Celeb

Töpörtyűdiétában hisz Lagzi Lajcsi

Bors

Létrehozva: 2019.02.16.

Sokan úgy látják, hogy Galambos Lajos ismét meghízott. Ő azonban elégedett azzal, amit a tükörben lát. Ahogy az étrendjével is, amelynek alapja a zsírfogyasztás.

Lagzi Lajcsi szinte egész életét végigkísérte a súlyfelesleg elleni elkeseredett harc, amelynek története változatosabb, mint a százéves háborúé. A küzdelem legújabb fejezetéből úgy tűnik, jelenleg a kilók állnak nyerésre: a legfrissebb fotóit látva sok internetező megjegyezte, hogy az ország kedvenc trombitása ismét elhízott. Lajcsi azonban elégedett az ütközet jelenlegi állásával.

– Nem szedtem fel semennyit, ugyanaz a ruhaméretem is, szóval őszintén mondom, hogy nem is értem a kérdést. Mindenkinek azt kívánom, hogy olyan elégedett legyen az életében, mint én, mert a boldogság belőlünk fakad, nem abból, amink van. Egyébként pedig az utóbbi három-négy év­ben teljesen tudatosan étkezem, és állandó a súlyom – magyarázza a Borsnak a zenész, hozzátéve, hogy már évek óta a manapság divatos, zsírfogyasztáson alapuló diétát követi.

– Nem tagadom, ketogén diétát tartok, azaz zsírt fogyasztok, nem olajakat és egy étrend­kiegészítőt is használok, amely szintén erre épül. Én ebben hiszek, és abban, hogy zsírból nem lesz zsír. Nekem ez már életformámmá vált, ma is töpörtyűvel kezdtem a napot és minden étkezésemhez két gramm zsírt is eszem.

Azt, hogy néhány képen kifejezetten testesebbnek látszik, azzal magyarázza, hogy egyes ruhák szabása előnytelennek tüntetik fel a testét.

– Háromszor eszem egy nap, és sok vizet iszom. Nagyon könnyű reggelim van, általában li­ba- vagy mangalicatöpörtyű, esetleg egy kis házi kolbász két na­gyon vékony kétszersülttel és zöld­ségekkel, mert kenyeret már évek óta nem fogyasztok. Egyetlen gazdagabb étkezésem van, egy késői ebéd délután kettő és négy óra között, utána már csak uzsonnázni szoktam, este hét után pedig már nem igazán eszem. Néha előfordul, hogy csalok, Rácz Jenő Michelin-csillagos séf meghívására tegnapelőtt ettem este hét után is, de ilyenkor úgy osztom be az előtte lévő étkezéseket, hogy beleférjen – osztja meg táplálkozási fortélyait Lajcsi, aki szerint őseink is nagyon sok zsírt fogyasztottak, és az ő családjában például dédszülei és nagypapája is kilencven évnél többet élt  annak ellenére, hogy rengeteg szalonnát és egyéb, zsírban gazdag finomságokat fo­gyasztott.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132624_auto_resized.jpg
origo.hu

Az 54 éves Heather Graham ruhája semmit nem bíz a képzeletre - fotók, videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27130_resized.jpg?avcount=1713303016
origo.hu

Alig takarja valami Tolvai Reni hatalmas melleit

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132628_auto_resized.png
metropol.hu

Házasság első látásra: Enikő döntést hozott

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135820_auto_resized.png
hirtv.hu

Orbán Viktor: Utoljára akkor akartak elhallgattatni a rendőrséggel, amikor a kommunisták '88-ban rám uszították őket

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132348_auto_resized.jpg
ripost.hu

Súlyos dologgal vádolják a nézők a Házasság első látásra szereplőjét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135238_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Kiszállt a brüsszeli rendőrség a NatCon-ra: végzésük van arról, hogy le kell zárni a rendezvényt + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27131_resized.jpg?avcount=1713303016
origo.hu

Szexképek kerültek fel az internetre Taylor Swiftről

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17073172_auto_resized.jpg
astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 23.: az Oroszlán megkönnyebbül, a Nyilasnak komoly felismerései vannak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17130831_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Nagyon aggódnak a rajongók Zimány Linda miatt - most szúrták ki a testén

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17129407_auto_resized.jpg
borsonline.hu

3 csillagjegy, akik április végig olyan isteni beavatkozásban részesülnek, ami örökre megváltoztatja az életüket

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17133644_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Kiszivárgott! Ők lehetnek a Nyerő Páros új évadának szereplői

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17130674_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Mindenkit megdöbbentettek G.w.M-ék legújabb babás fotójukkal: "ikrek"

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/RiuPh-hTzx-M74_miVhy5JJs45DrP_iO07U5sxcnWvY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzNjNmE5MTRiNmM4YjQ4Njk5ZWViZjBiNjc2ODIwMDc5.jpg
Csinos

Felröppent az 54 éves Barta Sylvia szoknyája, mindent látni lehetett - videó

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/9JxSysKcyK_5cXWw82kU6fjwl1FuqakCG2PX2phFk2I/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzhjOGJjMGVjZjRmYjRiYWFhMjZiNjAzMDVhMzVhMGFm.jpg
Karrier

Majka Curtist másolja? Ezért szegődött az RTL-hez