Celeb

Tóth Gabi: A közönség engem akart győztesnek

Nagy Daniella

Létrehozva: 2017.02.20.

A legtöbben Tóth Gabi győzelmére fogadtak volna A Dal döntőjében, ám Hosszú idők című dala még a legjobb négy közé sem jutott be.

Minden létező internetes közönségszavazást toronymagasan nyert meg Tóth Gabi, Freddie Shuman és Lotfi Begi dala, a Hosszú idők, A Dal döntőjében viszont nem került be még a legjobb négy közé sem. Gabi nem igazán tudta leplezni csalódottságát, de saját bevallása szerint csak mások drámája fakasztja könnyekre, önmagát nem szokta sajnálni – szívből gratulált a végső győztes Pápai Jocinak.

Mestermű

Gabi rajongói kommentárok százaival robbantották fel az internetet. „Én csak azt nem értem, hogy az a dal, ami a legjobban tetszik a külföldieknek, miért nem jut be a TOP 4-be se???? Ennyit a „szakmai zsűriről!“ – írja egy kommentelő. Gabi Facebook-oldalán magyar rajongói mellett felbukkantak külföldi méltatói is. Egy argentin férfi például azt írta a döntő kapcsán, hogy sajnálja, hogy Gabi nem kapott lehetőséget a zsűritől, mert szerinte a dala valódi mestermű.

– A rengeteg hazai és nemzetközi visszajelzés, pozitív üzenet, amit kaptam a Hosszú idők miatt, arra engedett következtetni, hogy ott lesz a dal a legjobb négyben, vagy akár győzhet is – osztotta meg gondolatait a Borssal Gabi. – Bármennyire komoly is a tétje egy ilyen versenynek, aki részt vesz benne, annak el kell fogadnia a játékszabályokat – utalt a zsűri szerepére.

A döntő után a Hosszú idők teljes csapata együtt búcsúzott el vidám hangulatban A Daltól, Gabinál összegyűlve koccintott a rengeteg pozitív visszajelzésre szerelme, Freddie Shuman, nővére, Vera, a szülei, a stylistja, a menedzsmentje, a fodrásza és a sminkese is, vasárnap pedig folytatódtak a Rapülők dupla Aréna-koncertjének próbái, ahol Geszti Péter öleléssel köszöntötte az énekesnőt.

Népszerű videó

Bár nem a Hosszú idők kapta a lehetőséget, hogy Kijevben képviselhesse Magyarországot, Gabinak, Freddie Shumannak és Lotfi Beginek is van oka a büszkeségre. A dal rengeteg szívet megérintett, az akusztikus verziójáról készült videó pedig a legnézettebb videó lett az összes induló közül A Dal oldalán.

Gabi új alkotói útjának A Dal volt az első állomása, a közönség szeretete pedig biztosította őt arról, hogy jól döntött, amikor új irányt választott. – Nagyon megható az, hogy sokan drukkoltak nekem – árulta el érzéseit a Borsnak Gabi. – Remélem szeretni fogják a következő dalokat is, és eljönnek majd a koncertekre. Megtisztelő az a sok szeretet és rengeteg pozitív visszajelzés, amit kaptam, egy előadót a közönsége tart életben. Tehát minden kedves üzenetért, kommentért és támogató levélért nagyon-nagyon hálás vagyok!

Szív küldi...

A zsűri az elődöntők során végig magas pontszámokkal és elismerő szavakkal jutalmazta Gabi produkcióját, Zséda szerint pedig az előadás épp a végső döntőn sikerült a legjobban. Both Miklós közölte, hogy a világnak szüksége van a Hosszú időkhöz hasonló izgalmas, világzenei kezdeményezésekre, a korábbi bőkezű pontozásnak azonban nyoma sem volt ez alkalommal – míg Frenreisz Károlyt annyira magával ragadta Gabi színpadi jelenléte, hogy a kezével még szívet is formált a kamerának, és később Gabi hódolójának nevezte magát. A zsűri végül pontozással felezte meg a társaságot, és a közönségre bízták a győztes kiválasztását. Gabinak Zséda, Both Miklós és Caramel is négy pontot adott, Frenreisz Károly egyet sem.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090640_auto_resized.png
origo.hu

A HVG által megszerzett rendőri jelentés drámaian részletezi, Magyar Péter hogyan kínozta Varga Juditot

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26464_resized.jpg?avcount=1711714516
origo.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17080117_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Közös fotóval jelentette be Krausz Gábor és Mikes Anna: vége

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089525_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Váratlan helyről kapott támogató szavakat Varga Judit

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088721_auto_resized.jpg
ripost.hu

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089821_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Olimpikonunk játszóterezett a kislányával, majd egyből érezte, nagy a baj

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26465_resized.jpg?avcount=1711714516
origo.hu

Németország döbbenetes háborús bejelentése, minden megváltozik

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17075366_auto_resized.jpg
lakaskultura.hu

Keleti inspiráció Tatabányán: sötét, zegzugos lakásból modern, légies otthon

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084794_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Sokan csak most tudták meg és alig hiszik el, mit jelent valójában a WC kifejezés

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711714516
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17076634_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Emlékszel még ezekre az ikonikus magyar színészekre? Teszteld velünk!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088312_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/Z8rwq_CfbNiXhHhu0NaJpJktX4FR1EXyD8kgiv7cvas/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50Lzk5OTk0OTAyMjMxYzQ1OTFhYTA2MGE3NTBjNDRmZTAx.jpg
Vallomás

Makranczi Zalán kitálalt a Szinetár Dórával való házasságáról

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/LCJKiSzTBvHuApXX4j_M64L3eEWQnW87jW3jwK-M6ks/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzNiM2FlZWI5MGJlMDRjMTBhNWM5ODBkZTZhZTEyMWQ2.jpg
Bejelentés

Nagy bejelentést tett a TV2 a legnépszerűbb műsoráról