Celeb

Tóth Gabi: az országnak most van szüksége rám

N. D.

Létrehozva: 2017.06.16.

<p>Zarándokhellyé válhatnak Tóth Gabi koncertjei, aki hangjával erőt ad a közönségének.</p>

Boszorkány, akit élve temettek el, és gyönyörű francia fiú, akit megfojtottak – igen, ez is Tóth Gabi. Legalábbis mindez ő volt, mielőtt ebbe a testbe született. Előző életei sokáig hatással voltak a mostanira, de az énekesnő sokat dolgozott magán. Végre a valódi feladatára koncentrálhat.

– Én gyógyítónak jöttem erre a Földre – jelentette ki a Borsnak Tóth Gabi. – A színpadon teljes szívvel rákoncentrálok a hangok erejére, és ez azt jelenti, hogy nemcsak kiállok és eléneklem a dalokat, hanem tudatosan olyan rezgésen igyekszem megszólaltatni a hangokat, aminek gyógyító hatása van. Ez egy spirituális dolog, aminek logikus magyarázata van. A Földön minden rezgésekből áll össze, a hang éppúgy, mint egy testi elváltozás vagy az éppen aktuális hangulatunk, és ezek a rezgések hatással vannak egymásra: a legutóbbi koncertemen hárman is sírtak, mert működik az energia, kipucolja az emberekből a stresszt és az ehhez hasonló negatív dolgokat – mesélte lapunknak az énekesnő, aki le is ugrott a színpadról, hogy magához ölelhesse a közönségét.

– Eddig is bennem volt ez a gyógyító képesség, de talán azért kezdett el most még inkább kibontakozni, mert Magyarország most érett meg erre. Most kezdenek el nyitottabbak lenni az emberek a spiritualitásra, most van szükségük rám – osztotta meg lapunkkal gondolatait Tóth Gabi, akit Peller Mariann igazi jó boszorkánynak nevez a LifeTV-n péntekenként futó Utazás a lelked körül című ezoterikus műsorában.

Ábel Anita is segít

Még a Buddhista Főiskolát is elvégezte Ábel Anita, aki még a házát is a feng shui szerint rendezte be. Aktívan gyakorolja a tibeti eredetű kézrátételes gyógyítást, a pránanadit is. Férjével együtt tanulta, évek óta használják gyógyításra az univerzális energiát. Anitán kívül Sebestény Balázs, Fenyő Iván, Csepregi Éva, Bíró Ica és Lagzi Lajcsi is a spiritualitás híve.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139714_auto_resized.jpg
origo.hu

Hihetetlen BL-dráma: itt az újabb Real-csoda

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27172_resized.jpg?avcount=1713410111
origo.hu

Kiderült az igazság Kucsera Gábor és Tápai Szabina házasságáról

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139583_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Óriási fordulat a Házasság első látásra című műsorban, ezt ki gondolta volna?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139381_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Mentális egészségét félti Molnár Áron – egy időre leáll a noÁr mozgalom

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17136897_auto_resized.jpg
ripost.hu

A markáns lehűlés csak a kezdet volt: még rosszabb, ami jön!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139487_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Belga kormányfő: Minden félnek önmérsékletet kell tanúsítania!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27171_resized.jpg?avcount=1713410111
origo.hu

Kiderült, ki Árpa Attila barátnője

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17137545_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Itt a vége: Széll Tamás szomorú bejelentésére senki sem számított

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713410111
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713410111
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139152_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Gratulálok” – Vastag Csaba és felesége videóval jelentette be a várva várt örömhírt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27169_resized.jpg?avcount=1713410111
magyarnemzet.hu

Budai Gyula feljelentést tett, Szabó Tímea szerint szép lett a Lánchíd + videó

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/DI7wDPCt3epv0QKZXu1OzASlOINiEM2jsOFHl_Tvlxc/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzhjNmY2N2I3NzRhNDQwODg4OGFjMWQyNjAwZDJkODdh.jpg
Indulatok

Berki Mazsinak keményen beszóltak: „Nem dolgozol! Lusta!”

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/mk6PixUdkBxFGhfcNwX2tVID5PQR28wbD8A7-3oXDwA/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2QwZTM1MTkwOWExZjRjZjQ5MTkxMmNjMjUxNTEzNTBk.jpg
Jóslat

"Nem egy jósnő mondja meg, mikor leszek szerelmes" - T. Danny meglepő kijelentést tett a magánéletéről