Celeb

Tóth Gabi: Ideje kibújni az odúból

Bors

Létrehozva: 2018.03.29.

Új, Szív Szív című dalán keresztül üzen Gabi a magyar embereknek, mindenkit a felszabadulásra és az élet élvezetére buzdít.

A dal tavaly született, tavasszal bimbóztak a fák és megihletődtünk – mesélt a Trap kapitánnyal közösen készített dal eredetéről Tóth Gabi. – Ez a dal olyan érzést vált ki belőlem, hogy eltűnik minden gondom, úgy érzem, hogy minden szuper a világban, nincs bennem félelem, nem aggódom. 

Ez nem véletlen, hiszen a dal pont erről szól. Szeretnénk üzenni az embereknek, hogy ideje kibújni az odúból, hiszen itt a tavasz. Éljünk és szeressük egymást, örüljünk mindennek, ami körülvesz minket.

A Szív Szív videoklipjében Tóth Gabi együttesének, a TG Projektnek minden tagja együtt szerepel. Az énekesnő hosszú ideig kereste-kutatta azokat a zenészeket, akikkel igazán egy húron pendül, és akikkel egy család-szerű csapatot tud alkotni. Most úgy tűnik, hogy megtalálta őket, és együtt nem kevesebben vannak, mint mesebeli módon épp heten.

–Ők a végleges zenekar, de nem volt egyszerű megtalálni ezeket az embereket. Egymás híre szájról szájról terjedt, mint a népmesékben, így jutottunk el egymáshoz. A hosszas keresgetés után egy szuper csapat állt össze. Majdnem mindenkinek van köztünk gyerkőce, akik elképesztően édesek.

Gyakran eljönnek ők is a próbáinkra, nagyon jó szokott lenni a hangulat. Talán ez a dalainkon is érződik, ahogy az is, hogy igyekszünk a zenének teremtő energiákkal nekiugrani. Egy olyan új zenei fúziót találtunk ki, amilyet eddig még senki nem csinált. Szeretném, ha az emberek úgy éreznék, hogy töltődnek a dalaink által, hogy kapnak tőlük valamit. Ez a célom, számomra ez ad értelmet az éneklésnek – árulta el lapunknak őszintén Tóth Gabi.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089698_auto_resized.png
origo.hu

Kiskorú veszélyeztetése és személyi szabadság megsértésének gyanúja miatt feljelentést tettek Varga Judit interjúja után

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26455_resized.jpg?avcount=1711676713
origo.hu

Stana Alexandra elmondta, ki most az egyetlen férfi az életében

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17082722_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Remegő hanggal jelentkezett be Ördög Nóra: támadás történt az Ázsia Expressz szállodájában

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17083736_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Így omlik össze a hatalmas híd, miután nekimegy egy nagy hajó + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17083461_auto_resized.png
metropol.hu

„Gáborékat hagyd békén! Neki is jár a boldogság” – Tóth Gabi válaszolt a provokálónak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090505_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget? – szakértő válaszol

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26454_resized.jpg?avcount=1711676713
origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17087361_auto_resized.jpg
travelo.hu

Videó: Tériszonyosok kerüljék Európa új, legmagasabb tibeti függőhídját!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088538_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Itt az újabb sokk: Katalin hercegné után újabb közönségkedvenc híresség jelentette be, hogy rákkal küzd

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711676713
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090709_auto_resized.jpg
borsonline.hu

4 csillagjegy, akinek nagy felismeréseket hoz az élet még a napfogyatkozás előtt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17080249_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Extrém drága kocsiban fotózták le Balogh Edinát, mindenkinek leesett az álla ettől a csúcsjárgánytól

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/DiRPy-3nPJr4CQIBkYbPdtZrNwj6_B8PPulljWoyLFY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2IyNDc5NTBmMjJkODQwZTE4NGUxNWFkY2ZkNDZmNjA3.jpg
Kapcsolat

Megyeri Csilla szakításáról pletykálnak. Újra...