Celeb

Törvényt szegett a Zámbó család Jimmy gáláján

Munkatársainktól

Létrehozva: 2016.02.23.

Az isteni gondviselésnek, és talán Jimmy vigyázó tekintetének is szerepe lehet abban, hogy a hétvégi Zámbó Jimmy-emlékgálával kapcsolatban nem tragikus színháztűzről, hanem csak a sztárfellépők produkcióiról szólnak a hírek.

A hétvégi Zámbó Jimmy-emlékestet rendező Zámbó testvérek közül Árpy és Marietta is láncdohányos. Nikotinfüggőségük többször is felülkerekedett az est folyamán, emiatt ott gyújtottak rá, ahol épp rájuk jött a bagó utáni sóvárgás. Így az öltözőkben, a színpad szélén, fellépések közben vagy a függöny mögötti, gyúlékony tárgyakkal, poros díszletelemekkel és bútorokkal zsúfolt terület homályában is pöfékeltek. Az öltözőket összekötő folyosón időnként vágni le­hetett a füstöt, sőt a vasfüggöny takarásából is gomolyogtak a sűrű füstkarikák a reflektorfényben.

Tűzriasztó rendszer híján ha csak egy pici parázs vagy szikra véletlenül rossz helyre esik, egy pillanat alatt megtörténhett volna a baj.

A jó szándék azt feltételezteti velünk, hogy Mariettáék nem tu­datosan szegték meg a szigorú, zárt helyiségekre vonatkozó tűzrendvédelmi szabályok mellett a nemdohányzók védelméről szóló törvény közintézményekre vonatkozó passzusát is sorozatban és folyamatosan.

A helyszínen tartózkodó sajtómunkások közül akadt, aki próbálta figyelmeztetni Zámbó Ma­riettát, hogy rossz helyen cigarettázik, a fellépők fogadása és színpadra állítása miatti nagy sürgés-forgásban azonban ezt elengedte a füle mellett. A füstszagra időnként felbukkant a Csepeli Munkásotthon egyik al­kalmazottja, de egyszer sem sikerült fülön csípnie a tettest az öltözők előtti tumultusban.

– Ennyire ne legyen már lusta senki sem, hogy kibandukoljon az épület előtt kijelölt dohányzóhelyre – dohogott a munkásotthon embere.

Szerencsére a Zámbó Jimmy-emlékest rendben lezajlott, a Csepeli Munkásotthon fala pedig csak a hangulattól volt forró, nem a lángoktól.

Milliós bírság

Kevesen ismerik a lehetőséget, hogy a dohányzási tilalommal kapcsolatos észrevételeiket megtehetik a 06-40/200-493-as telefonszámon. A nemdohányzók védelméről szóló törvény szigorításának értelmében 2012. ja­nuár 1-jétől tilos a dohányzás közforgalmú intézményekben – így a szórakozóhelyeken is. A szabályszegést magánszemélyek esetében 50 ezer forintig, intézmények esetében 2,5 millió forintig terjedő bírsággal büntethetik a népegészségügyi szakigazgatási szervek.

Vigasztalják Peter Srámeket

Az interneten kommentelők gyakorlatilag egy emberként állnak ki Peter Srámek mellett. Hétfőn a Bors megírta, nem hívták meg a Zámbó Jimmy-díjátadó gálára, és ezzel összetörték a szívét. Mindenki a fiatal énekest biztatja. Szüksége is van a megerősítésre.

– Petinek mindig szívügye volt, hogy ott legyen a gálán – meséli Peter anyukája, Darina. – Imádja a családot, nem érti, mi történt, miért nem állnak szóba vele, miért nem hívták meg.

Peter Srámek kisgyerekkora óta rajongója Jimmynek. Már há­romszor jelen lehetett a csepeli gálán, idén, negyedik alkalommal viszont nem hívták meg. Ahogy tegnap megírtuk, Zámbó Árpy szerint azért, mert Peternek fellépése volt.

– Peti a Rising Starban is hetekig könyörgött, hogy engedjék el a Jimmy-gálára, mert az neki fontos – folytatja Darina. – Ha törik, ha szakad, de elmegy! El is engedték. Ha fellépése volt, akkor is ment, ki nem hagyta volna. Soha nem feledkezett meg a családról, szereti őket. Még most is.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27219_resized.jpg?avcount=1713546311
origo.hu

Migránsok okozták a balesetet a Liszt Ferenc-repülőtér közelében, amelyben két ember meghalt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141717_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megszűnik a magyarok egyik legkedveltebb csatornája

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144907_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Kemény választ küldtek az oroszok az amerikai ukrán segélycsomagra (VIDEÓ)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143206_auto_resized.jpg
ripost.hu

Visszatérnek a mínuszok, de ez még nem minden: mutatjuk, milyen időre készülj hétvégén

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141496_auto_resized.jpg
vg.hu

Hiába adna egy magyar cég havi 600–700 ezer nettót, nincs jelentkező az állásra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27218_resized.jpg?avcount=1713546311
origo.hu

Botrány: Vajna Tímea húga idegesen üzent testvérének

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141894_auto_resized.jpg
travelo.hu

Hamarosan ennél az elbűvölő olasz tónál is fizetnünk kell, ha látni akarjuk

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713546311
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713546311
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142175_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Visszatért a színpadra a Nemzeti Színház lebénult művésze

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142646_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Next Top Model Hungary: Bikinis fotóval jelentette be, babát vár

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/iAf_dNB5Qmol82puOI69Fa_tjYLlEM8DZ5xvAsnxKOQ/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2YxYzA5YzhiOWY3ZTRjOTZiODA5MDIwYTA4MDU5MTUy.jpg
Divat

A Next Top Model Hungary zsűritagja elárulta, mitől szép egy nő valójában

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/UwzHKNrO1pT7FNeUbRWSO86pUAhiACztqed1Did-Eig/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzQxNjA4MjU0ZDdlMDQyMmVhZjViZWQ3NTgxMGQ0NDI0.jpg
Hűtlenség

"Úgyis megcsaltál, amikor akartál" – durva beszélgetés zajlott le Megyeri Csilla és párja közt