Celeb

Törőcsik Mari megmentette a fia életét

F. Zs., P. J.

Létrehozva: 2018.06.28.

<p>Elképesztő gyógyulásról mesélt Törőcsik Mari, aki megmentette örökbe fogadott fia életét. Csupán egy napon múlt, hogy Son megkapja a gyógyszerét, amelyet magyar orvosok fejlesztettek ki.</p>

Szinte soha nem beszél nyilvánosság előtt Törőcsik Mari örökbe fogadott fiáról, a vietnami származású Sonról. Pedig ugyanúgy szereti, mintha az édes gyermeke lenne, annak ellenére, hogy a férfi már Vietnamban él. Igazi anyaként viselkedett akkor is, amikor hír érkezett arról, hogy a férfi lebénult, és azonnal kórházba vitték Ho Shi Minh-városban. Kérdéses volt, hogy túléli-e a tragédiát, mert arra a fajta bénulásra csak egyetlen gyógyszer létezik, az is Magyarországon, és az ára ötmillió forint.

A művésznőnek a 81. születésnapját is nélküle kellett töltenie, és azon gondolkozott, hogy ő maga ül repülőre, hogy gyermeke mellett lehessen. Végül nem sikerült utaznia, mert az egészségi állapota miatt túl kockázatos lett volna számára az út. A Bors most felkereste Tö­rőcsik Marit, hogy elmesélje, mi történt akkor, és mi van azóta a fiával. 

– Sosem beszéltem erről a történtek után, de hál’ istennek meggyógyult. Van egy gyógyszer, amit minden évben legalább egyszer reklámozni kellene a tévében. A fi­amnak ideggyulladása volt, ami miatt kórházba került. Ezt egyetlen injekció képes kezelni, ez vi­szont nagyon drága. Én küldtem ki rá pénzt Vietnamba. A nagykövetségen rendkívül kedvesek voltak, a nagykövet úr telefonált az ottani professzornak, hogy az édesanya odaadta a pénzt, de az átutalás először Bécsbe megy, ami aznap megérkezik, Vietnamban pedig csak 5-6 nap múlva lesz a számlán. A konzul elintézte, hogy azonnal csinálják meg, mert a pénz csak ké­sőbb fog jön­ni. Ha arra vártak volna, amíg megérkezik az utalás, már késő lett volna, és a fiam meghal – árulta el a Borsnak Törőcsik Mari, aki áldja a magyar orvostudományt.

– Az egész világon ez az egyetlen injekció, ami megmenti a betegek életét. Fontos lenne tudni, hogy Magyarországnak lé­tezik egy olyan gyógyszere, amely az egész világon meggyógyíthatná az idegbénulásokat – magyarázta lelkesen a Nemzet Színésze, aki azt is megosztotta velünk, hogy Son egy hónappal ezelőtt meglátogatta. 

– Nemrég itthon volt Magyarországon a feleségével és az unokámmal, Máhr Ví Zsófival. Májusban látogattak meg.

Törőcsik Mari és néhai férje, Maár Gyula rendező közös gyermekük, az 1973-ban született Te­réz mellé a vietnami háború miatt elárvult gyermeket fogadott örökbe. A kisfiú sokáig egy amerikai börtönben volt, majd átkerült egy árvaházba. Végül hatéves korában hozták Magyarországra, de akkoriban az örökbe fogadók személye még titkos volt. A művésznő és férje volt az első, aki nyilvánosan vállalta a történetét. 

Son egyetemista korában tért vissza szülőhazájába, mert híres szülei nélkül szeretett volna érvényesülni. Azóta boldog család­apaként él. 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27209_resized.jpg?avcount=1713532211
origo.hu

Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27210_resized.jpg?avcount=1713532211
origo.hu

Budapesti luxusüzletrablás: újabb megdöbbentő fejlemények derültek ki - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143795_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Szteroidos kezelést kapok” – komoly problémával küzd Marics Peti

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139544_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

A renitens Kárpátalja – menekülés Zelenszkij földi poklából

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17137545_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Itt a vége: Széll Tamás szomorú bejelentésére senki sem számított

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27211_resized.jpg?avcount=1713532211
origo.hu

Újabb hírek érkeztek Nagy Grófo sírjának feltöréséről

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140135_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Csobot Adél és Istenes Bence a poklok poklát járja meg - külföldön érte őket utol a szerencsétlenség

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713532211
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141717_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megszűnik a magyarok egyik legkedveltebb csatornája

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143250_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Testvérviszály lett Vajna Timi nagymamájának kórházi kezeléséből

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/LCJKiSzTBvHuApXX4j_M64L3eEWQnW87jW3jwK-M6ks/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzNiM2FlZWI5MGJlMDRjMTBhNWM5ODBkZTZhZTEyMWQ2.jpg
Vége

Ennyi volt, lekerül a képernyőről a TV2 sikerműsora

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/mGJs6JUJ_kJQLniyMBcE_Z_ve374ZcLOHcCOrrl5nfg/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzAzY2JlNWM1NGU4OTRlMWNhNmI1MDgyZGYwM2U2N2M4.jpg
Csalódás

MC Hawer végleges döntést hozott: „Ennyi év alatt most már én belefáradtam”