Zsuzsi a Bors megkeresésére.

– Tizennyolc órán át vajúdtam, és hiába kértem még időt, az orvosok azt mondták, közbe kell avatkozniuk. A magzatvíz szennyezett lett, a kislányom sokat is nyelt belőle, a pulzusa leesett hatvanra, megértettem, hogy nem tehetek mást. Császármetszéssel született péntek este, kilenc óra előtt tíz perccel.

Zsuzsi megpróbáltatásai azonban sajnos ekkor még nem értek véget. Bár közeli hozzátartozói akkor már tudták a hírt, az újdonsült és boldog anyukának csak a szülést követően hozták a tudtára.

– Az édesanyám délután három óra körül szívinfarktusban meghalt – mondta Zsuzsi. – Az elmúlt években is sokat betegeskedett, jó ideje az ágyat nyomta, a hír így is váratlanul ért mindenkit. Az élettársa leszaladt a boltba és mire hazaért, már nem tudott rajta segíteni. Borzasztó fájdalom ez, de most, hogy megszületett Lilla, anyaként nem tehetem meg, hogy itt szomorkodom felette. Úgy próbálom felfogni, drága édesanyám szenvedései véget értek – mondta, sőt ok-okozati összefüggéseket lát a tragédia és az örömhír között.

© Fotó: DFP

– Tudom, az édesanyám azért ment el délután, mert este jönnie kellett a lelkének, és segítenie kellett nekünk a szülésnél. Ezért születhetett meg a kislányom, ezért lehet egészséges. Az édesanyámnak így már nem csak a saját, a kislányom életét is köszönhetem – mondta Zsuzsi, aki szerint hittel mindent le lehet győzni.