Celeb

Tóth Verát még Norbi sem képes lefogyasztani

Brunner Mónika

Létrehozva: 2015.02.13.

Hiába karcsúsított le sokezer embert sikerrel a Schobert család feje, az énekesnőbe már többször beletört a bicskája. Úgy véli, Verának nem csak az ő tanácsaira, hanem felesége edzéseire is szüksége lenne.

Képtelen elviselni a testsúlyát ért megjegyzéseket Tóth Vera – és képtelen lefogyni is?! Az énekesnő küzd pluszkilói ellen, de egyelőre nem látszik rajta az eredmény... Schobert Norbi pedig bajban van. Az elmúlt évtizedekben emberek ezreiről olvasztott le több tízezer kiló zsírt, de Vera nem hozza a gyors eredményt.

Nincs tekintélye

– Először tíz éve foglalkoztam Verával, akkor húsz kilót fogyott, és nagy boldogan megállt azon a szinten, egy ideig – mondta a Borsnak Schobert Norbi, aki hat évvel később megint csak tanácsokkal kellett, hogy ellássa Verát – sikertelenül. Aztán tavaly év végén újra mellé állt, hogy megpróbálja végleg lefogyasztani.

– Eddig tizenöt kilótól szabadult meg. Tény, hogy nem olyan gyorsasággal fogy, mint az átlag extra túlsúlyos emberek, akiknél egy év alatt százkilós mínuszt érek el. Azért, mert míg ők bizonyítani akarnak és óriási dolognak tartják, hogy foglalkozom velük, addig Vera másképp áll ehhez a kérdéshez. Művész, aki fellépésről fellépésre jár, és éli a sztárok csillogó életét. Előtte talán nincs akkora tekintélyem, mint azon hétköznapi emberek körében, akik bíznak bennem és a módszeremben – mondta Norbi, hozzátéve: Vera átlagban havi 4-5 kilót veszít, míg az ő módszerét követve egy civil ennek kétszeresét.

Réka kemény

– Vera egyelőre nem preferálja a sportot – mérgelődik Norbi. – Úgy fogja fel, hogy a kutyasétáltatás sport.
Igen, a kutyának. Talán ez az egyik gyenge pontja, mindenesetre nem tudom elképzelni, hogy a módszerem mellett esténként betolna egy doboz cukros jégkrémet. Egyébként a feleségem többször felajánlotta neki, hogy edzi, de eddig még nem élt a lehetőséggel, lehet, félt, hogy kemény kiképzőt kap. Réka ugyanis nagyon hatékony, még engem is megizzasztanak az edzései – tette hozzá a fitneszguru, aki Veráról egy év alatt 30-40 kilót akar lefogyasztani.

Kin múlik?

Norbi úgy véli: az, hogy Vera sikerrel jár-e, az énekesnőn is múlik. Fogyás szempontjából amúgy sincs két egyforma ember, van, akinek kevesebb, van, akinek több idő kell. Kerestük Verát is – sikertelenül.

– Jövő héten konzultálunk Norbival, utána talán nyilatkozunk a témában – mondta a Borsnak Varga Géza, az énekesnő menedzsere.

Sokat bántották a testsúlya miatt

– Nem vagyok kíváncsi az úgy néztél ki tegnap este A Dalban, mint egy tuskó kék festékkel leöntve típusú véleményekre – kiáltotta világgá fájdalmát hetekkel ezelőtt Tóth Vera, aki gyerekkora óta küzd túlsúlyával, és állandóan próbálkozott a fogyással, pláne azóta, hogy a pluszkilók az egészségét is veszélyeztetik.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191044_auto_resized.jpg
origo.hu

Borzalmas háborús hírt kaptak a kárpátaljai magyarok

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27805_resized.jpg?avcount=1714961110
origo.hu

Széphalmi Juliska alá került T. Danny

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188602_auto_resized.png
metropol.hu

Közölték a halálhírt Kulcsár Edinával: összeroppant a lelke

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191333_auto_resized.jpg
hirtv.hu

A testőrei lezárták Magyar Péter kocsiját a vonaton

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192114_auto_resized.png
metropol.hu

Leesett a tudósok álla, ezt találták az Antarktiszon

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17190831_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Indul az akció, így juthatunk garantáltan magyar szamócához kilónként ezer forint alatt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27802_resized.jpg?avcount=1714961110
origo.hu

Kondenzcsík: kell-e félnünk, ha ilyet látunk az égen?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191118_auto_resized.jpg
travelo.hu

Morcos, téli álmukból ébredő medvékkel küzdenek Japánban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188786_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Földi pokol: közel jár az összeomláshoz a rákbeteg Katalin hercegné

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191997_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Orlando Bloom Katy Perryről: „Semmiért nem cserélném el ezt a szerelmet!”

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17189162_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Házasság első látásra: kibékült a TV2 legmegosztóbb sztárpárja? Kiderült az igazság

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/7SYvKCGO-v-OMw-pIW-L19xTR3JQpgpfJr3DUyYUvkE/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzYwMGU3YzdhNjA3OTQ4MWViOWEyNmNmY2QwMWU3NWRh.jpg
Gyász

„Minden nap fájdalmas, amióta elment a fiam!” – ma két éve hunyt el Berki Krisztián

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/ktMm97NYWCh4CSvHNmEfznKDrve4tE_Tp0qMZP5ZodU/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzY1NTNiYTc0NWFjMDQ5YTc4MTYzMTQ5OWEwNDMzODE1.jpg
Esküvő

Most már biztos: férjhez megy Nádai Anikó, ekkor lesz a nagy nap