Celeb

Tíz-húsz vagy harminc ütést mért a pucér fenekemre – magyar rendező áldozatai szólaltak meg

Bors

Létrehozva: 2017.11.05.

Az Index egy rendezőről, korábbi igazgatóról ír névtelenséget kérő áldozatok alapján, aki fiatal fiúkat zaklatott többször az elmúlt évtizedekben: a férfi lemeztelenített és elfenekelt fiatal táncosokat, színészeket, tapogatta, kéretlenül és túlzottan közeledett munkatársaihoz, illetve emellett sokszor minősíthetetlen hangnemet használ a próbákon, megalázva, összetörve a színészeket – írta a lap.

Három megszólaló is arról beszéltek, hogy valamilyen okból meg akarta őket büntetni a rendező, ami az volt, hogy elverte vagy el akarta verni a meztelen feneküket. Két munkatársa nyúlkálásról, fogdosásról, kéretlen szexuális közeledésről számolt be, két színész, pedig jelen volt, amikor így büntetett a rendező.

„Nem tudom már, hány, tíz-húsz vagy harminc ütést mért a pucér fenekemre” – nyilatkozta az egyik áldozat, egy másik pedig azt: „elkezdett masszírozni, és a következő pillanatban már a nadrágomban volt a keze; egyszer hátulról nyúlt a nadrágomba a fenekemhez, egyszer pedig elölről mogyorózott meg.”.

Az Index cikke sok beszámolót tartalmaz, itt olvashatják el.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139268_auto_resized.jpg
origo.hu

Borzalmas véget ért Rafael Nadal visszatérése

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27170_resized.jpg?avcount=1713407111
origo.hu

Szüzessége elvesztéséről beszélt Tóth Andi

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17129407_auto_resized.jpg
borsonline.hu

3 csillagjegy, akik április végig olyan isteni beavatkozásban részesülnek, ami örökre megváltoztatja az életüket

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17138944_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Orosz–ukrán háború: Ukrajna csúnyán hoppon maradt az F-16-osok ügyében + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17134932_auto_resized.jpg
ripost.hu

Kollégái közölték: elhunyt a népszerű rádiós, 68 éves volt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17136436_auto_resized.jpg
vg.hu

Focistafizetések: a nettó átlagbér háromszorosát keresik havonta a magyar másodosztályban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27171_resized.jpg?avcount=1713407111
origo.hu

Kiderült, ki Árpa Attila barátnője

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17136775_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Megdöbbensz, ezért kérik el a személyidet ha az Aldiban vásárolsz

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713407111
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713407111
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17136374_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Tökéletesen passzol” – Szoboszlai váratlan helyről kapott segítséget

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27169_resized.jpg?avcount=1713407111
magyarnemzet.hu

Budai Gyula feljelentést tett, Szabó Tímea szerint szép lett a Lánchíd + videó

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/DI7wDPCt3epv0QKZXu1OzASlOINiEM2jsOFHl_Tvlxc/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzhjNmY2N2I3NzRhNDQwODg4OGFjMWQyNjAwZDJkODdh.jpg
Indulatok

Berki Mazsinak keményen beszóltak: „Nem dolgozol! Lusta!”

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/mk6PixUdkBxFGhfcNwX2tVID5PQR28wbD8A7-3oXDwA/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2QwZTM1MTkwOWExZjRjZjQ5MTkxMmNjMjUxNTEzNTBk.jpg
Jóslat

"Nem egy jósnő mondja meg, mikor leszek szerelmes" - T. Danny meglepő kijelentést tett a magánéletéről